Frozen shoulder fejlemények

Írtam már a problémámról, először ITT , aztán a fejleményekről ITT. Milyen jó is, hogy írtam, mert esküszöm, hiába akarok rendes asszonyka lenni, időről időre mindent keresek, szépen elrendszerezve elpakolok dolgokat, majd semmit nem találok. Az egyetlen biztos hely a blogom, ami ide be van írva, azt mindig megtalálom:) A lényeg, hogy október 17 óta már eltelt 1 és fél hónap és a kezem majdnem olyan állapotban van, mint injekciózás előtt:( Október 17-n kaptam egy kortizoninjekciót válltömlőbe és arról volt szó, visszamegyek 10 nap múlva, ha nincs 80%-s javulás. Hát nem volt, de egy kevés volt, így nem mentem vissza. Időközben a javulás stagnált, majd megint romlott:( Tegnap réteslapokat nyújtottam, akkor nem fájt, de ma hajnalban 4-kor be kellett vegyek megint fájdalomcsillapítót. Sajnos nyílni sem nyílik jobban mint kb. 30 fok. Tehát javulás nulla. Megint vissza kell mennem injekcióra.
Az egész egészségügyi problémám korlátozza a mindennapi tevékenységeim és nagyon rossz lelkiállapotba kerülök tőle időszakosan. Nem tudok úgy dolgozni ahogy szeretnék, nem tudom elvégezni a munkákat amiket szeretnék. Ma is egész nap majdnem a gép előtt ücsörögtem, az írás sem fájdalommentes, de legalább valamit dolgoztam. Egyszerűen már nagyon unom az egészet, unom magamat és szégyellem mondani, hogy fáj a karom, mikor itt az asszonyok többsége kemény fizikai munkával töltik a napjaikat most olívabogyó szedés idejében. Kényelmetlenül is éreztem magam többször, mikor mentegetőztem, hogy nem tudok segíteni kicsit, mert fáj a kezem. Erre mindig az a válasz, nekem is fáj, stb. stb. Nem tudom és nem is akarom elmagyarázni, hogy ez nem egy szimpla kézfájás, hanem egy nagy fájdalmakkal járó betegség, mely mozgáskorlátozást okoz. Bizonyos esetekben altatással műtik, erőszakosan felemelik a kart, megszüntetve így a letapadást, de állítólag ez sem okoz maradandó javulást. A háziorvosunk azt tanácsolta, ne injekcióztassak megint kortizont a válltömlőmbe, mert hosszú távon rosszat csinál, várjam ki türelemmel amíg magától meggyógyul. Valóban minden szakirodalomban azt írják, hosszú ideig tartó baj, ami egyszer csak magától elmúlik. Gondolom ez a magától a nyáron lenne, amikor a tengerben való fürdés, úszás ezt megkönnyítené. De addig én megőrülök így, hogy semmit normálisan el nem tudok végezni és gyakorlatilag semmi segítségem a ház körüli munkákban. Türelem..karemelést terem..

A görög kaland

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>