Olajozottan

Idén nagyon későn tudtam motorra ülni. Olyan későn, mint még sosem. Mindegy, a lényeg hogy reggel FP átesett az esedékes olajcserén, akksi éjjel töltőn.
Nosza induljunk! Szokásos indítási procedúra és drága motorkerékpárom annyit mondott grgrgrrgr nyekk.
Akksi totál halott, amit a mérések is alátámasztottak. Gyors jótállási jegy keresés (még jó hogy kettőnk közül valaki precíz, és ez a valaki nem én vagyok). Vétel dátuma: 2006. augusztus. Ugyan mitől is működjön. Sebaj! Van nekünk olyanunk, hogy berúgókar.
Így már pöccre indul. Látom digitális biciklis órám is vak. Elemcsere. Továbbra is nyekk. Ez megdöglött. Sebaj, ettől a motor még működik, bár női megérzésem felülír minden racionális gondolkodást, és kezdek párom motor hátsó ülésével szemezni, hogy talán mégiscsak…
De nem. Így rock, tehát megyünk. Bízom benne nem fullad le, mert elég siralmas látvány lennék, mikor kétségbeesetten rugdosom, vagy királylányként állok, míg Pasi berúgja.
Szeljük a kilométereket, élvezem a motorozást. Útépítés, lámpás irányítás, kezdek visszakapcsolni. Paff FP leáll. Nem értem. Királylányos álldogálás, majd újraindulunk, ám pár km után kigyullad az olajnyomás jelzőm. Rögvest megállok. A hátsó gumi és sárvédő totál olaj. Felmenők megáldása, majd röpke perc alatt boxutcává alakítjuk az út szélét. Vagy gomba, vagy dugulás, esetleg gyűrűtörés a vélt diagnózis. Némi bazsajgatás a gomba környékén, olajtartály ellenőrzése, majd újraindítás. Simán indul, ronda hang nincs, lámpa elalszik. Megyünk tovább, már halljuk Pannonia Ring hangjait.
Beállunk a versenyzők közé (a szerelésben) és a szar harli kijelentéseket alátámasztandó némi újravizslatás, majd mivel minden rendben valónak tűnik, végre megnézzük a veterán felhozatalt.
Elindulunk haza. Repesztünk is vagy két km-t, mikor olajnyomás jelző újra működésbe lép, hiszen a munka ünnepe van vagy mi?!
Pasinak ekkor gyógyszer elgurul, hisztérikus megyünk tovább utasítás után haladunk a kámi benzinkútig, ahol adózva a nosztalgiának feltankolunk Botondból.
Megy is a motor ezután egészen a vasvári emelkedőig, ahol lassulni kezd. Tudom mi ez. Idegességemben megszámolom a váltó fogaskerekeit és félreállok. Kész, megragadt.
Ez a mozzanat rányomja bélyegét a hátralévő hétvégére, amin sem a jó társaság, sem a segédeszközök nem tudnak változtatni. Integetek a Superrallynak és a szezonnak, a tól –ig összeget pedig száz és háromszáz ezer forint közötti összegre saccoljuk.
Blokk szétborít. Diagnózis jobb, mint amire számítottunk. Nem állt be a főtengely, nem kell komplett blokkfelújítás. Viszont az első dugattyún a gyűrűk összefordultak. A hátsó henger kicsit berágódott, de baráti grátisz hónolás megoldotta, így fúrni nem kell. Dugattyúnál és jó pár nyalánkságnál viszont nem ússzuk meg a rendelést. Mindez idő, pénz, SR május 20.-án, tehát némileg pszichotréningre szorulunk. Mindeközben látszik, hogy az olaj szépen lassan visszaszivárog, tehát a szivattyúnak is annyi.
Telefonos konzílium, érvek, ellenérvek csatázása, majd konszenzus.
Eredmény? A hivatalosan vásárolt méregdrága olaj szennyezett volt, ami dugulást okozott és elindult a láncreakció. Mivel szerencsénk van, mindez a 2x 70 km-es úton. A végeredmény (?) százrugó mínusz, SR (saját motororral) mínusz. Kin hajtom be?!
Még jó hogy olajozottan működik minden! Hogy gondos gazdaként olajat cserélünk.  🙁

(kép később..még később)

Rózsaszín motoros

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/