Baba alvás a kötődés elmélet tükrében

hason_alszik_a_babaMinden családban felmerül a kérdés, hogy hova tegyük a babaágyat. Vannak, akik az együtt alvásra esküsznek, és vannak, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a pici a saját szobájában, és/vagy a saját ágyában aludjon. Vannak, akik sírni hagyják a babát, hogy megtanuljon segítség nélkül visszaaludni, miközben mások hagyják, hogy cicin aludjon el, és ha felsír, akkor is így altatják vissza. Vajon van-e olyan, hogy „helyes út”, és ha igen, akkor melyik az? A kötődés-elmélet szerint a babával akkor teszünk jót, ha éjszaka is gondoskodunk róla, nem csak nappal.

 

Ne hagyjuk sírni a babát

Egyes elméletek szerint a csecsemőt minél korábban meg kell tanítani egyedül elaludni, és ebben célravezető módszer, ha sírni hagyjuk, hogy megszokja, hogy segítség nélkül vissza kell aludnia, ha éjszaka megébred. Pedig megállapították már, hogy ez a módszer a kisbaba lelki fejlődésre igen rossz hatással van, hiszen éppen, hogy azt tanulja meg, hogy a szükségleteit, érzelmeit el kell nyomnia magában, mert úgysem kap segítséget – azaz a szüleire nem számíthat.
Az első életévben alakul ki a világba vetett „ősbizalom” – amennyiben a szülő (elsősorban az édesanya) érzékenyen reagál a baba jelzéseire, és kielégíti szükségleteit, azaz szeretettel eteti, altatja, babusgatja, gondozza őt. A kötődés-elmélet szerint azok a kisbabák, akiknek nem érkezik válasz a jelzéseikre, nem tanulnak meg bízni édesanyjukban, és így a környezetükben sem. Nekik felnőtt korukban nagyobb eséllyel lesznek problémáik a valódi érzelmekkel átitatott kapcsolatok kialakítása során.

Mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy a kisbabák nem azért ébrednek fel éjjel (akár többször is), hogy szüleiket a végkimerülésbe hajszolják, hanem azért, mert ez:

a testi fejlődésükhöz nélkülözhetetlen: az újszülöttnek még éjszaka is ennie kell; a természet eleve úgy intézte, hogy a csecsemő alvásciklusai rövidebbek, mint a felnőtté, hogy felébredjen, és enni kérjen, mert ez szolgálja a fejlődését; ezen kívül

a lelki fejlődésükhöz is fontos: a kicsiknek még rendkívül sokat jelent a testi kontaktus, szeretnék érezni az anya közelségét, és ahogy szó volt róla, a gondoskodás nem csak nappal, de éjjel is „kijár” a babának.

Ha nem hagyjuk sírni a babát, az azt jelenti, hogy minden nyekkenésre ugrunk?
Igen is, és nem is. Amikor a csecsemő egyik alvási ciklusból átkerül a másikba, előfordulhat, hogy kicsit felsír, vagy hangokat ad ki, de nem biztos, hogy felébred. Ezért mielőtt ugrunk, érdemes pár másodpercig hallgatózni, hogy mi is történik a babaágyban. Ha a kicsi feltérdel, felül vagy feláll az ágyban, akkor többnyire segíteni kell neki újra visszafektetni. Ha tovább sír, vagy felébred, akkor is mellette a helyünk. Ha azonban csak egy kis nyekergésről volt szó, és valójában nem is ébredt fel, akkor nincs ránk szükség.

Cicin alvás

Az újszülöttek még könnyen álomba szenderülnek szopizás közben, vagy közvetlenül utána. Van olyan gyermeknevelési könyv, amelyben azt a tanácsot olvashatjuk, hogy a babát mindig éber állapotban tegyük le a kiságyba, hogy tanuljon meg saját maga, segítség nélkül elaludni. Azonban a magunk részéről még sohasem hallottunk olyan anyukáról, aki direkt felébresztette volna kisbabáját, akit az utolsó esti szoptatás közben elnyomott az álom, pusztán azért, hogy tudassa vele, hogy éppen most teszi az ágyba.:) Megkockáztatjuk, hogy ilyen esetben minden kismama óvatosan leteszi a babát, és csendesen kisurran a szobából.
Ennek viszont az lehet a hátránya, hogy a baba megszokhatja, hogy cicin alszik el. Anyatejes babák sokszor egészen sokáig ragaszkodnak a cicin való elalváshoz, gyakran még akkor is, amikor egyébként már nem szopiznak.

Egy ágyban vagy külön?

Van olyan anyuka, aki nem szívesen alszik a babával egy légtérben, mert aggódik, hogy zavarják egymást, mást hét lóval se lehet visszatartani a gyerekszobától, mert nem merné egyedül hagyni éjszakára a picit. Nem mindegy azonban az sem, hogy mi a férj véleménye az együttalvásról.

Végső soron a döntést a szülőknek közösen kell meghozniuk, és fontos, hogy a család alvási szokásait akként alakítsák ki, hogy az mindenkinek jó legyen. Az anyának is, az apának is, a babának is, és – ha vannak – akkor a testvéreknek is.

Nincs tehát egyetlen helyes út, hanem minden családnak a saját útját kell járnia. Ahhoz pedig, hogy megtaláljuk azt a megoldást, ami gyermekünknek és nekünk, szülőknek is a legjobb, ahhoz hallgatnunk kell a bennünk lapuló gyermekgondozó ösztönökre (ahelyett, hogy mások tanácsait, vagy nevelési „szakértőket” követnénk.)

Ezzel a videóval mindenkinek kívánjuk, hogy „könnyű álmot hozzon az éj”!

Kezdő anyukák oldala

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/

One thought on “Baba alvás a kötődés elmélet tükrében”

  1. Köszi ezt a remek összefoglalót.
    Én egyetértek vele, hogy a babával akkor teszünk jót, ha éjszaka is gondoskodunk róla, az életkorának és igényeinek megfelelően.
    Lilla

Comments are closed.