Minden energiát az elülső védőpajzsokra!

Nem tagadom, a napokban elég sok, űrben játszódó film fordult meg a DVD lejátszónkban, többek között a Star Trek egy-két régi epizódja, és a Csillagok háborúja, kitudja hányadik részei. A harmadik körnél – a filmek sorban következnek egymás után, megállás nélkül, akár napokon keresztül, ahogyan az a kisgyermekes családoknál bevett szokás – arra figyeltem fel, hogy minden epizódban elhangzik a „Minden energiát az elülső védőpajzsokra!” parancs a kapitányok szájából. Akármelyik monumentális szériáról beszélünk is, ez a mondat tuti, hogy legalább egyszer elhangzik epizódonként!

Amikor a jófiúk tűzharcba keverednek egy ellenséges csillagrombolóval, akkor mindig az a legfontosabb, hogy a szemből jövő támadásokat kivédjék, többek között azért, hogy vissza tudjanak támadni, de legalább valahogyan reagálni tudjanak.

Mi köze ennek a cseppet sem nőies témának a HősNőkhöz?

Ha értek már támadások, akkor sejted, igaz? 🙂

Amikor rendszeresen találkozunk embertársainkkal, akár nagy tömegben, akár csak néhányukkal, akkor bizony előfordulhat, hogy „betámadnak” bennünket valamivel:

• beszólnak

• leszólnak

• ránkszólnak

• vagy épp látványosan és direkt, keresztülnéznek rajtunk

• provokálnak szavakkal, vagy tettekkel

Ha támadás ér bennünket, akkor nagyon sok mindentől függhet, hogy hogyan reagálunk:

• az alapbeállítottságunktól, ami a harciastól a végtelenül visszahúzódóig bármi lehet

• az uralkodó alaphangulatunktól, ami a vidámtól a levertig bármi lehet

• az aktuális energiaszintünktől

• a támadás váratlanságától, vagy épp várható mivoltjától

• a támadás intenzitásától és módjától

• a támadó személyétől

• a támadásokkal kapcsolatos rutinunktól (bizony, ebben is rutint lehet szerezni sajnos)

• az irracionalitásra való hajlamunktól (lehet, hogy a fentiek függvénye ellenére épp másképp reagálsz, mint mondjuk amit a józan eszed diktálna)

Milyen védőpajzsaink vannak?

• Elsődleges védőpajzsunk az arcunk,

• a hangunk

• a testünk

• az elménk
• és az energiaszintünk.

Védekezést eszközölhetünk úgy, hogy az arcunk pókerarccá dermed, a hangunk nem gyengül el, nem remeg, a testünk pedig olyan tartásba igazodik, ami higgadtságot, nyugalmat, sugároz, és közben az energia lerablását is megakadályozza. Például, egy nagyon híres orosz természetgyógyásztól, Volkov doktortól tudtam meg egy jó pár éve, hogy minden, ami keresztbe van (karunk, lábunk), az védi az auránkat. Persze nem csak a támadástól, hanem kimondottan a növekedést is megakadályozza, de amikor támadnak minket, akkor pont nem akarunk szerintem aurát növelni és fényesíteni ;). Persze a profiknak ez is sikerülhet!

Például jól működhet, ha egyenes háttal, fejet felszegve, de a karunkat magunk előtt összefonva várjuk, míg véget ér az „áldás”.

Ugyanakkor, a védőpajzsok felhúzása mellett, két nagyon fontos dologra célszerű azonnal odafigyelni. Az első az, hogy bárki és bármilyen indokkal is bánt minket, érdemes azonnal egy végkimenetelt vizualizálni magunkban. Ez meghatározza a reakciónk típusát és intenzitását. Nyilván, mikor egy űrhajó egy csillagrombolóval szembesül, akkor sem várják meg, míg a csillagromboló eldönti, hogy mi legyen a végkimenetel. Természetesen az első döntést bármikor felül lehet írni, de akkor is, nagyjából már eleve tudnunk és döntenünk kell, hogy meddig engedjük „elfajulni” a dolgot.

A második fontos tényező, amire neked kell koncentrálnod, az az, hogy a támadód, akár milyen indokból is lendül bele, jónak hiszi magát, hozzád képest. Tehát szerinte erkölcsileg alul vagy maradva. Te a rosszfiúk bandájában játszol az ő olvasatában (azért nem a rosszlányok „kategóriát” használtam, mert ennek kissé túlzottan szexuális jelentéstartalma van már…), és számára teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, mert szerinte mindenképpen neki.

Ugyanakkor itt van a helyzet megoldásának a kulcsa: el kell döntened, hogy mennyire áll közel hozzád az illető, illetve a sorsodra mennyire van hatással (nyilván a főnökkel vigyázni érdemes, ha a viszonyotok ezt kívánja).

Ha hozzád közel álló illetőről van szó, és a támadása derült égből villámcsapás színvonalú, akkor az támadás pillanatnyi alábbhagyásakor érdemes a következő kérdést feltenni: Mi bőszített fel ennyire?

A kérdés csak akkor hatásos, ha valóban őszintén szívedből jön, ha valóban érdekel! Arra kell gondolnod, hogy most aztán tényleg kihozta valami a sodrából, és tényleg ki akarja adni magából, és lehet, hogy éppen rosszkor vagy rossz helyen, és valószínűleg ez az egész nem neked szól, hanem valami másnak, csak az illető nincs olyan szinten, hogy ezt kezelni tudja.

Az őszinte érdeklődés kizökkenti az illetőt a mantrából, amibe lehet, hogy órákon keresztül lovalta bele magát. Az érdeklődésed nem harcot, hanem kooperációt eredményez, és megkaphatja tőled, amire vágyott: ő kerül a középpontba. Vigyázz, hogy még véletlenül se legyél lekezelő, vagy rafináltnak tűnő. Szerintem sokszor találkoztál már azzal a kósza gondolattal a fejedben, hogy: Na, ennek vajon mi a baja? Tehát simán el tudom képzelni, hogy őszintén tudj érdeklődni az illető problémája iránt.

A „Mi bőszített fel ennyire?” kérdésre, bármi is a válasz, a helyzet fölé helyez téged. Akármit kaphatsz erre vissza – még több dühöt, még több szidalmat, vagy akár csendes döbbenetet, lehiggadást (igen, ez lenne a cél) -, de nagy valószínűséggel az illető észbe kap, és emberi hangnemre vált. Ekkor ezt kell szinten tartani, és ha lehet, kibeszélni a dolgot, jó alaposan. Érdeklődj őszintén, és választ kapsz!

Ha hozzád nem közel álló illetőről van szó – mondjuk egy vadidegen rád támad, mert egy évvel idősebb nálad, és nem adod át a helyed a buszon (láttam már ilyet!) – akkor fontos tudnod, hogy valószínűleg mindketten veszítetek ebben a harcban. Mert ez harc. Ha nem reagálsz, vagy megpróbálsz barátságos lenni – ez nagyon nehéz -, akkor a további könnyen előforduló sértések miatt (mert ebben az esetben miért is akarna együttműködni veled az illető? Mindenképp bele akar kötni valakibe…) súlyosan sérülhet az önbecsülésed, mivel úgy vagyunk kondicionálva, hogy még mindig többet számít a lelkünknek, amit mások mondanak, mint amit mi mondunk magunknak.

A vadidegenektől elszenvedett támadásoknál az a legfontosabb, hogy az önbecsülésünk ne sérüljön, de rzzel együtt meg kell próbálni együttműködni. Na, nem kell kitenni a lelkedet is, elég éppen, hogy csak nem-visszatámadni. Ha olyan típus vagy, mint Teréz Anya, akkor nyilván tartani fogod magad a formádhoz, könnyen barátságos leszel. Ha olyan típus vagy, mint Xéna, akkor meg már egy sanda pillantásra lekaratézod az illetőt, de legalábbis harciasan próbálsz majd együttműködni. Lehet, hogy átadod a helyet, de utána föléállsz és osztod neki az észt egész úton 😉 (Ilyet is láttam már :)).

Ebben az esetben viszont – vadidegen kontra te –  elég EGYSZER megpróbálni a barátságosságot, ha arra is támadást kapsz vissza, akkor könyveld el, hogy egy idiótával hozott össze a sorsod, és próbálj inkább kitérni, kilépni a játszmából!

A közeli ismerőssel való közelharcnál egymás után többször is megpróbálhatod a kedvességet, lehet, hogy az első még nem hozza meg a kívánt hatást, lehet, hogy csak másodszorra, harmadszorra érnek célt a fáradozásaid.

Ezekben a helyzetekben nagyon észen kell lenni, ami azért is nehéz, mert rengeteg érzelem kapcsol be: félelem, ijedtség, izgatottság, utálat, stb. Ilyenkor a legnehezebb észen lenni, tudom én! De próbáld lemodellezni az utóbbi idők hasonló eseteit, és azt is, amikor te támadtál neki valakinek, és annak az illetőnek kellett minden energiáját az elülső pajzsokra összpontosítania. Így begyakorolhatod a támadások elleni védekezés készségét, hiszen a csillagromboló űrhajók kapitányai sem élesben találkoznak először ellenséggel :).