Az emlékek becsapnak néha?

Életem egyik legszörnyűbb éjszakájának tartottam azt, amikor megszöktem otthonról. Sokat sírtam, keseregtem már ezen, amikor másoknak meséltem. Most 2010 tavaszán, a húsvéti nagytakarítás idején, megtaláltam annak az 1983-as éjszakának az eredeti történetét – ami inkább vidám mint félelmetes.

Elgondolkodtam, hogy a memóriám miért is tette majdnem 30 évre a „szörnyűségek kategóriájába” ezt a történetet ?

Az előzmények miatt ? Vagy azért mert akkor rádöbbentem, hogy egyedül szülők nélkül kell boldogulnom…és ez az „egyedül a nagyvilágban félelem” rányomta bélyegét annak az éjszakának a történetére ?

Igazából nem tudom. De most átteszem életem eme éjszakáját a „pörgős és eseménydús kategóriába” 🙂

Önállóságom első perceiről, óráiról olvashatsz most. 🙂

Reggel 6 óra van és itt ülök Pesten egy parkban. Eddig izgalmas. Főleg ha még hozzáteszem, hogy másfél órát aludtam összesen…természetesen cipőbe, a táskám és a kabátom vagy a kezemben, vagy a fejem alatt, attól függően, hogy ép hogy bírtam megfordulni.

Egy pörgős éjszaka
Egy pörgős éjszaka

Ez se volt egyszerű dolog, hogy ide eljussak. Ki kellett először is másznom az ablakon, le kellett ugranom a garázstetőről…és hogy hátborzongatóbb legyen a dolog, mindezt zokniban.

Na nem, a virágok nem haltak ki amint végiglépkedtem a kerten, csak enyhe mámor szállta meg őket,  amitől  kicsit lekonyultak. Én ezt természetesen a kora-kora hajnali látogatásommal magyarázom  (00.50)  nem pedig, holmi lábbeli bűz terjengésével.

Aztán mint aki épp tűzriadót csinál, felrúgtam a szemetesvödröt, ami „enyhe” csörgő hangokat hallatva végigszáguldott a teraszon, majd beleütközve a korlátba, csattogó ütemes szólózás után megállt.

A szívem is.

Én is.

Elment a hangom is. Isten bíz’ még azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Aztán elindultak. A könnyeim. Lehet, hogyha tovább maradok, tele is sírom a szemetesvödröt.

De valami oknál fogva nem maradtam. Sőt 120 kilométeres tempóban felhúztam a cipőmet, és legalább ilyen sebességgel integettem kétségbe esett -és az ablakban maradt anyámnak.

Utána a kerítésmászás csúcsrekordját megdöntve, leromboltam azt az illúziót, hogy a mi kerítésünk átmászhatatlan… majd a hátra-hátra (mindig csak hátra) pillantgatás és 160-as szívtempót is megdöntő hosszú és félelmetes menetelés után (futni nem mertem)…megkapargattam „barátém” ablakát.

Hiába.

Mert a drága bűbájos teremtés az álmok ladikján evezett egy centijétől megfosztott úrral, aki nem is gondolt arra, hogy az a centi még másra is jó lehet, nem csak a kisded -féle elvagdosásra.

(én ebből, hogy büszke legyek magamra, már óvodás korban kinőttem)

Mikor már teljes mértékben kutyának éreztem magamat a félórás kaparászás után, megnyílt az a létfontosságú rés, amelyen bepréselhettem magam. A hölgyemény egy szál hálóingben volt (izgalmas ugye?) Én anyám hosszú fekete ballonjába (ez csak akkor izgató, ha nincs alatta semmi)

Gyors vetkőzés…lihegés…lábszag…aztán irány az ágy. Kicsit keskeny még a díkó… de idővel mindenhez hozzá lehet szokni.

Aztán mivel mind a ketten a legizgalmasabbat, a legjobbat akartuk tudatni a másikkal…enyhe hangzavar támadt. Ezért inkább kilihegtük a túlkiabálási fáradalmakat és újra kezdtük elölről az egészet. Ha valamelyikünk elfáradt, akkor hogy megforduljon- vagy nekem kellett bemásznom a falba, vagy egy szem barátnémnak kellett megnézni a szőnyeget. Mikor már forogni sem volt erőnk, felültünk. De úgy se volt jó…mindenütt fájt, mindenütt nyomott valami bennünket, ezért visszafeküdtünk.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Másfél óra halk horkolás mentes szundizás következett. Majd, drága fogyókúrázó „ágyastársam” csámcsogására ébredtem. A fejemben a legkönnyebben végrehajtható gyilkolási módok közül megfordult legalább 3, de a hely szűkös volta közül mind kivitelezhetetlennek tűnt. Mikor már a csámcsogás elnyomta az utcai kutyák ugatását is…akkor én -bevallom- szörnyű tettre szántam el magam. Megfordultam és vészesen közelítettem enyhén olajos és földes kezem, habfehér nyakához. Épp célt értem volna, mikor egy jóllakott ember átszellemült hangjával így szólt: Fölébredtél ?

Nem kérsz…izé…anyámkínját…elfelejtettem a nevét….fogyókúrás ám…Kérjél !

-Nem kérek ! -mondtam és szinte láttam amint az orvos szomorúan megállapítja-

fulladásos halál…

Erre ő megint szólt: van ám tea is….azt se kérsz?

Mondanom sem kell, hogy nem kértem…dühös és fáradt voltam…

…és nem tudtam megmagyarázni, hogy miért kap el a nevetőgörcs…és hogy ő miért fuldoklik teaivás közben…

Majdnem odalett szegény…Pedig én hozzá sem értem…Úgyhogy életben maradt, hacsak azóta apu nem volt ott és nem bántotta…

7 óra van. Apám már észrevette, hogy nem vagyok otthon az ölési, késelési, fojtogatási fenyegetései ellenére. Gondolom áll a balhé. Csak anyut sajnálom, hogy szegénynek kell tartania a hátát miattam.

De már nem sokáig, mert ott hagyjuk a büdös francba, hadd legyen boldog a pénzével, a házával, meg a kocsijával…és parancsolgasson annak, aki ezt el tudja viselni…

Úgy érzem jól tettem, hogy eljöttem. Teljesen nyugodt vagyok és megkönnyebbült.

Igaz, hogy eddig, akivel beszéltem, mind olyan undok és utálatos volt… hogyha érzékeny lelkű mimóza lennék, úgy döntenék elhervadok, de nem élek így tovább.

De így egyszerű halandóként imádok élni – csak lehet, hogy az élet nem szeret…

Bp. 1983. 04. 30.

„ A múltat néha át kell értékelni, hogy le tudjuk zárni”

Mátyás Anita

http://nevedbenasorsod.blog.hu/

3 thoughts on “Az emlékek becsapnak néha?”

  1. Köszönöm, hogy megírtad a történeted. Bátor dolog volt, hogy léptél, sokan maradnak, és tűrnek.
    A humorérzéked már akkor is megvolt! 😉

Comments are closed.