A mester, és három fia

Volt egyszer egy nagy harcművész-mester, akit az egész országban ismertek.

Egy alkalommal ellátogatott hozzá egy másik mester, aki azt kérte tőle, mutassa meg neki, mire sikerült megtanítania három fiát.

A két mester teázgatott, beszélgetett, és a házigazda egyszer csak behívta magukhoz a legidősebb fiát, aki azonnal be is ment. Mielőtt azonban félrehúzta volna az ajtót, megérezte, hogy a váza ott van fölötte. Mély lélegzetet vett, félrerántotta az ajtót, bedugta a kezét, és elkapta a lezuhanó vázát.

Magához szorította a vázát, és belépett a szobába. Behúzta maga mögött az ajtót, letette a vázát, és a két mester elé lépett.

„Ez a legidősebb fiam – mondta a házigazda mosolyogva. – Mindent megtanult, amit kellett, egy nap ő is nagy mester lesz majd.

Behívta a középső fiát is, aki gondolkodás nélkül belépett; ő nem érzett semmit, de az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a vázát.

„Ez a középső fiam – mondta a házigazda a vendégnek. – Még sokat kell tanulnia, de minden nap ügyesebbé válik.

Behívta a legkisebb fiát is, aki berohant a szobába, nem vette észre a vázát, ami jól fejbe is csapta. Ám mielőtt a váza a padlóra eshetett volna, a legkisebb fiú előrántotta a kardját, és a levegőben kettévágta a tárgyat.

„Ez itt a legkisebb fiam, Dzsiró – mondta a házigazda. – Neki még nagyon, nagyon hosszú utat kell megtennie…

Aki nagy harcos akar lenni, annak ismernie kell a mértéket. Csak a balgák, az ösvény elején lépkedők követik el azt a hibát, hogy minden kérdést karddal, fegyverrel próbálnak megoldani – mondta a hölgy. – A valódi szamuráj megérti; van, amikor küzdeni kell, és van amikor a cél eléréséhez elég egy apró furfang is.

Petőházi Mónika, facebook, twitter