A szertartások hatalma

Ezo Tér Kurzus
Szombaton részt vettem az Ezo Tér közösségi programján. Illetve az első részén.
Kiváló előadók nagyszerű gondolatai kerültek kincsként a kezünkbe, elménkbe.
Mi az alapgondolat?
„ Csak az lehet igazi beavatás, ami egész életünkre szóló nyomot hagy bennünk. A legtöbb mai családi vagy közösségi ünnep egyáltalán nem felel meg ennek a követelménynek. Kizárólag az elmének szólnak, ha egyáltalán szólnak valamiről, a hétköznapi életünkből szinte kihaltak. Ez nagy kár, mert a szertartások jellegzetesen kollektív események, összekötik, életképesebbé teszik az egész közösséget, rést ütnek az egó falain, erősítik az egységtudatot. Mai világunkban legfeljebb a cégek csapatépítő tréningjei emlékeztetnek valami hasonlóra (kis jóindulattal), de a családi életünkből teljesen hiányoznak a szertartások a szertartások gyógyító, felszabadító hatású élményei.”
Forrás: www.ezoter .hu
Jegyzeteim a programról:
PAKSI ZOLTÁN, CSILLAGVARÁZSLÁS SZERTARTÁS:
Itt a Földön kell megtapasztalnunk, milyen a tér, és az idő. Amikor ideérkeztünk, szokásaink a csillagok járásához igazodtak, ma ezt nem használjuk. Kelő, nyugvó Nap ritmusából kiestünk.
Szertartások szerepe: az ember újra együtt tud működni az isteni minőségekkel. Az isteni minőséget éjük újra, létezésünkben magasabb szintre tudunk emelkedni.
Bekerülünk az ITT és MOST élménybe.
Az égtájak szerepe:
Ha a szertartást keleti irányban végezzük: emelkedő csillagok, fejlődést, emelkedést hoz az életünkbe. Ha csoportban, kör alakban ülve végezzük, a szertartást vezető személy fordul keleti irányba.
Ha a szertartást déli irányban végezzük: a kiteljesedés üzenete fénymaximumban a csillagok, a már elindult dolgainkat tudjuk a csúcsra futtatni. Bármi működővé tételéről is legyen szó, azt tudjuk elősegíteni.
Ha nyugati irányba végezzük a szertartást: az elengedés üzenete, segítségével a feleslegessé vált dolgainkat tudjuk elengedni. (pl. leszokás valamiről).
A szertartások során fontos a HOLD helyzete:
Fogyó Hold – C alakú: tisztulás, böjtölés, elengedés; sok folyadékot kell fogyasztani.
Növekvő Hold – D alakú: segít a gyarapodásban. Ám előtte szabaduljunk meg a felesleges dolgoktól, fogyó holdnál!
Csillagképek:
A jelenlegi időszak az ÖSSZEGZÉS, a Halak csillagképben. Lényege, hogy a magunk mögött hagyott úton mindent elvégeztünk e.
Tejút: az istenek, és a lelkek útja.
Triangulum: a test, a lélek, a szellem egységét szimbolizálja.
Kezdet a Kos csillagképhez tartozik. Kostól a Halakig a karma kereke.
Bika csillagkép: termékeny dolgok, vetés, biztonság.
Plejádok (Fiastyúk): az istenek szerelmi fészke.
A bolygók a Plejádokban tudnak együttműködni.
Az a lélek, aki a 7 teremtő erőt tudja működtetni, magasabb szintre léphet.
Amikor a Szaturnusz delel, érdemes déli irányba fordulva olyan meditációt folytatni, amivel az angyalokkal lehet felvenni a kapcsolatot. Ez a legjobb idő a kristályprogramozásra is.
www.asztrozofia.hu
BARABÁS ERIKA, KIEGYENSÚLYOZÓ SZERTARTÁS:
Mindennek oka, és értelme van a Földön. Minden emberi életnek küldetése van. A nagy világháló részei vagyunk. Nagyon sokszor nehéz a sorsunk, ennek elviseléséhez fontosak a szertartások.
Ázsiában ma is kiemelt szerepet töltenek be a rituálék.
Természeti elemek: tűz, föld, levegő, víz.
Tűz elem: erőteljes, céltudatos, aktív, de lobbanékony is lehet.
Hiány esetén: motiválatlan, lassú; segít: jóga.
Túlsúly esetén: hűteni kell, sport, futás, aktív torna.
Föld elem: aktívak, erősek, egészségesek, stabilak, kitartóak
Hiány esetén: az életerő hiányzik, könnyen megbetegszik.
Túlsúly esetén: merevek, rugalmatlan gondolkodás, epekő.
Levegő elem: kapcsolat centrikusak, emberszeretők.
Hiány esetén: rugalmatlanság, nehezen érti az embereket. Napi 20perc a levegőn segít.
Túlsúly esetén: idegrendszeri zavarok, segít a szellemi aktivitás, olvasás, tanulás.
Víz elem: empatikus, érzékeny
Hiány esetén: nem szeret inni, levest fogyasztani, de be kell vinni a folyadékot, még segít, séta a természetben.
Túlsúly esetén: túl érzékeny, sértődékeny, segít: jóga!
A Vízöntő kor felé haladunk, most még a Halak korban vagyunk. Kezdünk egyre tudatosabbá válni. Ami belül rezeg, az kívül is úgy fog rezegni. El kell fogadnunk, hogy mi teremtjük a valóságunkat.
„ Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
SALAMON GABRIELLA, ÉRZELEMSPIRÁL SZERTARTÁS:
Érzelmeink meghatározzák a teremtőképességünket. Minden energia hullámenergia. Hullámhossz, hullám magasság.
Félelem: nagyon hosszú, és alacsony hullám, nehéz kimászni belőle. Jelei: észrevehetetlenség, összehúzódás, merevség, bekorlátozottság.
Következmény: aggódás, harag, düh.
Megoldás például: a színekkel való munka, szeretetszín, szeretetfény, ez kihúz a félelemspirálból.
( Meditáltunk, és megtaláltam a szeretetszínemet. Most bevonlak Téged, kékbe hajló sötétlila szeretetszínemmel!!)
A szeretet energiát akkor kezd el használni, amikor nem vagy stresszes helyzetben.
BOÉR TAMÁS, TOYOTA SZERTARTÁS:
Mi van a mai rohanó világban? Csináld, csináld, csináld! Nagy szükségünk van a „befelé fordulás szertartásra”, ami lehet jóga, kirándulás, egy jó beszélgetés…. .
Amit megélünk, az élet természetes lüktetése. Teremts kapcsolatot a benned lévő istennel.
Szertartás: megadni a módját valaminek. Harmóniát, kiegyensúlyozottságot eredményez.
Felkészülni a munkára, feladatokra, rend benned, rend körülötted.
A szertartás abban is segít, hogy ha valahol ott vagyok, akkor tényleg OTT legyek!!
Könyvajánló: Echart Tolle: A most hatalma
Hiányszemlélet ———————————————————————-Bőségszemlélet.
Vizsgáld meg az életedet, kezdd el megadni a módját!!
www.sikertervezes.com
Illusztráció: Tithenannis

Bátorság az MLM-hez

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>