Falukép

A hétvégén görög október közepének megfelelően nagyon hideg idő volt. Nemcsak hideg, rendkívül nedves. Folyamatosan zuhog 2 napja, annyira állt le ma délelőtt, amennyi arra volt elég, hogy a két dögöt megsétáltassam és az udvarról a piszkot, amit ilyenkor rendeznek, kitakarítsam (röpke 2,5 óra..) Visszanézegettem a blogomban, október 15 körül lehet még akár meleg nyár is, de volt ilyen is, hogy esett és hideg lett, azonban most elég tartósan lehűlt. Ez nem azt jelenti, hogy így is fog maradni, de azt igen, hogy aki most jött esetleg nyaralni, annak pechje volt, mert lassan egy hete hűvöske van. Hogy ez mit jelent? Nappal 10 fok van nálunk, éjjel nem tudom, nem néztem, de pár fokkal biztosan hidegebb.
A kandallóba be kellett gyújtani, ugyanis még nincsen fűtőolajunk, mert a közelben lévő benzintárolókhoz nem érkezett meg. Az idén különben is olcsóbb egyelőre a fa, mint a fűtőolaj, minden évben mindenki spekulál, mivel fűtsön inkább, a legtöbb házban van vagy kandalló vagy sparhert? – az a fekete, vaskályha, amiben fával lehet tüzelni.Nálunk is van kandalló, ami a nappalit tökéletesen kimelegíti, azonban arra nem elég, ha már hidegebb van, hogy a többi helységben kellemes hőmérsékletet biztosítson, így várjuk a fűtőolajat – ami lassan aranyértékű lesz:(
Kutyasétáltatás közben készítettem pár képet. Ezek megtörik a cliche-t és egyeseket kiábrándítanak, hisz ez egy igazi görög falunak a képe, egy olyannak, ahol nincsen turizmus. A turizmusból élő faluk képe annyira más, mintha egy más országban lennének. Itt igazi, szűz természet van és olyan emberek, akiknek az őseik is itt, ezen a majdnem havasi vidéken éltek és akik nem a turizmussal, hanem állattenyésztéssel és mezőgazdasággal, esetleg kereskedelemmel foglalkoztak.
Érik az olívabogyó, 2 hét múlva készen áll a szedésre
Hűha egy egér!
Ezek az allepo vagy pinea fenyő rokonai, a „kukunaries” nevezetű fák, melyek ugyan hasonlítanak az allepo fenyőre, azonban mindig ilyen szabályosan kerek a  formájuk és nagyon szép kerek tobozokat termelnek. Kimondottan dísznövényként ültetik, legtöbbször teleksávnak, kerítés mellé.
V. háza, kissé falun kívül, lesz majd róla egy „embermese”:)
V.-tól a régi faluút bevezet a falu központjába. Most ez az út kimondottan sétálóutca, csak néha megy el itt egy-egy jármű
Ez egy rendkívül rendetlen család háza és ezért nagyon haragszom rájuk (kit érdekel?..). Nem tudom bent a házban milyen a helyzet, de a ház előtt és a telkeken ahol termesztik a zöldséget, eszméletlen mi van. Szétdobálják a műanyag zsákokat, dobozokat és az üres műanyag flakonok, zacskók ott is maradnak, hogy ahogy az évek telnek, betemesse őket a tűlevél:( Nem akarok szólni nekik, mert az egyensúly ilyen kis helyeken mindig cérnaszálon függő jelenség..
Ez évek óta így néz ki, közvetlenül a házuk bejáratával szemben:(
Kicsit odébb a patak, a hídról nézve
Ez a másik amit utálok: a karámok, mindenféle szedett vedett bádoganyagból összetákolva..és zsákok vagy flakonok itt is találhatók szétdobálva, még egy régi műanyag szék is egy bokor tetején.. Hihetetlen, hogy ezeket az embereket például jól ismerem és a házukban kifogástalan rend és tisztaság uralkodik.
Ugyanaz a helyzet, ezek melegházak, de körülöttük rémisztő mi minden van szétdobálva. A családnak, akiké ezek, pazar házuk van, nagy is, tökéletesen berendezett, túlságosan tiszta és folyamatosan takarítja, rendezi az asszonyka.
A 25 év alatt ezt észleltem és nem igazán értem, de igaz a legtöbb helyre ahol eddig megfordultam: a lakások hihetetlenül tiszták és rendezettek és tökéletes ellentétben állnak a kinti környezettel. Akár már a kapun kívül is alig figyelnek oda bármire, eldobott szemétre, gyomra, piszokra.. ezen a mentalitáson ha változtatni lehetne, más is változna talán.

A görög kaland

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/