Ma valami lélekmelengetőt szántam Nektek, kedves Olvasóim, a párkapcsolatokról és az eltávolodások oldásáról. Aztán róttam a reggeli köröket a neten, mielőtt belevetem magam a konkrét munkákba, és találtam egy videót.

Nincsenek véletlenek, ebben már régen hiszek. Michael Jacksont lehet szeretni és utálni, de szótlanul embert a jelenség előtt elmenni még nem láttam. Magam is tartoztam az ellentáborba, míg egyszer, egy tizenéves, mély szerelmi bánatomból a Mester rángatott ki, talán pont ezzel a dalával…

Kaptam-fogtam magam, ahogyan Anya mondja, és gyorsan elküldtem azoknak a Barátaimnak (igen, így, nagybetűvel), akik tudom, hogy nehezen viselik jelen életszakaszukat, vagy éppen az ősz beköszöntével tör rájuk a mélabú.

Majd arra gondoltam, megosztom Veletek is.

A videót a BookMarkoló Blogon tekintheted meg >>>

A párkapcsolatokról majd később.

Mondjuk, most… 🙂

Mindig van kiút. Abból a gyerekkori szerelemből is kigyógyultam, ahogyan még utána a többiből is. Azokból épült fel a lelkem, a vágyam az ideális társ után, aki messze nem hasonlít ma már a kamaszkori zsáneremre, hacsak abban nem, hogy a kék szemek és a dörmögő hang ma is elvarázsol 🙂

Amikor eltávolodunk, és nem is tudjuk miért történt meg, valamilyen változás zajlik bennünk. Vagy körülöttünk, melynek részesei vagyunk. Felismerni a változás jeleit egyenlő a megoldáshoz vezető út felismerésével.
Amint meglátjuk azt, hogy merre tartunk és mi visz előre minket, olyan, mintha beragyogna a reggeli napfény az ablakon, és meleg kalács illata ébresztene kellemes álmunkból.
A valóság nem szükségszerűen rideg, mint valami horrorfilmben. Olykor a rossz is jó, különösen 1-2-5-több év távlatából.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Élj úgy, hogyha majd unokáidnak mesélsz élményeidről, legyen miért pironkodnod 🙂 😉

Mára 30 fokot mondanak, ami október elején lehet jó és rossz is. Ma tekintsünk el a vesszőparipámtól, a klímaváltozástól, és egyszerűen csak örüljünk az életünknek, a családunknak, a barátainknak, a szeretteinknek és annak, hogy ezen a csodás bolygón élhetünk.

Milyen volt a reggeled?

Erdei-Gulyás Gabriella
Nonprofitpályázat.hu

4 thoughts on “Lélekmelengető őszi nap”

  1. Nem akarok sehogyan sem tudomást venni
    az őszi reggelek beköszöntéről úgy,
    hogy az le is hangoljon.

    Megakarom élni aszerint,
    hogy ez egészen normális körforgás része,
    s ha ez komorabb napokat hoz is,
    még ne szegje kedvem.

    Nem tudom a tudatosság elég-e ehhez,
    de a kalácssütés mindenképp jó ötlet,
    s a Család összefogó érzésünk ápolása
    gyakorlatias ténykedéssel ötvözve is.

    Finom meleg tea és kedvesség
    sokkal többet ér ma, mint máskor!?

  2. Köszönöm a táncos videót. Olyan jó érzés látni az összhangot… ráadásul olyan sok ember között…

Comments are closed.