Elszántság…..

Az elszántság kulcsszava: akarom. Ez a szó talán a legerőteljesebb mind közül.”

„-Meg akarom mászni ezt a hegyet – mondja a hegymászó. – Mások szerint túl magas, túl meredek, túl sziklás, túl nehéz, de ez az én hegyem. Meg akarom mászni. Nemsokára a csúcsról integetek, mert addig nem térek vissza, amíg fel nem értem a tetejére.

Ki vitatkozhatna ekkora elszántsággal?!

Amikor egy ilyen vasakaratú elszántsággal találkozom, szinte látom, amint az Idő, a Sors és a Körülmények összedugják a fejüket, és úgy döntenek:

-Hagyjuk meg neki az álmát! Hiszen világosan megmondta, ha nem érheti el, addig próbálkozik, amíg bele nem hal.

Az elszántság általam eddig hallott legjobb meghatározása egy kaliforniai iskolás lánytól származik. Szokásom szerint a sikerről tartottam előadást Forest Cityben, egy csapat értelmes felső tagozatos gyereknek.

-Ki tudná megmagyarázni, mit jelent az elszántság? – tettem fel a kérdést.

Számos kéz lendült a magasba, és elhangzott néhány ügyes meghatározás, de az utolsó volt a legjobb. Szégyenlős kislány állt fel az utolsó padban

Azt hiszem – szólalt meg halkan, de tisztán érthetően. –, az elszántság annyi, mint megígérni magunknak, hogy sohasem adjuk fel.

-Ez az! A legjobb definíció, amit valaha hallottam:

IGÉRD MEG MAGADNAK, HOGY SOHASEM ADOD FEL! „

Jim Rohn




Petőházi Mónika

facebook, twitter

Bátorság az MLM-hez

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/