Betörtek ókori Olimpia múzeumába

Még csak ez hiányzott. Elmúltak azok az évek, amikor az ajtókat nem zártuk Görögországban. Ezt nagyon nehéz elfogadni mindenkinek, nekem is. Ma nagyon sajnálatos, mi több, rettenetesen szomorú eset történt, kirabolták ókori Olimpia múzeumát, azt a múzeumot, mely a Polgármesteri iroda mellett található, nem az ásatási részen. Reggel 7:30 körül, amikor az őr kikapcsolta a riasztót és kulccsal kinyitotta az ajtót, két fegyveres maszkos ember lefogta, megkötözte, leragasztotta a száját, majd vittek amit tudtak.

Mielőtt a ragasztószalaggal elnémították volna a nőt, megkérdezték, mikor jön a másik őr, majd mikor azt a választ kapták, hogy 10 percen belül, gyors tempóban letudták a rabolnivalókat. A rendőrséget csak később tudta értesíteni az őr, amikor kiszabadították kötelékeiből, így nem tudta megmondani azt sem, mivel távoztak a rablók. Annyit kiérzett a beszédükből, hogy az egyik idegen lehetett, mert csak törte a görögöt,a  másik viszont nagyon jól beszélte a nyelvet. Azt már tudják, hogy összesen 65 kiállított darabot loptak el, ezekből egy aranygyűrű, a többi agyag és fémtárgy, felbecsülhetetlen értékűek.

A görög kaland

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>