A mester, és három fia

Volt egyszer egy nagy harcművész-mester, akit az egész országban ismertek.
Egy alkalommal ellátogatott hozzá egy másik mester, aki azt kérte tőle, mutassa meg neki, mire sikerült megtanítania három fiát.
A házigazda rákacsintott vendégére, és egy fémvázát helyezett a félrehúzható ajtó fölé, egy kis bambuszdarabkával alátámasztva, úgy, hogy aki félrehúzza az ajtót, és belép, annak a fejére essen a nehéz tárgy.
A két mester teázgatott, beszélgetett, és a házigazda egyszer csak behívta magukhoz a legidősebb fiát, aki azonnal be is ment. Mielőtt azonban félrehúzta volna az ajtót, megérezte, hogy a váza ott van fölötte. Mély lélegzetet vett, félrerántotta az ajtót, bedugta a kezét, és elkapta a lezuhanó vázát.
Magához szorította a vázát, és belépett a szobába. Behúzta maga mögött az ajtót, letette a vázát, és a két mester elé lépett.
„Ez a legidősebb fiam – mondta a házigazda mosolyogva. – Mindent megtanult, amit kellett, egy nap ő is nagy mester lesz majd.
Behívta a középső fiát is, aki gondolkodás nélkül belépett; ő nem érzett semmit, de az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a vázát.
„Ez a középső fiam – mondta a házigazda a vendégnek. – Még sokat kell tanulnia, de minden nap ügyesebbé válik.
Behívta a legkisebb fiát is, aki berohant a szobába, nem vette észre a vázát, ami jól fejbe is csapta. Ám mielőtt a váza a padlóra eshetett volna, a legkisebb fiú előrántotta a kardját, és a levegőben kettévágta a tárgyat.
„Ez itt a legkisebb fiam, Dzsiró – mondta a házigazda. – Neki még nagyon, nagyon hosszú utat kell megtennie…
Aki nagy harcos akar lenni, annak ismernie kell a mértéket. Csak a balgák, az ösvény elején lépkedők követik el azt a hibát, hogy minden kérdést karddal, fegyverrel próbálnak megoldani – mondta a hölgy. – A valódi szamuráj megérti; van, amikor küzdeni kell, és van amikor a cél eléréséhez elég egy apró furfang is.
Kicune
Petőházi Mónika, facebook, twitter

Bátorság az MLM-hez

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>