Barát vagy ellenség?

Többször felmerült már a hozzászólások közt, hogy közeli hozzátartozók, ismerősök, barátok, néha bizony egyáltalán nem úgy viszonyulnak a dolgainkhoz, ahogy az nekünk jól esne, ahogy elvárnánk, ahogy szeretnénk.

Lehúznak, visszahúznak, nem támogatnak, belekötnek, és még sorolhatnám.

Erre a jelenségre tartogatom mindig azt a mondásomat, mely szerint:

Ha ilyen barátaid vannak, akkor már nincs is szükséged ellenségekre!

Oké, rokonságot nem válogathat az ember lánya, de azt szuperül lehet szelektálni, hogy kivel, mennyi ideig szívunk egy levegőt…

Ha egy „barátunk” szorgalmasan ássa alá az önbecsülésünket, akkor nyugodtan gondoljunk arra, hogy ő nem barát, hanem ellenség, márpedig az ellenségeinkkel nem nagyon szoktunk egy körbe vágyni, nem igaz?

Azért ne legyen senki a barátod, mert már X éve a barátod, vagy mert nincs más illető a láthatáron!
Egyedül is csodálatos dolgokat lehet megélni, de csak azért, hogy legyenek valamiféle emberi kapcsolataink, amiket felmutathatunk, azért nem érdemes a saját energiaszintünket folyamatos leszívásnak kitenni.

Ne hidd, hogy ha nincs „barátod”, akkor félember vagy. Tudod, neked egyedül is teljesnek kell lenned, és ha a teljesség elérésén túl még barátot, partnert, társat is találsz, nos, az már a főnyeremény kategória!

Néha érdemes elgondolkodni azon, miért vagyunk együtt barátainkkal, haverjainkkal, beszélgető partnereinkkel.  Azért mert megszoktuk? Azért mert valóban szükségünk van rájuk? Vagy csak nekik van szükségük a mi energiánkra? Emberi kommunikáció közben árad az energia a beszélgető felek között, de csak akkor, ha egyensúly van. Ha valakinek alacsonyabb az energiaszintje – rosszindulatú például, vagy beteg -, akkor több energiát igényel a többiektől. Namost, arra, hogy a többiek spontán adnak energiát gyengébb társuknak, nos, arra rá lehet szokni, már az első olyan alkalom után, amikor másoktól szív és kap energiát!

Csak egyszer kellett egy kollégámat megvigasztalnom, utána én lettem a lelki szemetesládája, hozzám járt panaszkodni. De volt olyan ember is az életemben, aki úgy bizonygatta magának a nagyszerűségét, hogy olyanokat szólt be, hogy csak pislogtam. Például: Mit csináltál egész éjjel, hogy így nézel ki? (Fitymáló hangnemben, mondanom se kell…)

Mindenesetre a lényeg: sose hagyd, hogy valaki folyamatosan leraboljon, lehúzzon, és aláássa az önbecsülésedet! Mindenkinek lehet rossz napja, de senki nem kaphat felmentést ez miatt a felelősség alól.

Ha valaki bánt, piszkál, kerüld el egy időre. Majd észreveszi magát. Nekem nemrég 7 hónapomba telt, hogy egy illető észrevegye magát! De megérte :).

Hadd zárjam egy jellemzően Vidi Ritás gondolattal, amit több helyen olvastam már, még regényekben is:  Az ellenségeidben mindig megbízhatsz, mert nem valószínű, hogy egyszercsak elárulnak, és mellédállnak hirtelen! 😉