Görögország örökké élni fog?
Ennek az országnak a földje vérrel itatott, könnyel mosott, sóhajjal kirakott..itt olyan erős és sok a történelem, hogy felfogni is nehéz. Minden időkből megmaradt valami, ami aztán összeállt a mai színes mozaikká, amin a repedéseket a mostani rengeteg 3. országbeli menekült karcolja..de ez egy másik post témája. Mi, a régóta itt élők, beleszoktunk a ritmusba, életvitelbe, életmódba és főleg, gondolkodásmódba. Lett vitakultúránk. Valami, ami Magyarországon szerintem a béka s.. alatt. Otthon nem lehet vitázni, nem lehet elmondani a véleményed dinamikusan, mert valaki biztosan megharagszik. Nem lehet ellentmondani, hanem finoman, úrinősen mosolyogni kell és lezárni a témát. Itt vitáznak, mindig is vitáztak, már az ókori Athén utcáin és agoráin is így kerültek a problémák megoldás elé és ezért nem haragudtak, nem haragszanak meg egymásra. Az utóbbi időben azonban nagyon megkérdőjeleztem a felhígult – minden szempontból – görögség megmaradását, egyáltalán létét, és velük együtt a magamét,a családomét. Nem hittem, hogy valami új születhetne a nap alatt és magam is beletörődve néztem az emberek elfásultságát, a megváltoztathatatlan elfogadását és az elégedetlenség kifejezésére szolgáló viták csak társaságokban való megbeszélését.
És akkor történt valami…és ahogy ez lenni szokott, két fiatal indította útjára a változást, mert hiszem, hogy ez annak előszele. Két 18 éves kitalálta az „Aganaktismenoi sthn Athina” (frusztráltak Athénban) című mozgalmat. És a Facebook újból történelmet írt. Ugyanis egy Fb-s felhívás következtében már 2 napja embertenger lepi el a Syntagma teret. És ami a lényeg: politikai pártok nélküli, pártok vezetését megkerülő, tulajdonképpen vezető nélküli teljesen békés tüntetés! Nyugdíjasok, kisgyerekes anyák, fiatalok, családok, MINDENKI, zavargók és bujtogatók nélkül ott beszélget és tárgyal a Parlament előtt elérve azt, hogy a korrupt politikusaink egyike se merjen előbújni!
Az arab országok és Spanyolország után most Athén újból előtérbe került. Talán a Spanyolok csúfolkodása kellett ahhoz (nagy logókon gúnyolták az alvó görögöket, akik semmit nem tesznek az őket sújtó igazságtalan megszorítások ellen: „Csak csendben, mert a görögök alszanak!” írták..), az volt az utolsó löket, hogy az emberek kilépjenek mindennapi gondjaik és elkeseredésük által épített kuckóikból!
Hogy mi lesz ebből? A történelem választ fog erre a kérdésre adni nemsokára.
A görög kaland