Alma Együttes – Adventi Koncert

Ma reggel a Mikulástól mind hárman kaptunk egy-egy jegyet az Alma Együttes Adventi koncertjére! Köszi Mikulás!!!!
Szuper jó ajándék, nagyon örülünk Neki, ez ugyanis három az egyben ajándék ám!

Az Alma Együttest gondolom nem kell bemutatnom a kisgyermekes anyukáknak. Manapság Ők az egyik legmenőbb gyerekzenekar a kicsik körében. Amint meghallják a gyerekek az Alma dalok népzenei motívumokban gazdag, vidám ritmusait, máris rázni kezdik a popsijukat, boldogan kezdenek rá táncolni, ugrándozni, szaladgálni.
Az Almát hallgatva nem csak jól szórakoznak gyermekeink, hanem szívnak magukba kultúrát is, hiszen az Alma zenekar dalszövegei igényesek, tanulságosak, sokszor megzenésített versek vagy éppen régi klasszikus gyerek dalok újra hangszerelve.

Azon túl, hogy Zoéval jót bulizhatunk majd, az egyik kedvenc zenekarának a vidám dalaira és kicsit ráhangolódhatunk a karácsonyra, még játszhat is Zozi egy nagyot a Fantasy Land játszóházban, a jegyek ugyanis nem csak a koncertre való belépésre jogosítanak, hanem 2011 január 02. és március 11. között a Fantasy Land Meseházban egy óra játék időre is beválthatóak.

A koncerten a rászoruló gyerekek részére játékokat gyűjtenek, szóval Zoé leckét vehet majd jószívűségből is. Már beszéltünk róla pár napja, hogy melyik játékát visszük el azoknak a babáknak, akiknek nincs ilyen sok szép játéka, mint Neki, de elsőre nem tűnt túl adakozónak:) Sorban elővette a játékait és mondta mindre, hogy „ezt, nem, ez baba, ezt nem, ez baba…”( tehát ezt nem adom, mert babáé), míg nem egyszer csak megtalálta a tökéletes ajándékot és hangosan felkiáltott, hogy „ezt de” (azaz ezt igen)! Egy krémes tégely tetejét emelte a magasba, ami nem lenne a legszebb ajándék szegény kicsiknek, úgyhogy erről még beszélnünk kell majd a kis manómmal:)

A koncert a Budakalászi Sportcsarnokban lesz, az Omszk tónál, 2010 december 12-én 10 óra 30 perckor. Már nagyon várjuk!

Hangolódj az ünnepekre és hallgass bele az Alma zenekar Karácsonyi dalába:

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Babamóka

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>