Húsmentes szőlőlevél töltike (Ντολμαδάκια Γιαλαντζί)

Erről az ételről már ITT írtam, de most újból leírom a receptet, mert most pontosabban tudom visszaadni a dolgok menetét. Ugyanis eddig mindig csak akkor fogtam neki ilyen nagyszabású munkák elvégzésének, amikor anyósom is hozzánk látogatott, így ő sokat segített a bügyörgetésben:) Aztán meg soha nem figyeltem oda a receptre igazán, mert mindig az ő vezetése alatt készültek ezek a hagyományos dolgok, így nem igazán izgattam magam, hogy pontosan leírjak mindent. Bármikor szükségem volt valamilyen teoretikus kisegítésre a főzés terén, csak oda kellett telefonálnom. Most ez sajnos megváltozott, anyósom nem a régi, nem is igazán emlékszik a receptekre, vagy ha igen, kihagy belőlük valamit. Szóval eljött a fő-fakanáltartó váltás ideje..így hát a receptjeim egyre pontosabbak és akkurátusabbak.
A májusi időszakban kibújnak a szőlőlevelek és olyan nagy sebességgel nőnek és fejlődnek, hogy meg kell tisztítani a tőkéket a nagyobb levelektől és helyet kell hagyni a hajtásoknak, úgy, hogy levegőzzenek eleget. Körülbelül ez az oka annak, hogy májusban mindig rengeteg szőlőlevél kerül feldolgozásra. Tavaly addig tartogattam őket, amíg szégyen szemre egy csomót végül ki kellett dobnom..de mentségemre szóljon, hogy tavaly sokkal kevesebb időm volt a háztartásra, mint az idén.

Összesen 150 levelem volt, melyek 600 gr-t nyomtak. Ebből teljesen véletlenül 75-t töltöttem meg és 75 maradt:) Még ha akartam volna sem sikerült volna pontosan annyi tölteléket készítenem, hogy a fele leveleket töltsem meg:) A maradék leveleket leforrázás és -csorgatás után, lefagyasztottam.

A 75 töltikéhez a hozzávalók:

  • 2,5 csésze Karolina típusú rizs (tapadó rizs)
  • 1 csésze olívaolaj
  • 3 közepes vöröshagyma (ami nálunk rózsaszín:))
  • 5-6 zöldhagyma
  • csokor apróra vágott petrezselyem (kb. 5 kanálnyi)
  • csokor apróra vágott édesköménylevél, szárak nélkül!, vagy kapor (kb. 5 kanálnyi)
  • kb. 2 -3 kanálnyi borsmenta apróra vágva
  • 2 nagy citrom leve
  • 1 lk. tengeri só

Elkészítés:

Először átnézem a leveleket, legyenek épek, zsengék és ne legyen rajtuk valamiféle csúszó-mászó:) Utána vizet forralok egy nagy fazékban és kb. 10 levelet beleteszek egyesével, finoman lenyomom őket a forrásban lévő vízben, hogy mindegyik fövésben legyen. Pár percig főzöm őket, majd egy nagy lapátkanállal kiszedem őket. Minden levelet pár percig főzök. Közben nem tétlenkedem, hanem neki is fogok a már kissé megpuhult levelek szétválasztásának. Egyenként kirakom őket egy nagy szita szélére, egyrészt, hogy kifolyjon belőlük a víz, másrészt, hogy szép laposra kivasalják egymást.
Miután ezzel megvagyok, nekifogok a töltelék elkészítésének. A rizshez keverek minden megtisztított, apróra vágott hozzávalót és az olajból is annyit öntök hozzá, hogy összeálljon az egész kicsit. Csak a citromlevet tartogatom a végére.

Miután ezzel is elkészültem, jöhet a töltögetés, bügyörgetés:)

A töltelékeket körkörösen egy nagyobb fazékba helyezem, aminek az aljára kb. fél ujjnyi olívaolajat öntöttem.
Miután minden töltelék a fazékban pihen, leöntöm a citromlével, a maradék olívaolajjal, majd egy tányért helyezek az egészre, amire mindig egy nehezéket is szoktam tenni (a képen lévő túl nagy, de én ezt használom:))

Felöntöm annyi vízzel, hogy a tányért a felső peremig ellepje, majd lassú tűzön lefedve kb. 40 percet főzöm.
Íme az eredmény:

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/