Karácsonyra készülődés kisgyermekkel

Csodálatosan csillogó, tágra nyílt szemek, visszatartott lélegzet, hatalmas sóhaj, szívet melengető érzések…

Már nem számít, hogy odaégett a süti, hogy állni nincs erőd, mert egész nap csak ugráltál.
Ahogy a kicsi megpillantja a karácsonyfát, az mindenért kárpótol, és tudod, hogy igen, ezekért a pillanatokért érdemes élni…
A karácsony eltér a hétköznapoktól, és ez így van rendjén.
A nagy sürgés-forgásban viszont nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kisgyerekekre milyen hatással lehet a megváltozott napirend.
Ügyelni kell arra, hogy a szokásos időben kelljenek-feküdjenek, a megszokott rendben történjen az étkezés, és ne érje a szokásostól nagyon eltérő, túl idegen inger őket.
Ellenkező esetben a meghittnek szánt esténket a kicsi vigasztalásával, esetleg a hiszti csillapításával kell töltenünk.
Pár nappal előtte már át kell gondolni, hogy miként folynak majd az előkészületek, ki, mikor, hogyan foglalkozzon a gyerekekkel.
El kell dönteni, hogy meglepetés fát szeretnénk, vagy együtt díszítjük fel.
Ha meglepetésnek szánjuk, akkor azt vagy alvásidőben, vagy a gyerekek „eltávolításával” tudjuk díszíteni.
Azt azért ne felejtsük el, hogy ha a párunknak szánjuk a pesztonka szerepét, akkor már korábban faragja be a tartóba a fát, ne akkor jusson eszünkbe, amikor már díszítenénk, különben felborul a tervezett sorrend, és kész a káosz.
Időben meg kell nézni, hogy milyen díszeink vannak, hogy még tudjunk „gyerekbarát” díszeket vásárolni.
Ha korábban nem díszítettük a lakást, érdemes elkezdeni, a kicsik csillogó szeme elárulja, hogy mennyire megéri.
Nyugodtan kérjünk segítséget, a gyerekekre vigyázhat más is. Ha elérhető közelségben vannak és van szabad kapacitásuk, lehet szólni például a nagyszülőknek, rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, vagy – némi felügyelettel- az ő nagyobb gyermekeiknek.
Ha nincs segítségünk, akkor nincs más hátra, korábban kell kezdeni az előkészületeket.
Érdemes olyan ételt választani, amelyet előtte való nap elő lehet készíteni, hogy ne mindent egyszerre kelljen csinálnunk.
A díszeket és a szaloncukrokat előkészíthetjük napokkal korábban, ugyanígy a takarítást sem kell az utolsó pillanatra hagyni.
A túl kicsi gyerekek még nem várják a karácsony estét, őket még nem érdeklik az ajándékok, sőt az is megeshet, hogy megijednek a fától.
A kicsit bizonytalanabb, félősebb babákat csak lassacskán ismertessük meg a fával, ne sötétítsük el a helyiséget, ne kezdjünk el hangosan énekelni, túlzottan tetszést nyilvánítani, és messzebb tartsuk a csillagszórótól.
Megfelelő óvintézkedésekkel kell a fát elhelyezni és a lakásdíszítést megoldani a csúszó-mászó, és főleg a már menni tudó gyermekeknél.
  • A fát mindenképpen érdemes kikötni, nehogy magukra rántsák.
  • Olyan díszeket kell használni, amivel nem tehetnek kárt magukba.
  • Ha gyertyát vagy mécsest gyújtunk, olyan helyre tegyük, ahol nem érik el (még a babájuk „segítségével” sem), a gyufát, gyújtót gondosan zárjuk el.
  • Tipp: a gyertyákat, mécseseket a külső ablakpárkányon is elhelyezhetjük, de emeletnél azért vigyázzunk!
  • A hosszabbítót tegyük olyan helyre, ahol nem érik el, de mindenképpen az üres helyeket zárjuk le gyerekzárral.
  • Csak bevizsgált égőket tegyünk a fára.
  • Gondosan vizsgáljuk át a padlót, hogy nem esett-e le szaloncukor akasztó, egyéb kisebb dísz(darab).
  • A csillagszórót ne rakjuk olyan helyre, ahol elérhetik.
Ne felejtsük el, hogy most mi alakítjuk ki a mintát a gyermekeinek arról, hogyan kell meghitten, békésen ünnepelni a karácsonyt.
Ha valakinek kellemes emlékei vannak a szülői háznál töltött karácsonyokról, tudja, hogy milyen fontos ezt átadni a gyermekeknek, ha nem jó emlékei vannak, akkor meg pont azért kell rajtuk változtatni.
Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok! 🙂
Erika

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Családi fészek

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/