Mitől NŐ egy nő? Tévhitek, és az igazság/Erdei Zita honlapjáról

Erdei Zita honlapján olvastam a következő remek bejegyzést, amit nagyon köszönök neki!!

Mit jelent az, hogy nőnek lenni? Ha nem merülünk bele mélyen, akkor egy biológiai állapotot. Ez az, amire ma oly sok figyelmet fordítunk, és a ” mert megérdemled” típusú reklámok maximálisan meg is erősítenek abban, hogy a nő, az test, ruha, külső megjelenés. Ha ez rendben, akkor minden rendben. A nő fogalmát sokan a szerepekkel azonosítják, mint anya, feleség, újabban a szingli, mert ez is leginkább nőket takar. A “TAKAR “szó itt nem véletlen. Ugyanis annyi minden rakódott már a “nő” fogalmára, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni mit jelent igazán  nőnek lenni, a létezés valódi síkján. Pedig fontos lenne ezt megismerni és megérteni, mert nem lenne annyi boldogtalan nő, kiégett férfi, és támpontok nélkül felnövő gyerek.
Mit tanul ma egy kamaszlány erről? Jó esetben az anyjától látott, hallott, megélt dolgokat, rosszabb esetben a “hogyan légy trendi, tizenéves démon” és egyéb, egész életére kiható tévedéseket, szándékos ferdítéseket.
Nincsenek ám jobb helyzetben a felnőtt nők  sem, hiszen ők sem kaptak tiszta képet, ezért gyártottak maguknak, vagy igyekeztek saját tapasztalataik alapján kezelni a kérdést.
Vannak is aztán “áldozatként, a család rabszolgájaként élő” keserűségükből erőt merítő, magukat mártírrá tévő asszonyok, akik azt hiszik ez a “nehéz női sors” az élet velejárója, és nem veszik észre, hogy nemcsak magukat, de környezetüket is boldogtalanságra kárhoztatják.
Ellenpéldája ennek a ma oly divatos női ” egyenjogúság” mely abban látja a modern idők szelét, hogy a nőnek pontosan AZ jár mint a férfiaknak! Megpróbál “férfiként élni, gondolkodni, önérvényesíteni”. Kemény lesz, határozott, és sikeres-csak éppen magányos és valami megmagyarázhatatlan belső ürességgel élő, ezt mindenféle pótcselekvéssel elnyomni próbáló, önmagát is kábító ember.
Mi akkor a nőiesség valódi lényege?
Olvasd a folytatást, ITT ……











Petőházi Mónika, facebook, twitter

pmoncsi64@gmail.com

Bátorság az MLM-hez

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>