A 4 szingli és a lakberendezés

No igen, most hogy mindenhonnan hallom, hogy a Szex és New York 2. ismét óriási sikerre tart számot, és a nyár divatjának nagy meghatározója lesz a 4 hölgy filmben hordott ruhatára, gondoltam megnézhetnénk rajtuk, stílusukon keresztül a filmbeli lakásaikat lakberendezés szempontjából is. Bár szívesen bepillantanék igazi otthonuk falai közé, de itt és most be kell érni egy képzelt világ bútoraival, bájaival és berendezésükkel. Érdekesnek ígérkezik ez is.

Egyrészt, mert a szingli szó kapcsán sokaknak a Szex és New York egyedülálló bombázói jutnak eszébe, így pláne kíváncsi az ember, hogyan is él egy filmbéli szingli, milyen bútorok között, milyen színek, kárpitok veszik körül, hogyan formálták meg nemcsak szerepük szerint, mint nőket, hanem lakásukat, környezetüket is.

Enteriőr-fotó többnyire a korábbi mozifilmből áll rendelkezésemre, a május végi premierbemutató előtt a 2. rész képeiből még igen keveset találni a világhálón, de előzetesnek azért van némi ízelítő. Az eklektikus stílust kedvelő Carrie, aki ruházatában is gyakran váltogatja a csinos, nőies darabokat a bohém, színes megjelenéssel így filmbéli lakásában is szívesen keveri a stílusokat. Legalábbis így volt ez az előző mozifilmben, a második részben azonban Mr.Big-el közös otthona letisztult, finom és modern irányt mutat. Színeiben nagyszerűen összehangolt és karakteres. Mintha a szingliséggel együtt valahol eltűnt volna Carrie szertelensége is.

Közös otthonukban használt színek egyszerre képviselik a férfias és nőies irányt. A kicsit hűvös, de elegáns kékhez pasztell árnyalatok, drappok, barnák keverednek.

Kíváncsian várom a sokat emlegetett gardróbszobát, mely már az előző részben is hangsúlyos szerepet kapott, természetesen pazar elrendezési lehetőséget biztosítva Carrie hatalmas ruha és cipőtárának.

A romantikus Charlotte előző otthona is finoman, nőies gonddal berendezett elegáns és klasszikus jegyeket magán viselő lakás volt. Szerepét megítélve hasonló stílust várok a második részben is. Egy közös képet találtam róla és Mirandáról, amely inkább csak sejteti a háttér bútorzatát és színeit. Az mindenesetre tisztán kivehető, hogy egy különösen elegáns és pazarul berendezett helyszínen vannak, az előzetes információkból én ezt a helyszínt inkább az arab világ egyik szállodájának tippelem.

Csakúgy, ahogy azt a részletet is, ahol Samantha helyezkedik el mondhatni keleti kényelembe egy díszes szófán.

Ennyi előzetes kép után kíváncsian várom a filmet, mely úgy látszik nem csak a történet szimpla folytatása lesz, és nem csak a hölgyek ruhatárába, de a keleti kultúra becsempészésével az arab világ díszes megjelenésébe is bepillantást enged.

Érdekes párhuzam és egyben talán az ellentétek bemutatása is a modern New York, a modern, emancipált nők élete az arab kultúráéval, szokásokkal.

Persze mindez egyenlőre csak találgatás, a premierig még hátravan néhány nap.

Márton Anikó

lakberendező, stylist

Otthon és T-rend

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/