A gazdagság receptje

Görögországban élek 5. – a Dutton család

A Duttonok

Az előbbi beírásomban írtam a Krétai angolokról. A Dutton család közülük való, ők Gavalochoriban élnek. Teljesen átvették a görög életstílust, házuk állandóan nyitva a vendégek és a folyton ki be járó állatok előtt. Egy régi terméskő házat vásároltak mikor idejöttek és azt saját kezűleg újították fel.

Körülbelül 9 évvel ezelőtt érkeztek Krétára egy 10 napos Odüsszeusz-i nagy út után, melyet személygépkocsival tettek meg, átutazva egész Európát. Otthonukat azonban nem adták fel teljesen Angliában. Donna Angliában titkárnőként dolgozott, itt teljesen a családnak szenteli életét. Nick egy fotóbank alkalmazottja volt Angliában, most különféle kétkezi munkákból tartja el a családot. A család – talán túlságosan is – akklimatizálódott. A gyerekek soha nem kerülnek ágyba este 11 előtt, ez elképzelhetetlen lenne Angliában. Donna szerint az életük 360 fokos fordulatot vett. Néha magányosnak érezte magát az elején, mert Angliában kiterjedt ismeretségi és baráti körük volt, de most már megszokta. Úgy érzi, a helyiek teljesen befogadták őket, ugyanakkor azt mondja, sosem lehet tudni, mit fecseghetnek a hátuk mögött róluk.

A 14 éves Ammy-nek teljesen “bejött” a görög életstílus. Ő nagyon tehetséges színjátszásban és éneklésben. Mindig jó tanuló volt, még kiválóra is vizsgázott fogalmazásból. Az általános iskolában, mikor ő odajárt, egyedül volt angol gyerek, nem mint most. Imádja a Harry Potter könyveket, melyeket anyanyelvén, eredetiben olvasgat.
Alex 6 hónapos volt, mikor szüleivel ideköltözött, így ő inkább krétainak érzi magát, mint angolnak. Kedvenc tantárgya a földrajz, szeret focizni, kedvenc csapata az Olimpiakosz.

interjú, kép: K magazin, 2010/10/17,  folyt. köv.

A görög kaland

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>

Tetszett? Adnál egy 5-öst? Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük