Mi a létjogosultsága a mindenféle diétáknak és fogyókúráknak a női lapokban? Erre lenne igény? És miért kell ezekhez mindjárt egy sztárt is társítani?

-20 kiló 1 hónap alatt? Kamu!
-20 kiló 1 hónap alatt? Kamu!

Egészen pontosan 6 évvel ezelőtt 12 kilót fogytam. Előtte  mindenki azt mondta, nekem nem kell fogynom – magas vagyok, hosszú lábakkal -, de amikor elindult a fogyás, akkor nem győztek a csodámra járni, és mindenki a csodám receptjét akarta. Pedig nem volt semmi csoda, hacsak nem az, hogy olyan eltökélt, motivált és kitartó voltam, hogy az már csuda.

Amikor elkezdtem mondani, hogy mit eszem és mikor, akkor legyintettek: jaaa, ez túl nehéz.

A második kérdés mindig ez volt – az első ugyebár magára a módszerre volt kíváncsi: és nem vagy éhes?

–          Nem – volt a válaszom.

Pedig éhes voltam néha. De mit mondjak annak, aki már a módszernél hátrahőkölt? Hogy de, éhezem néha, és amikor két naranccsal indulok el otthonról, a kollégáim pedig kolbászt esznek paradicsommal, akkor szó szerint folyik a nyálam?
Hogy a gyümölcsöknek már a szagától is irtózom, és inkább tejet iszom, minthogy megegyek egy almát?

Ugyan! A csodákkal kapcsolatban senki nem a nehézségekre és a kínlódásra kíváncsi.

Aztán szülés után újra fogytam – a terhesség alatt orvosi rendelvényre kellett többet ennem, mert az első 6 hónapban alig híztam -, akkor egy tizest…

Ez egy másik módszernek indult, majd teljesen személyre szabott lett, igazi csoda nélkül.

A csoda megint csak az akaraterőm és az intuícióm keveréke volt.

De az érdekes nem az, hogy mikor, hogyan és mennyit fogytam.

Hanem az, hogy előtte-közben-utána, hogyan tekintettem a testemre.

Eláruljam? Ugyanúgy, mint 16 éves koromban.

–          Túl nagy a fenekem…

–          Túl széles a csípőm

–          A hosszú combomhoz képest aránytalanul rövid a derekam…

–          X lábam van…

Soroljam még?

Az elmúlt 20 évben kiderült, hogy akármilyen élethelyzetben is vagyok, akárhány kilós is vagyok és ezekhez akárhány életév is társul, a testemmel mindig ugyanaz a bajom, mint volt: semmi változás nem áll be az önmagamról alkotott véleményben, hiába mozdul le vagy fel 10-12 kiló tömény zsír.

Akkor mégis miért akarunk fogyni?

Mindenki azért akar fogyni, hogy hasonlítson valamiféle ideálképhez, ami a fejében él. Igen ám, de honnan kerül oda az ideálkép?

Ha a 16 éves kori önmagamra akarok hasonlítani, akkor semmit nem kell tennem, mert semmi nem változott! Én én vagyok. A testem is még mindig ugyanaz a test. Ugyanaz az alkat. Ugyanazok a jellemzők. Érettebb 20 évvel, de ugyanaz.

Hát akkor vajon honnan vettem egy agyament pillanatomban, hogy Demi Moore testét akarom???
Következő héten meg miért akartam Jennifer Anistonét?

Aztán meg hogy került a testideáljaim közé, az interneten jelenleg éppen elhízottnak minősített Jessica Simpson?

Hát úgy, hogy LÁTTAM!

Gazdagodás Receptje Online tanfolyamMint lapkiadónak, kötelességem figyelni más lapokat. Ahhoz képest, hogy tudom, hogyan befolyásolják a gondolatainkat az általunk olvasottak és látottak, azt vettem észre, hogy rám is hatottak, vagyis befolyásoltak. Ráadásul pont nem jól!

Fogalmam sincs, milyen diétát követ Jennifer Aniston, vagy Demi Moore. Azt sem tudom, Jessica Simpson képét valahonnan a múltból szedték-e elő, vagy beragadhatott-e a cikk, de az biztos, hogy hirtelen olyan gondolataim támadtak az említett hölgyek nevéhez fűződő villámdiéták láttán, hogy másnap hajnalban korán fogok kelni, és futni járok onnantól kezdve, mert olyan testet akarok, mint amilyen nekik van.
Persze másnap nem keltem korán, és ezt emlékeim szerint még meg is fejeltem egy bőséges ebéddel is.

Egyszerűen bután gondolkodtam: azoknak a testéhez hasonlítottam a sajátomat, akik a testükből és a szépségükből élnek! (Nézz csak szét, hány RONDA híresség van, akiknek elhanyagolt, lepukkant a külsejük, és még címlapfotóra sem lehet őket össszevakarni… Egy sincs!)

Hiszen micsoda motivációja van annak, aki a testéből és arcából él – vagy nagyon jól keres vele -, hogy a teste és arca tökéletes legyen, hozzám képest, aki egy átlagos hétköznapi ember?

A kérdést tedd fel Te is magadnak!

Mi a motivációd arra, hogy fogyj?

Ha a motivációd nem belülről fakad, hanem kívülről, ráadásul nem is elégséges intenzitású az a motiváció, akkor nem fog sikerülni, csak maximum látszateredményeket érsz el, amik aztán visszacsapnak (jojó effektus).

A motiváció igazi titkának egy teljes fejezetet szenteltem az új könyvemben, melynek címe: Hogyan váltsuk valóra vágyainkat?. Ezért aztán itt tovább nem is fejtegetem ezt a témát, olvasd majd el a könyvben>>

De kanyarodjunk vissza a fogyás témájához, mert még nem végeztünk! (Egyébként szinte szóról-szóra ugyan ez vonatkozik a hízásra is! Csak ott nem kevesebbet kell enni, hanem többet.)

Amikor egy magazinban azt látod, hogy a javasolt diéta mellé még odatesznek egy-két hírességet is, akkor tulajdonképpen a vizualizálásban segítenek. Csak hát, ezzel pont, hogy rossz irányba visznek.
Mert nem mások testét kell vizualizálnod, jó példaként magad előtt látnod! Mert akkor már nem magadért akarsz fogyni, hanem azért a valakiért!

Ha mások testét vesszük alapul mintaként, mankóként, akkor az agyunk megkongatja a vészharangot, és keresztbe tesz a fogyókúrázási, diétázási törekvéseinknek: egyszerűen nem fogysz, mert az agyad tudja, hogy butaságra készülsz: mást helyezel a fókuszba, önmagadon kívül.

Amikor én fogytam, akkor az igazság az, hogy lekerült a napirendi pontról az, hogy milyen akarok lenni, és valami teljesen más került fel, aminek semmi köze nem volt a fogyáshoz, sokkal inkább volt köze a munkához, vagy a másokon való segítéshez, legutoljára pedig a vállalkozás alapításához.

Nem kell a tükörképünket bámulnunk egész nap, és elemezgetnünk az alakunk minden számunkra kevésbé tetszetős megnyilvánulását. Egyszerűen csak el kell tennünk az agyunkba a fogyás gondolatát, aztán majd az alkalmas pillanatban, mikor nem pörgünk rá a témára, nem görcsölünk, és mellé értelmes célokkal kezdünk el foglalkozni, akkor elindulnak lefelé a kilók. Tartósan.

Mit gondolsz erről?

Próbáltál már fogyózni? Hogy sikerült? Milyen tapasztalataid vannak? Mit éreztél/gondoltál közben?

19 thoughts on “-20 kiló egy hónap alatt! Éljenek a sztárdiéták?”

  1. Szia!
    Megintn egy jó téma:) nekem most 40 évesen ez épp aktuális. Két éve végeztem a fősulit ami nekem +50 kg t jelenetett. Nem tévedés ennyit. Most 190és 7 éves fiaimmal alig hiztam, és meg kell mondjam nem voltam elégedetlen a 80 kg val amit 34-35 éves koromig tartottam. Izmos alkatom volt súlyra több de szép nőies… szóval jól voltam. Munkakört váltottam, fősulira mentem és 4-5 órákat aludtam éveken át. Család meló tanulás, és a lekifurdalás hogy hanyagolom a családom……. ez persze nem volt igaz mert minden tőlem tlehetőt megtettem, de volt valaki a környezetemben akinek ez sem volt elég.
    Ha vége volt a tavaszi félévnek, fogytam 10-15 kg-t a nyáron télre visszajött 20… éveken át.
    130,2 kg nál mondtam ki elég volt, akkorra lett annyi idő és lelkierő hogy szembenézzek aval mi történik velem. 20 hónapja 130,2 voltam most 80,3kg vagyok és még -7kg t fogyok ez évben.
    Heti 5x mozgás és kalória számolgatás méricskélés.
    Én nem tudok előirt diétát tartani igy magam lettem a saját fogyigurum.Eszem amit kívánok régebben 1200kcal mostanában 1700kcal . Már direkt a lassú fogyáson vagyok hogy a bőröm birja.
    Megodlható .Néha bosszantó az emberek hozzáállása. Elkeveredtem egy fórumban ahol 100kg felettiek beszélgettek.Nos leirtam mit csináltam… és jöttek a kifogások, ki miért nem akarja. Volt egy korombeli hölgy akinek a BMI je 50 felett volt , és cukorbeteg is volt…. őt a többiek nyugtatták hogy nem is kövér……..
    Na valahogy az történt hogy leirt egy ketogén diétát, erre én válaszoltam hogy azt a cukorbetegnek szerintem nem szabad… életveszélyes, egy dietetikus később ebben megerősitett, sőt azt is irta a vsélye is leállhatott volna ettől a diétától.
    Mindegy pária lettem,met nem hiszem hogy az ott elhagnzottak igazak lennének. Volt egy iylen megjegyzés hogy aki ledagatozza a kövér embert az bunkó. Erre irtam hogy lehet csak jó a látása.
    Most már jó fél év elteltével, tudom nem akarásnak nyögés a vége. Egy volt köztük aki tényleg igényelet a segitséget és kész volt megtenni amit kell, mozgás diéta ő most 27 kg val kevesebb mint januárban volt.
    Aki meg akadéskoskodott az meg úgy maradt, néha visszanézek ők csak mind beszélnek a fogyásról vágyódnak rá. Megveszeik a szereket és attól várják a csodát, ki akar kalóriát számolni és amúgy is visszajön stb stb:)
    A sokáig tartható fogyókúra és mozgás életmódváltáshoz vezet.:)))))))))

  2. „Volt egy iylen megjegyzés hogy aki ledagatozza a kövér embert az bunkó. Erre irtam hogy lehet csak jó a látása.”

    :)))))
    Na, ezt nevezem én fanyar humornak 😀

  3. És még nem árt megnézni a túlsúly érzelmi hátterét is… Mert az bizony okozhat olyat, hogy nem tud lefogyni valaki, bárhogy is szeretne…

  4. Kicsit még pontosítanék az előző hozzászólásomon…
    A bánatfalásnak és a nagy tanulási, megfelelési kényszernek érzelmi – testi energetikai oka van. Ez a tevékenység érzelmi hiányérzetet orvosol átmenetileg, ugyanúgy mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás…
    A lassú anyagcsere hátterében is hasonló okok húzódhatnak meg.
    És azért jönnek a kifogások, hogy miért nem akar valaki lefogyni, mert ha lefogynának, akkor újra előjön bennük a kínzó hiányérzet, amit az evés átmenetileg orvosol…
    Ezekre a problémákra gyógyír lehet például az Érzelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) alkalmazása. Segíthet tartósan lefogyni, oldani a bűntudatot meg a hasonló érzéseket.

  5. SŐt az is gyógyír ha valaki képes szembenézni avvaL mi történik vele. Nekem a szh olyan függést okozott mint másnak a drog vagy alkohol, nem cukros sütire.. keltésztára godnolj pl kenyér.
    És persze kifogás van mindig, onnan lehet tudni hogy valakinek sikertelen lesz a fogyása hogy mellébeszél. Nem is vagyok annyira kövér nem is eszem annyira sokat. Napi 150 kcal bevitellel több egy év alatt kzel 8 kiló hájat jelent.Persze nem árt egy orvos és némi vizsgálat:) de ez alap … ugye?

  6. Nagyon sokaktól láttam-olvastam, hogy a klasszikus kalóriaszámolgatós-mozognikezdős módszerrel fogytak irdatlan sokat (egyszer, egy több, mint 80 kilót fogyó séf ilyen témájú naplóját olvastam véletlenül), és ennek ellenére egyfolytában a turbó, lemondásmentes, pár napos diéták a menők mindenfelé, és szinte hihetetlen, de tízezrekért adnak el fogyasztóbogyókat és porokat.
    Na, ilyenkor gondolom azt, hogy az olvasóknak/vevőiknek fogalmuk nincs, mit jelent a fogyás igazából.

  7. sziasztok!

    először is: minden elismerésem dundolkának és mindenki másnak, akinek sikerült leadnia jókora súlyfeleslegét!

    szerencsére nem küzdök súlyproblémákkal, most éppen 173 cemtimre kb. 63 kiló jut, és célom valahol 60 alatt kikötni. az utóbbi 4 évben 3 gyermeket hoztam a világra, így testem kissé átalakult. felszedtem 13 kilót (55ről indultam), lóg a hasam, lötyögnek a combjaim. korábban versenyszerüen sportoltam, majd utcai futóversenyekre készültam, igen kisportolt testem volt. mindig is egészségtudatosan gondolkodtam / éltem.

    számomra a plussz kilók soha nem esztétikai problémát jelentettek, sokkal inkább a komfortérzetemet zavarták: szük, bevágó gatyában feszengni egész nap az iskolapaban, később a melóban maga volt a pokol. ilyenkor fogtam a cipőt, vagy a úszódresszem és tettem a dolgomat. gyerekvállalás előtt halálbiztosra vettem, hogy a szülések után egy-kettőre visszanyerem a régi formám.

    De ez nem egészen így történt / történik… A formám csak alakulgat. A rapid sebességet meg el lehet felejteni.

    De nézzük a tényeket: a 20 kilónyi baracklekvár negyede már hiányzik a spájzból, a nutellát fel-z-a-b-á-l-o-m a gyerek elől, levesgyöngyöt ropogtatok, férjem biztosítja nekem az időt a mozgásra, de mimike inkább valami mással tolja el az időt aznap, és még sorolhatnám. De volt ez másképpen is: egy hónapig teljesen cukor- és tejmentesen, sok folyadékkal, zöldséggel, gyümölccsel, mozgással. Na ekkor fogytam 4 kilót.

    egészségünk a legdrágább kincsünk, vigyáznunk kell rá:
    * pusztán a fölös kilók cipelése rendkívül megterhelő a szervezet számára, mintha egy 5 / 10 / 15 kilós hátizsákot hurcolnánk mindenhova magunkkal.
    * szalagok, izületek tönkremehetnek az extra kilók cipelésében.
    * zsigeri elhízás / cukorbetegség / magas koleszeterin / szív- és érrendszeri panaszok, mind a túlsúly velejárói, de ezt már annyiszor leírták már előttem.

    a TB-nek rendkívül sokba kerül ezeknek a betegeknek a gyógyítása, pedig a betegség sokszor a helytelen táplálkozás / életmód következménye. (ugyanez igaz a dohányzókra és az alkoholistákra is, de ez más tészta) egy szó mint száz: haragszom azokra az embertársaimra, akik egészségromboló életmódot folytatnak. azokra, akik havonta hatalmas összegeket hajlandóak kiadni egészségkárosító dolgokra – nassolásra, a témánál maradva, ugyanakkor romboló életmódjuk következményeként kialakult betegségeitket már kevésbé hajlandóak saját erőből finanszírozni. eredmény: túlterhelt egészségügy, üres tb-kassza, várólisták, stb.

  8. A tudatosság itt is kulcssfontosságú. A lényeg a harmónia, csak ne lendüljünk túl egy határon, ahol már mindennél fontosabb, hogy a kilók lemenjenek… Mert az életünkben semmit nem számítanak a kilók azokhoz a dolgokhoz képest, amiknek valóban számítaniuk kell.

  9. A fogyókúra egy nagy üzlet. Nem is tudom hányféle csodaszerről olvastam már, gondolom, ti is. Ha lenne csodaszer, nem hoznának ki hetente másikat, nem?
    Csakis a motiváltsággal megalapozott, hosszú távú dolgok működnek igazán, hiszen ha abbahagyja az ember, több jön vissza (jojó-effektus)!
    A motiváltságban segíthet egy olyan mozgás ami jólesik – nem önkínzás – hanem szeretettel, élvezettel végzett tánv, jóga, torna, futás, bármi. Ha nem is éget annyikalóriát, jobb kedvvel könnyebb megállni a kajálásban.

  10. Sziasztok!

    Fel sem tudnám sorolni, hány ilyen cikket és oldalt böngésztem már életemben (most először szólok hozzá:)….Nem tudom összeszámonli azt sem, hogy mennyi „fogyj le 10 nap alatt 30 kilót” olvasmányt rágtam végig reménykedve…és nem merek belegondolni, hogy mennyit utazhattam volna például abból a pénzből amit a ‘csodaszerekre’ költöttem…és mégis néha újra elborul az agyam és megveszem. Persze ilyenkor mire hazaérek már bánom és nem is hiszek benne, legtöbbször néhány nap után a kukában végzi a csodabogyó (mert átgondolom, hogy mennyire KÁROS lehet a szervezetemnek). Aztán jön az elhatározás…MOST nekiállok és egészségesen lefogyok. És még aznap jön az első próba: a párom meghív vacsorázni, vagy elmegyünk moziba ahol „kötelező” a popcorn (a mohóságom ezt diktálja) és megnyugtatom magam, hogy ma még lehet, de holnaptól mostmár tényleg….3 éve feljött rám 25-30 kiló és azóta minden nap elhatározom….őszintén megmondom csak nevetni tudok magamon. Legtöbbször szégyelem magam miatta. Pedig életem során kétszer is sikerült hasonló mennyiségű kilótól megszabadulni EGÉSZSÉGESEN, sok mozgással és kiegyensúlyozott(!!) táplálkozással. Akkor miért nem hiszem el, hogy ugyanígy újra meg tudom csinálni? Aztán sírok azon, hogy ha egy évvel ezelőtt komolyan vettem volna, már rég elértem volna a célom. De mégis befalom a tábla csokit, az óriási adag tészta után desszertnek este 8kor. Hazugság, hogy próbálkozom, de mégis néha el akarom hitetni. Aztán elhitetem magammal, hogy már az is eredmény, hogy elismerem, hogy valójában semmit nem teszek érte. Lelkifurdalás, sírás, megveszem a ‘motiváló ruhadarabot’ (hány ilyen lóg a szekrényemben?), elhatározás és kezdődik előlről, amikor reggel egy egészséges 1 darab pogácsa helyett hármat erőltetek le a torkomon. Egyetértek a cikkíróval – nagyon fontos a motiváció. Megtalálni azt az igazi motivációt, ami igazán előrevisz. És igen, ér ledagadtozni a kövér embereket. Nem kell bántani a másikat (és magamat sem…), de a valóság az valóság. Inkább legyek egy kicsit megbántva, ha rájövök, hogy a testi-lelki egészségem forog kockán és csak rajtam múlik. Hiszek abban, hogy az ember aktív testi/lelki életre lett teremtve (a komoly betegségben szenvedő emberek más téma). Boldog, kiegyensúlyozott életem van, amiért nagyon hálás is vagyok. Talán túl görcsösen akarok fogyni. Talán a görcsölést utasítja el a szervezetem, de ez is kifogás. Mint ahogy kifogás az, hogy óóó én hízékony vagyok, vagy most nincs időm sportolni, vagy hogy minden nap főzök (lehet egészségesen is), vagy hogy a 44es méret ‘nőies’, legalább dús kebleim vannak….Ezt mindent elmondtam már és a vicc az, hogy sosem nyugtat meg, mert mindig tudom, hogy CSAK RAJTAM MÚLIK. Valójában mindenki tudja mi a megoldás, csak az túl egyszerű, mégis borzasztó nehéz annak, aki lusta. A fogyás puszta matematika: kevesebb kalóriát fogyasztani, mint amennyit elégetek! És mint annyi minden más téren az életben a legfontosabb a MÉRTÉKLETESSÉG. Tényleg csoda történik, amikor valaki eléri a célját (bármi legyen az), de nem varázslat és nem történik meg akarat és erőfeszítés nélkül.

  11. Nekem nincs különösebb túlsúlyom, de az az elképzelés él bennem, hogy akkor nézek ki igazán jól, ha 60 kiló körül van a súlyom. Hogy miért ragaszkodom foggal körömmel ehhez a számhoz? Mert amikor 60 kiló voltam állandóan dicsértek, hogy milyen jól nézek ki. Most 68 kiló vagyok és senki sem dicsér. Azt a tényt persze igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy amikor 60 kiló voltam olyan időszaka volt az életemnek amikor több időm jutott magamra, és másként öltözködtem. Nem mindegy, hogy munkához öltözik fel a nő, vagy játszóterezéshez. 🙂 Hiába tudom, hogy azért dicsértek mert a megjelenésem, az összhatás volt akkor nagyon jó és nem súlyom volt a lényeg, mégis arra a súlyra vágyom folyamatosan.

  12. Andi, de azt is vedd hozzá, hogy gyerekeket szültél, és az emberek/ismerősök szemében már nem jól kinéző nő vagy, hanem jól kinéző anya :)) Aki egyértelmű, hogy jól néz ki, nem kell azt mondani 😀

  13. Ez nagyon igaz! Egy normális, hétköznapi (hős)nőnek nem az a legfontosabb, hogy bomba alakja legyen. Sokkal fontosabbak a gyerekek, a munka, a kapcsolat…

    Viszont ha a helyén kezeljük a dolgokat, és nem akarunk úgy csinálni, mint akinek ez a legfontosabb, meg lehet találni a sokat emlegetett egyensúlyt.

    Andi, anyukaként sokkal nehezebben dicsérnek meg, de amikor megdicsérnek, az annyival jobban esik… Szóval sok sikert!

Comments are closed.