„Aki másokat táplál, maga is jóllakik…”

Egy ember lehetőséget kapott egy mennyei és pokolbéli körutazásra, hogy értelmesen eldönthesse, hová kíván kerülni. Elsőként az ördög jutott szóhoz, magával vitte hát az „ügyféljelöltet”a pokolba. Első pillantásra meglepő kép tárult a látogató szeme elé, mert az elkárhozottak terített asztal körül ültek, előttük mindenféle földi jó, válogatott pecsenyék, gyümölcsök, saláták és csemegék garmadája. Az ördög joggal jegyezte meg, hogy kívánni sem lehet többet.

Emberünk azonban alaposabban szemügyre vette a társaságot, és feltűnt neki, hogy sehol egy mosoly, nem szól a muzsika, nyoma sincs a vidámságnak, amely az ilyen lakomán megszokott. A szó szerint csont és bőr emberek közönyös, üres tekintettel bámultak maguk elé. A turista észrevette, hogy mindegyikük bal kezéhez villát, a jobbjukhoz meg kést szíjaztak. Az evőeszközök azonban egyméteres nyélben végződtek, így nem lehetett étkezni velük. A szerencsétlenek tehát az ínycsiklandó finomságokkal az orruk előtt egyre csak éheztek.

Következett a mennyország, ahol minden tekintetben hasonló látvány fogadta a látogatót – ugyanazok az ételek, ugyanazok a méteres nyelű kések és villák. A mennyország lakói mégis nevetgéltek, énekeltek, pompásan érezték magukat. Jól tápláltak voltak, majd kicsattantak az egészségtől.

Az utazó egy pillanatra elképedt. Nem értette, hogyhogy ennyire különböző az eredmény, ha egyszer teljesen hasonlóak a körülmények. A pokolban mindenki korgó gyomorral senyvedett, a mennyországban pedig jóllakottan vigadtak. Aztán rátalált a rejtély nyitjára.

A pokolban mindenki maga próbált enni, ami méteres nyelű késsel és villával lehetetlen. A mennyországban mindenki a vele szemközt ülőt etette, amaz pedig őt. Egymásnak segítettek, ezáltal önmaguknak is.

A tanulság egyértelmű. Rendkívül fontos, hogyan látjuk az embereket és helyzeteket, mert aszerint bánunk velük, ahogy látjuk őket.

Többek között ezért emlékeztetlek mindig arra, hogy bármit elérhetünk az életben, amit csak akarunk, ha kellőképpen segítünk másoknak, hogy ők is elérjék, amit akarnak.

Zig Ziglar

Petőházi Mónika, facebook, twitter

Bátorság az MLM-hez

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/