Fizess, ha gyereket akarsz, és akkor is, ha nem!

A napokban két olyan hír is szembe jött velem a sajtóban, ami bennünket, anyukákat (illetve a pénztárcánkat) érint. Az egyik Mikola István kezdeményezése, aki szerint megengedhetetlen, hogy egyes szülészorvosok előre meghatározott összeget kérnek el a baba világra segítéséért, a másik Boross Péter felvetése a gyermektelenségi adó bevezetéséről. Kismamák, mondjátok el ti is a véleményeteket!

Törvényt és erkölcsöt sért, ha a szülészorvos előre kér pénzt a szülés levezetéséért

Ha az ember gyermeket akar, mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe. Hiszen ha például a kismamának fogadott orvosa van, akkor már a terhesgondozás során is röpködnek a tízezresek, ráadásul – ahogy Mikola István országgyűlési képviselő, a Parlament egészségügyi bizottságának elnöke a minap rávilágított – egyes szülészorvosok csak meghatározott összeg előre történő megfizetése fejében vállalják el a szülés levezetését. (Természetesen nem minden szülészorvosra vonatkozik ez, de azt is mindannyian tudjuk, hogy a szülést követően viszont szinte minden doktor szívesen elfogadja a hálapénzt.)

A hálapénzről is lehet sok rosszat mondani, de ez alkalommal Mikola István arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy „az előre megszabott tarifának semmi köze a hálapénzhez, amelyet saját döntése alapján, utólag adhat az a páciens, aki akar, és olyan mértékben, ahogy a lehetőségei engedik.” Álláspontja szerint, ha a doktornak előre kell fizetni, az nem más, mint „korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti”.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke sem értett egyet azzal, hogy az orvosok egy, a társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi ellátásért előre pénzt kérjenek, ugyanakkor megjegyezte, hogy ha a kismama ragaszkodik ahhoz, hogy az orvos akár szabadidejében is a rendelkezésére álljon, ha megindul a szülés, akkor azt valahogy ellentételezni kell.

Neked mi a véleményed erről??

gyermektelenségi adó

Aki nem vállal gyereket, adózzon!

Ha gyereket akarunk, ahhoz bizony pénz kell – de Boross Péter pár nappal ezelőtti, nagy port kavart kijelentése szerint azoknak is „illene” fizetniük, akik nem vállalnak gyereket. Az ominózus mondat a családi adózás kapcsán hangzott el, hangsúlyozottan a politikus egyéni véleményeként. Azt javasolta, hogy mindazok, akik nem vállalnak gyereket, fizessenek gyermeknevelési hozzájárulást az államkasszába, hogy ez a bevétel szolgálhasson a családoknak nyújtott adókedvezmények fedezetéül. „Meggyőződésem, hogy a gyermeket nem nevelő magyaroknak is hozzá kell járulnia a nemzet jövőjéhez” – mondta.

Nem vitás, hogy az adózás mindig arról szól, hogy az állam az egyik kezével (valakiktől) beszed pénzt, amit aztán a másik kezével (másoknak) kioszt.

Az is tény, hogy hazánkban egyre kevesebb gyermek születik, ezért nem csoda, ha egyre inkább előtérbe kerül, hogy a szülőképes korú generációt ösztönözni kell a gyermekvállalásra, a kérdés csak az, hogy vajon melyik eszköz a célravezetőbb: a családok támogatása, azoknak a segítése, akik már vállaltak gyermeket, annak elősegítése, hogy a munkahelyek, a közlekedés, a hivatalok, az éttermek stb, tehát az egész társadalom családbaráttá váljon, vagy pedig az, ha „büntetik” azokat, akik nem vállalnak gyereket?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Neked erről mi a véleményed??

Szólj hozzá a cikk végén!

kismama

www.kismamatitkok.hu  “Légy jó anya, és maradj jó nő!”

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE, hogy sose maradj le a legfrissebb cikkekről, amelyek segítenek, hogyan légy jó anya, és maradj jó nő! KÉREM A HÍRLEVELEKET!

Kezdő anyukák oldala

3 thoughts on “Fizess, ha gyereket akarsz, és akkor is, ha nem!”

  1. Boross Péter felvetésében értem a logikát, de mi van azokkal a párokkal, akik akarnak gyereket, csak nincs?! Esetleg a fél életüket valamelyik meddőségi központban töltik, a fizetésük felét meg a kiegészítő kezelésre. Ez így önmagában nagyon suta.
    A pozitív visszacsatolás mindenképpen célravezetőbb, mint a “bünti”.

    A szülészorvosok etikátlan magatartása már régóta téma, mikor hangosabb, mikor halkabb formában. Az én véleményem az, hogy erre a páciens szoktatta rá az orvosokat. Az egész mechanizmust bosszantónak és megalázónak tartom. Nem részletezem, mert oldalakat tudnék írni róla.
    Ráadásul az ilyen “sztárorvosok” a fiatalabb, vagy nem annyira népszerű orvosok előrelépési lehetőségét is akadályozzák. Itt is érvényesül a “drága, akkor biztosan jobb” elv. Butaság.

  2. ott van a bibi, hogy egyszerűen senki és semmikor nem várhatja el, hogy az állam és a kormány majd igazságot tesz.
    Az igazság bennünk van, és nekünk kell úgy alakítani az életünket, hogy törvényeket nem sértve ugyan, de szabadon élhessünk az ilyen rendelkezések és kirohanások ellenére.

    Szerintem söprögessen mindenki a saját háza táján, a politikusokra lényegében nem szabad egy pillanatig sem figyelni, mert az sem igaz, amit kérdeznek. Ráadásul megoldhatatlan problémával állítanak szembe bennünket, állampolgárokat, olyan problémával, ami kizárólag az ő problémájuk!

    Kösz, én nem kérek belőle 🙂

  3. először is ha annyit keresnénk vagy csak a fele annyit amit ők keresnek a parlamentben egy egész futballcsapatom csapatunk lenne. de amíg azért dolgozok dolgozunk hogy a hiteleket és a rezsit kifizessük addig biztos nem a gyereken töröm a fejem hogy csóró élete legyen mert egy anya és egy apa azt akarja hogy a gyereke ne szenvedje el azt amiben most fél Magyarország szenved a csóróságban kilátástalanságban! Kapcsolatok mennek tönkre mert mindenki csak a pénzt hajszolja hogy ne adósodjon el na erre aztán lehet vállalni gyereket!
    Fizessenek ők többet van miből! nem egy meg két milla fizetésüknek kellene lenni hanem beérhetnék pl. ötszázezerrel is havi szinten.mindjárt több maradna az államkasszában!És még unalmukban kitalálnak ilyet!

Comments are closed.