Vakon, térképpel vagy GPS-szel navigálod az életedet?

Figyelem, igaz történet következik!

Szinte kamasz korom óta, rendszeresnek voltak mondhatók azok az álmok, amik éjjelente arról szóltak, hogy autót vezetek. Igazából autót vezetni nem támadt nagy igényem, az akkori férjem kiválóan vezetett, mindig azt mondta: neked sofőröd van, nincs szükséged jogosítványra.

A nyomasztó – mert azok voltak! -, autóvezetésről szóló álmok viszont egyre szaporodtak az évek során. Általában ugyanaz volt a forgatókönyv: elkezdek magabiztosan vezetni, tudom is, hogy hová megyek, aztán hirtelen rájövök, hogy fogalmam sincs, melyik a fék, a gáz, a kuplung, és az autó belső kialakítása is elkezd egyre kényelmetlenebbé válni. Nem érem el a kormányt, itt nyom valamit, ott szorít valami, a végén már fekve vezetek, hogy elérjem a pedálokat, de akkor meg nem látok ki!

Ha jól bele gondolok, ezek az álmok hátborzongatóan életszerűen festették le az akkori életemet.

Nagy elánnal, vehemenciával indultam neki mindennek az életben, anélkül, hogy a képességeim vagy a megfelelő rálátásom meglettek volna hozzá, ráadásul mikor kiderült, hogy a magabiztosság kevés, felelősségre lenne szükség, akkor össze-vissza kapkodtam, és próbáltam irányban tartani a dolgokat, de vagy nem láttam már, hogy hová megyek, vagy már nem is mentem…

Szinte minden döntésemre ez volt a jellemző. Mindenre. A kapcsolataimra, a rövid és hosszú távú terveimre, a kivitelezésre, a korrigálásra, ha valami nem úgy sikerült, és magára a felelősségvállalásra is: kedvtelve mutogattam a sorsra, a szerencsétlen véletlenekre, vállvonogatva hárítottam el a hiba beismerését.

Vak voltam és süket. De azért csak törtem előre, mert önbizalmam az mindig is volt (sokszor megalapozatlanul, mint a mellékelt ábra mutatja).

Nem tudom, voltál-e olyan helyzetben, hogy éjszakánként, hónapokon keresztül csak azon járt az agyad, hogy: demiéééért? Mit rontottam eeeeel? Miért pont velem történik ez? Miért nem mással történnek ezek a rossz dolgok? Nekem miért nem sikerül semmi? Mi baj van velem?

Aztán ennek folyományai: Biztos a család a hibás! Biztos a horoszkópomban volt valami.. Biztos a férjem nem szeret, az az oka… Persze, a férj a hibás mindenért! Elkölti a pénzt, mindig a haverjaival lenne, itthon semmit nem csinál, minden rám hárul! Óóó, én szegény áldozat!

Utólag visszanézve, az akkori és a mostani életem között légvonalban van kb. 1000 kilométer, de én ehelyett megtettem 150ezret… Bejártam minden fölösleges utat, megtanultam minden fölösleges dolgot a saját hibáimból, de ami a jó: megtanultam alázatos lenni. Ez fontos, de már látom, ezt sokkal egyszerűbben is lehetett volna. Oké, fiatal voltam, bohó, szertelen. Nehéz huszonévesen alázatosnak és befelé fordulónak lenni. Persze van, akiknek sikerül, nekem nem.

Óriásit változott a vezetésről szóló álmok jelentése, amikor végre jogosítványom lett. Akkor már nagyon akartam, tűzön-vízen keresztül elértem, és azonnal autót is vettem.

A jogosítványom megérkezése napján már azonnal Budapestre mentem. Annyi eszem volt, hogy ne a délutáni csúcsforgalmat szúrjam ki magamnak, és nagyon körültekintően a térképet is hosszasan tanulmányoztam. Este 9-kor indultam el, nyár volt, csodálatos este. Az első nagyobb kereszteződésnél úgy eltévedtem, mint a szél! Pest nem vidék, ahol bárhol visszafordulhatsz, úgyhogy keringtem vagy fél órán keresztül néhány háztömb körül, aztán hajlandó voltam megállni végre, és elővenni a térképet.

Ez a momentum évekig ismétlődött. Rita eltéved autóval, megáll, térképet böngész, aztán nagy nehezen célba ér. Ha valaki magyarázott valamit, hogy hogyan kell eljutni valahova, akkor mindig leesett: jaaa, tudom, tévedtem már el arra!

Ugyanis az eltévedéseimmel tanultam meg az utat.

Az álmaim ekkor fordulópontot vettek. Az álombéli vezetés sokkal kiegyensúlyozottabbá, olykor még célba érővé is vált: nem zavarodtam bele a pedálokba, elértem a kormányt, mindig tudtam, hova megyek. Néha még letértem az útról, de többnyire magabiztosan célt értem.

Most mondhatnád, hogy naná, a sofőrök mást álmodnak, mint a nem vezetők, de ez nem így van. Jobbakat álmodni nem akkor kezdtem, mikor már jól vezettem, hanem akkor, amikor az életem irányítása kezdett szervezett keretek közé kerülni.

Amikor az életemről is volt már térképem, sőt, tökéletes útitársat is találtam, és együtt mentünk. Együtt nehezebb eltévedni ugyanis, kivéve, ha egy vak navigátorra támaszkodsz…

Aztán döbbenet: visszatértek a nyomasztó autó- vezetői álmok. Akkoriban indítottuk a vállalkozást, akkoriban vált néhány dolog kuszává a jövőt tekintve, és megint előjött álmomban az, hogy a jól felfestett úton nem találom a megfelelő sávot, illetve megint csak nem látok ki a szélvédőn, de azért megyek!

Az autóvezetésben a GPS megjelenése tett végletekig nyugodttá és magabiztossá. Először is, kijelölöm a célt, nagy vonalakban megadom az út jellegzetességeit (fizetős, nem fizetős, rövid legyen, vagy gyors, stb.), aztán hajrá! Mehetünk. Mondok egy titkot: GPS-szel is képes vagyok eltévedni. Elég egy késői sávváltás, máris Szeged felé mész, Nyíregyháza helyett. De a GPS igazi lényege most jön: a lehető legrövidebb úton visszanavigál a helyes irányba. Nem kell megállni, nem kell térképet böngészni, már tervezi is újra az utat.

Az életben is van ilyen GPS. Ez a Tisztánlátás Három Törvénye. Ez lehet a te belső GPS egységed, ami elnavigál A pontból a B pontba úgy, hogy felesleges köröket nem kell futnod, és felesleges károkat sem kell elszenvedned.

A Tisztánlátás Három Törvényével mindig lesz benned egy figyelmeztető hang: a következő lehetőségnél balra! Ha elvéted, semmi gond, mindig ott lesz az is: újratervezés, a következő lehetőségnél jobbra, majd élesen jobbra, majd menj tovább egyenesen!

Már az egy szenzációs előny, ha tudod, HOL tértél le a helyes útról. Biztosan veled is előfordult már, hogy beláttad, tévedtél, de valahogy nem találtad emlékeidben a kritikus pontot, csak reménykedni mertél, hogy nem valahol túl messze található, nem kell visszalépned életed társasjátékán túl sok mezőt…

A Tisztánlátás Három Törvénye arról IS szól, hogy hogyan jelölünk ki – sajnos – magunknak rossz célt, hogyan akarunk oda eljutni a lehető legkellemetlenebb úton, aztán mikor odaérünk és ledöbbenünk, hogy „Hé, nem is ide akartunk eljutni”, akkor hogyan csinálhatjuk vissza gyorsan, a lehető legkisebb veszteséggel.

Gondold végig, hogy az utóbbi időben mivel kapcsolatban érezted azt, hogy bizonytalan vagy a döntésedet illetően, akár a meghozatala előtt, akár a meghozatala után, hosszabb idővel. Ha találsz ilyet, akkor gyere el a tréningre, mert megkapod a magyarázatot, hogy miért így működsz, és megkapod a módszert ahhoz, hogy többé ne kelljen sem előtte, sem utána bizonytalankodni.