A gazdagság receptje

Énekeljünk!

(avagy: egy zenebölcsinéni bemutatkozó önvallomása)

Bevallom, én mindenkit megőrjítek a környezetemben. Állandóan rám szólnak: „Ne dúdolj, ne zümmögj, maradj már csendben!!” Gyerekkoromban én voltam az, aki a tanév első napján, a buszon hazafelé kiolvasta a frissen megkapott énekkönyvet, és az énekórákon már ismerősként köszöntötte a dalokat. Sőt, emlékszem, egyszer szájharmonikázásra is vetemedtem a 72-esen, Budaörs és Törökbálint között, utastársaim nem túl nagy örömére…

Az is én voltam, aki sosem zúgolódott, ha énekkarra kellett menni nulladik órára, és lelkesen fújta kotta nékül a dalokat a koncerteken. Sőt az is, aki már felnőttként az európai turnékon általában üres kottatartóval állt ki, mert üres kézzel nem engedték… (kottára ugyanis már rég nem volt szükségem, tudtam mindent fejből) Ez a képesség akkor jött kapóra, amikor egy karácsonyi koncerten Bach Karácsonyi Kantátájának duettjének kellős közepén nemes egyszerűséggel kiejtettem a kezemből az egész mindenséget – a közönség felhördült, a partnerem elsápadt, én viszont szemrebbenés nélkül fújtam tovább a dalt. Néhányan ugrottak (volna) az első sorokból, hogy segítsenek összeszedni a papírhalmazt, de egy könnyű csuklómozdulattal nyugalomra intettem őket, csak hallgassák a kantátát, nem lesz itt baj. Nem is lett! Igaz, a zongorakísérőt koncert után könnyű szívrohammal kellett ápolni, a tenor partnerem is megfogadta, hogy velem többet nem áll egy színpadra, ettől függetlenül sikeres volt az este.

Nos, hát mit tegyek? Nyilván valamiféle gyári hibával születtem, és mivel nem vették észre idejében, csak jóval a garanciaidő lejárta után – már így is maradtam.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Így hát zenebölcsinéni lett belőlem, kis manócskáim nagy örömére (ők még értékelik a nótás kedvemet). No és persze rendelkezem két kiskamasz fiúval, akik – milyen meglepő! – szintén birtokolják a zenélés és az éneklés képességét. Nagyobbik magzatom, aki amúgy színésznek készül, egész nap fütyül, dúdol, zümmög, osztálytársai és környezete legnagyobb … hmmm… izé…. (tudjátok, ez mennyire idegesítő tud lenni! Komolyan nem értem, hogy bírt ki engem a családom????) Kisebbikem viszont úgy döntött, hogy nem elég neki a vokális megnyilvánulás, ő már a vonószenekarban nyomja. A mellettünk lévő három kislánnyal rendelkező család reszketve várja, mikor csendül fel a falon túlról a HANG, ilyenkor a lassan három éves Kitti csendre inti nagyobb testvéreit, és HALLGATNAK!

Belátható tehát, hogy nem túl csendes a mi életünk… énekelünk. És dalolunk. És zümmögünk.

Ha nem is ilyen elvetemült tempóban, de mégis arra biztatnám az olvasóimat: ÉNEKELJETEK! Kotorjátok elő rég megkopott tudásotokat, poroljátok le a rég elfelejtettnek vélt dalokat, és ÉNEKELJETEK! Ha egyedül nem megy, akkor keressetek hozzá társakat! Ugyanis énekelni mindenki tud, csak merni kell!

Amikor egy új vendég érkezik zenebölcsis foglalkozásaimra, gyakran veszem észre, hogy riadtan nézeget körbe : „Uram Isten, mi folyik itt? Ezek énekelnek! Hangosan! Én nem merek…” Eltelik egy-két hét, és amikor harmadszor jönnek a csemetéjével, lassan-lassan megszűnik a gátlás, és hallom, hogy ÉNEKEL! És élvezi. Olyannyira, hogy egyre többször vállalkozunk kánonok éneklésére is, mintegy lezárandó az aktuális foglalkozást. Sőt! Nem csak két, hanem három- illetve négyszólamú kánonokat is bevállalunk már, hiszen tudjuk: megy ez, csak hinni kell benne! És amikor vége, önfeledten szakad ki az anyukákból: „De jó volt!”

Nos, ilyenkor látom, hogy érdemes, és újabb lökést kapok a további munkához. Énekelünk tovább, magunknak és a gyerekeknek, hiszen ettől többek, jobbak leszünk!

Melicher Cili

http://www.cilizenebolcsije.eu

2 thoughts on “Énekeljünk!”

  1. Tetszett ez az írás is. Régen sokat énekeltem, az énekkarban, és még utána, a gyerekeknek míg kicsik voltak. Fura tényleg, hogy így eltűnt az életemből.

  2. Igen, az éneklés fontos nekem, a mai napig. 10 évig énekeltem kórusban, tanultam zongorázni, kísértem magánénekeseket, aztán baráti társaságokban, illetve lakodalmakon próbálkoztam a szólóénekkel, majd megismertem énekes barátnémat, mellette voltam a főiskolás rendezvényeken vokalista, és tudtam, hogy ez kell nekem! Közben autodidakta módon megtanultam gitározni (afféle amatőr tábortüzes gitáros :)). Amikor megszülettek a gyerekeim, nekik is énekeltem, sokszor hangszeres kísérettel is. A gyermekdalok mellett legnagyobbnak a magyar beat remekei jöttek be leginkább, a középsőnek a magyar népdalok, a legkisebbnek bármi. Sajnos már nem tudok annyira zenélni nekik, mert a 4 és a 2 éves gyerekem azonnal lecsap a zongorára, ha leülök mellé, a gitárt is kiszedik a kezemből két ütem után, és lehangolják 🙂 De az éneklés megmarad, amíg belém nem fojtják a szót 🙂 Kell, hogy szebbek legyenek a napok. De lesz még nekem hobbizenekarom, csak most még más a feladatom 🙂

Vélemény, hozzászólás?