Nem szívesen teszem cékla fotóját a blogomba

De ezt le kell jegyeznem, annyira sokkot kaptam, mikor meghallottam:
– Bobó, mit ebédeltél ma? (A kérdés álnaiv volt, hiszen mikor reggel beléptünk a bölcsődébe, megcsapott a hányingerkeltő förtelmes céklaszag, majd a kifüggesztett étlapon is láthattam: itt bizony céklafőzelék lesz ebédre)
– Céklafőzeléket, és húst, és krumplit. Mindháromból ettem egyszerre.
Nem tudom, hogy a fejemet beleverjem a falba, hogy miközben odabenn néhány – sokszor valóban undorító (pl. tojáspörkölt, salátafőzelék?????) – kivétellel mindenből eszik, otthon nyár óta kizárólag a következőket hajlandó megenni: rántott hús, a krumplipüré, rizs, csupasz spagetti (hosszadalmas munkával elértem, hogy sajtot már tehetek rá) és “golyós leves” (krémleves, szinte bármilyen – nagy kedvenc a brokkoli és a karfiol – és levesgyöngy). Néha még csúszik a fasírtgolyó, nagyritkán eszik néhány kanál húslevest cérnametélttel, de körülbelül ennyi a repertoár. Leveseimbe bele sem kóstol, rakott ételeket, zöldséges ételeket meg sem próbálok már…..
Vagy annak örüljek, hogy legalább benn eszik, és nagyvonalúan feledkezzek meg az elmúlt félévben felénk tanúsított magatartásáról és a számtalan érintetlenül kukába kidobott főtt ételről?
Még nem döntöttem el, de cék-la-fő-ze-lé-ket ebédelt a gyerekem??????? Több értelemben is sokkoló.

Bobó

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 - katt ide most!>>

---***---

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---