GYES-en vagyok, a munkáltatóm elküldene

Sok kismama még a babával otthon töltött évek (GYED, GYES folyósításának időszaka) alatt „nem hivatalos” értesítést kap a munkáltatójától arról, hogy nem fogják visszavárni a munkahelyére. A többség el is keseredik, sőt bele is nyugszik ebbe, akár alá is írja az orra elé tolt „közös megegyezéses” papírt, mert nem ismeri a kismamákat védő munkajogi rendelkezéseket, és nem tudja, hogy mi ilyenkor a teendő. Mi utánajártunk.

Amikor küldik a levelet, hogy nem vesznek vissza

Fontos, hogy egy kismama ismerje az őt védő munkajogi rendelkezéseket, mert így el lehet kerülni, hogy a munkáltatója kellemetlen helyzetbe hozza. Az egyik leggyakoribb eset, hogy az anyukát már a tgyás, gyed vagy gyes ideje alatt értesítik arról, hogy nem fogják tudni továbbfoglalkoztatni, ezért javasolják, hogy írja alá a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését. Pedig a „közös megegyezéses” a nevéből is adódóan arra az esetre jött létre, ha mindkét fél be szeretné fejezni a munkaviszonyt. Egy GYES-en lévő kismamának azonban ez legtöbbször esze ágában sincs. Ezért mi a teendő? Nem kell aláírni az elénk tolt papírt.

Korábbi cikkeinkben körbejártuk azt a kérdést, hogy mely esetekben illeti meg a felmondási védelem a kismamát, és mikor nem. A GYES-re való jogosultság lejártát követően (illetve az új, 2010. május óta hatályos szabályok szerint: ha a gyermek betölti a 3. életévét) megszűnik a felmondási védelem is, a következő napon a munkáltató közölheti a rendes felmondást (amennyiben az okszerű), azonban a felmondási idő a csak további 30 nap elteltével kezdődik el.

Jobban jár-e a kismama, ha megvárja, hogy felmondjanak neki, mint ha aláírja a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetését?

Nos, nézzük először az elvek szintjén: miért kellene a munkavállalónak belemennie egy olyan dologba, ami ő nyilvánvalóan nem kíván, és ami az ő érdekeit nem szolgálja, sőt azokkal kifejezetten ellentétes? Ráadásul mindezt a közös megegyezés látszatába bújtatva? Igazából ilyen esetekben nem közös megegyezésről van szó, hanem arról, hogy a munkáltató etikátlan magatartást tanúsítva kihasználja azt a tényt, hogy Magyarországon sok nő nincs tisztában az alapvető munkajogi szabályokkal, és kiszolgáltatottnak érzi magát munkáltatójával szemben.

De nézzük meg a gyakorlati oldaláról is: a közös megegyezéses verzió esetén (egy elvileg közösen meghatározott, de valójában legtöbbször a munkáltató által sugallt időpontban) megszűnik a munkaviszony, ezzel szemben, ha a munkáltatónak kell felmondania, akkor egyrészt találnia kell egy valós és okszerű indokot, másrészt felmondási idő is van, ami ráadásul csak a közléstől számított, további 30 nap múlva kezdődik – azaz így az anyuka időt nyer, amit álláskeresésre fordíthat. Ha évek óta a cégnél dolgozott, akkor végkielégítés is megilleti. Természetesen minden eset egyedi, ezért csak általános tanácsokat adhatunk, de a fentiek szerint, csak nagy vonalakban említve is, látható tehát, hogy előnyösebb az édesanya számára, ha felmondanak neki, mint ha önként jön el a cégtől.

 

Amikor az anyuka dolgozni szeretne a kisbaba mellett

GYED-en lévő kismamák a baba egy éves koráig nem folytathatnak keresőtevékenységet. A kicsi egy éves kora után viszont időkorlátozás nélkül, bármilyen jogviszonyban dolgozhatnak – azzal a feltétellel, hogy lemondanak a GYED-ről (hiszen annak éppen a kieső kereset pótlása a célja), azaz amíg a kismama dolgozik, csak GYES jár. Már írtunk róla, hogy ha a kismama úgy dönt, hogy megszakítja a gyermek gondozás céljából igényelt fizetés nélküli szabadságot, és munkába kíván állni, akkor a munkáltatónak tovább kell őt foglalkoztatnia – ha erre nincs mód, akkor az állásidőre járó bért kell kifizetni.

A kismama azonban nem csak az eredeti munkahelyére mehet vissza dolgozni, hanem egyéni vállalkozásban, társaságban is közreműködhet, és fizetése mellett a gyermek 3 éves koráig – 2010. május 1. után született babák esetében a gyermek 2 éves koráig – a GYES-t is folyósítják neki.

Amikor lejár a GYES, és küldik a felmondást

Ha az édesanya röviddel a GYES lejárta előtt jelzi a munkavállalójának, hogy szeretne visszamenni dolgozni, de a munkáltató nem tud neki munkát biztosítani, mert például olyan változás következett be a cégnél, hogy az általa korábban végzett munkára már nincs szükség), és az anyuka nem írta alá a közös megegyezéssel való munkaviszony megszüntetést, akkor a munkáltató általában a felmondási védelem megszűnésekor közli a felmondást. A felmondási idő azonban csak 30 nap múlva fog megkezdődni. Ilyen esetben a munkáltató általában felmenti a munkavégzés alól a nőt a felmondási idő teljes időtartamára – erre az időszakra a munkavállalót átlagkeresete illeti meg. Ilyenkor a munkaviszony csak a felmondási idő utolsó napján szűnik meg, ekkor kell kiadni az igazolásokat, a munkavégzés alóli felmentési időtartamára járó átlagkeresetét, és – ha ez jár az anyukának, akkor – a végkielégítést. Az otthon töltött évek alatt felhalmozódott szabadságnapokat vagy kiadja a munkáltató, vagy (tekintettel arra, hogy a munkaviszony megszűnik) pénzben is megválthatja. Utóbbi esetben ezt az összeget is a munkaviszony megszűnésének napján fizetik ki.

Van azonban, hogy az anyukának már időközben lett egy másik állása, ahol minél hamarabb szeretne munkába állni. Ilyen esetben a Munka Törvénykönyve lehetőséget ad arra, hogy a munkáltatótól kérje, hogy munkaviszonya a munkavégzés alóli felmentés előtti időpontban szűnjön meg – így lényegesen korábban elkezdhet dolgozni az új helyen.

Kapcsolódó cikkek:

Kismamák munkajogi védelme

Munkába visszatérő anyák

Mikor nem áll felmondási védelem alatt a kismama?

szupermami

www.kismamatitkok.hu   –   „Légy jó anya, és maradj jó nő!”

ÚJDONSÁG!!!

Jövő héten itt az ingyenes, online SZUPERMAMI minitanfolyam, amelynek segítségével megtudhatod, hogyan legyél egyszerre odaadó anyuka és kívánatos nő! Addig is, ha még nem tetted, gyorsan regisztrálj, mert a tanfolyam teljes anyaga (cikkek és videók) csak feliratkozott olvasóink számára lesz elérhető. REGISZTRÁLOK a Kismamatitkok.hu weboldalra, egyidejűleg feliratkozom a hírlevelekre és az ingyenes, online SZUPERMAMI minitanfolyamra!

Kezdő anyukák oldala

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/