Anonymous again

A múltkor írtam egy rövid bejegyzést a magukat Anonymous-ként megjelölő csoportról vagy egyénről. A videót, amit belinkeltem, pár órán belül levették a világhálóról. Aztán letartóztattak pár fiatalt, akikről állítólag bebizonyosodott volna, hogy ők állnak az ügy hátterében. A dolog azonban nem állt meg itt. Tegnap újabb üzenetet küldtek, melyben követelik az elfogott fiatalok szabadlábra helyezését és kijelentik, hogy a letartóztatott személyeknek semmi közük nincs az „Anonymous” csoporthoz. A következőkben Görögország polgáraihoz szólnak, állítják, hogy Görögországban nincsen már demokrácia, hiszen olyanok vannak hatalmon, akiket nem a nép választott meg, értik ezt az IMF-re és az európai bankokra, és azzal a fenyegetéssel fejezik be, hogy minden újabb megszavazott törvényjavaslatért („a szégyen törvénye”), valamelyik adóhivatal számítógép-rendszerét lezárják és kitörlik a polgárok adósságait a rendszerből.

Az Anonymous „mozgalom” egy 2003-től interneten elterjedő figura, a fenti álarcban, mely az imageboard4chan oldalon „született”. Egy névtelen és arctalan, globális, anarchista, felkelő mozgalmat képvisel vagy ha úgy jobban tetszik, egy globális agyat. Eleinte inkább szórakozás céljából jelent meg, aztán 2008-tól egyre inkább hackeléssel kapcsolatban bukkant fel az álarc. Tulajdonképpen nem lehet tudni ma sem, hogy egy csoportról van-e szó vagy több esetben, különböző emberek használják a figurát, melynek nevében különféle akciókat tesznek. Sok site-nak is köze van hozzá, de úhy hiszik, a WkiLeaks is bizonyos formában ebből a fogalomból született.

„We [Anonymous] just happen to be a group of people on the internet who need — just kind of an outlet to do as we wish, that we wouldn’t be able to do in regular society. …That’s more or less the point of it. Do as you wish. … There’s a common phrase: ‘we are doing it for the lulz.’ ”
—Trent Peacock. Search Engine: The face of Anonymous, February 7, 2008.[11]

“ [Anonymous is] the first Internet-based superconsciousness. Anonymous is a group, in the sense that a flock of birds is a group. How do you know they’re a group? Because they’re traveling in the same direction. At any given moment, more birds could join, leave, peel off in another direction entirely. ”
—Chris Landers. Baltimore City Paper, April 2, 2008.


Az eddigi aktivitásukban sok minden található: 2009-Pirate Bay eset, Global Blackout fenyegetés a FaceBook ellen, stb. A média is többször foglalkozott velük (LulzSec, LulzRaft, Securax, Operation Anti-Security, Gabriella Coleman)

A görög kaland

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>