A mozgásfejlődésről – mit (ne) tegyen a szülő?

Az első életévben a mozgásfejlődés nagyon látványos: a magatehetetlen kis újszülött hamar örökmozgó, tipegő gyermekké válik. De vajon mikortól szabad felültetni a babát, és helyes-e, ha kézen fogva járatjuk? Járókába tegyük, vagy játszószőnyegre? Mit tegyünk, és mit ne tegyünk, hogy megfelelően fejlődhessen?
Amikor a kisbaba megszületik, naphosszat fekszik, esetleg megtartja már a fejét – majd megtanul átfordulni, kúszni, mászni, felülni, felállni, és végül járni. Gondoljunk csak bele, micsoda izmokat kell felépítenie ahhoz, hogy idáig eljusson! Igaz, gyakorol is szorgalmasan.. néha még nézni is fárasztó, mennyit mozog egy ilyen apróság. De az örökös mocorgásra, próbálgatásra szüksége is van, hiszen így erősödnek az izmai.
Csakhogy, néha éppen a szülők azok, akik – akaratukon kívül – hátráltatják a baba mozgásfejlődését, ezért nem árt eloszlatni néhány tévhitet. Nem helyes például, ha nem hagyunk teret a babának ahhoz, hogy szabadon mozoghasson. A mozgásfejlődéshez két dolog kell: motiváció és tér.
Mit ne tegyen a szülő, ha nem szeretné hátráltatni a baba mozgásfejlődését?
– ne feledjük el minden nap hasra fordítani egy kicsit
– ne tartsuk egész nap hordozóban, babakocsiban, pihenőszékben, hanem hagyjunk neki elég teret a mozgásra
– ne ültessük fel, amíg önmaga nem tud felülni
– ne járassuk kézen fogva, míg önmaga nem tanul meg járni
– ne állítsuk talpra, míg magától fel nem tud állni
– ne tegyük bébikompba
– ne segítsünk neki mindig, hagyjuk, hogy küzdjön, gyakoroljon.
Lássuk részletesen, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen a szülő.
• Azt hinnénk, hogy az újszülött nem tud mást, csak feküdni, és nézelődni – pedig már ő is izeg-mozog, ha hagyják. Ha ébren van, legyen előtte valami látnivaló: élénk színű játékok, vagy egy fekete-fehér kép, ami felé érdemes odafordítania a fejét. A legtöbb kiscsecsemő jobban szereti csak az egyik irányba – jobbra vagy balra – fordítani a fejecskéjét, azonban ha ezt észleljük, tegyünk a kiságyának a másik (a baba által nem preferált) oldalára valami érdekes játékot, arrafelé is forduljon.
mozgasfejlodesMegoszlanak a vélemények arról, hogy hason vagy háton biztonságos altatni a babát, véleményünk szerint ebben a kérdésben úgyis a kisbaba dönt! Ha ugyanis hason szeret aludni, az ki fog derülni. Napközben azonban már a kicsi csecsemőt is többször tegyük hasra, hiszen a mozgásfejlődés alapja a hátizmok megerősítése, amire a kicsinek -logikusan – akkor van lehetősége, amikor hason fekszik. Ahhoz ugyanis, hogy bármit is lásson, meg kell emelnie a fejecskéjét, ehhez pedig a hát- és vállizmoknak kell dolgozniuk. Ahhoz, hogy a baba felemelkedhessen a fekvő helyzetéből, pontosan ezeknek az izmoknak a fejlesztése szükséges. Vannak babák, akik nagyon tiltakoznak a hason fektetés ellen, náluk a fokozatos szoktatás válhat be: először csak 1-2 percre tegyük hasra őket, majd apránként egyre növeljük az időtartamot – és ne feledjünk az arcocskájuk elé tenni valami érdekes játékot, képeskönyvet!
Tegyük a csecsemőt játszószőnyegre, amihez babatornáztató is kapcsolódik, azaz a feje felett is lógjanak érdekes, színes tárgyak, amiket kezdetben nézegetni tud, illetve a szemével követni, később pedig utánuk is nyúlhat. Ha járókába tesszük, akkor is érdemes gondoskodni ilyen – aktivitásra serkentő – látnivalókról.
• Ha kendőben hordozzuk a babát, vagy sokat vagyunk úton, és ezért sok időt tölt a babakocsiban a pici, ügyeljünk rá, hogy legyen elegendő idő arra is, hogy a baba szabadon mozoghasson. A pihenőszék helyett is hasznosabb a játszószőnyeg, hiszen előbbiben nincs tér a mocorgásra.
• Sok szülő azt gondolja, hogy a babának unalmas lehet állandóan a hátán feküdni, ezért feltámasztja, felülteti a kicsit. Ez azonban sajnos hátráltatja a mozgásfejlődést. Éppen az a lényeg, hogy ha a baba látni szeretné, hogy mi történik a felnőttek érdekes világában, akkor küzdenie kell egy kicsit: fel kell emelnie a fejét, át kell fordulnia, felülnie… pontosan ez a cél! Ne feledjük, hogy a mozgásfejlődés egyik kulcsa a motiváció. Ha nincs miért mozogni (mert ülve kiválóan lát mindent a baba), akkor nem fog küzdeni, ha pedig nem küzd, akkor nem fognak erősödni az izmai, anélkül viszont nem fog tudni felállni…
• Ha a baba már ügyesen tartja a fejét, onnantól kezdve szabad megtámasztva, félig ülő (150 fokos) helyzetben ültetni, de teljesen, azaz 90 fokos szögben még nem. Féléves kor környékén is csak 120 fokos szögben lehet ültetni (továbbra is csakis megtámasztva), ami viszont már alkalmas arra, hogy például a babakocsiból nézelődhessen.
• Amikor a baba már segítséggel ülő helyzetbe tudja magát húzni, vagy támasztékkal szépen ül, még mindig nincs itt az idő arra, hogy ültessük. Meg kell várni, míg magától fel tud ülni: azaz amíg képes lesz arra, hogy kúszásból, mászásból vagy oldalt fekvésből egyedül felküzdje magát ülő helyzetbe. (Ez nagyjából 10 hónapos kor körül szokott bekövetkezni, de minden baba más tempóban fejlődik.)
Miért nem helyes a magától még ülni nem tudó babát ültetni? Mert nincs ösztönözve arra, hogy megpróbáljon helyet változtatni, hiszen remekül lát, illetve keze ügyében vannak a játékok. És mert nem tesz jót a gerincének. Különösen nem tanácsos babakocsiban ültetni a babát, ha még nem tud ülni, hisz a zötykölődés még károsabb a még nem kellően erős gerinc számára.
• Legjobb hagyni a babát, hadd kísérletezze ki magától, hogyan kell felülni kúszásból vagy mászásból. Beletelhet pár napba, akár 1-2 hétbe is, míg kifejleszti a módszert, de ez éppen a javát szolgálja, hisz így erősödnek az izmocskák.
• Amikor a baba már mászik, tanítsuk meg neki, hogyan kell biztonságosan lemászni az ágyról, kanapéról. Fordítsuk a popisját az ágy vége felé, és ösztönözzük arra, hogy először a lábacskáit tegye le, és úgy másszon le. Hamar meg fogja jegyezni, és lépcsők esetén is használni fogja az új tudományt.
Ne állítsuk a babát a talpára, amíg ő egymaga fel nem áll. Ha pedig már feláll, és bútorokba kapaszkodva lépeget, hagyjuk, hadd tegye ezt, amíg ki nem gyakorolja. Később kaphat mini babakocsit, amit maga előtt tolva szépen megtanul egyensúlyozni (ez a folyamat persze rengeteg eséssel jár.) Ne járassuk kézen fogva, még akkor sem, ha látszólag kedvére való, sőt, maga kérné, ugyanis ilyenkor a baba ránk támaszkodik, és nem magától egyensúlyozik, ami nyilvánvalóan hátráltatja az önálló fejlődést.
• Tévhit, hogy azonnal cipőt kell adni a babára, ha feláll, vagy járni kezd. Először még a (tappancsos talpú, csúszásgátló) zokni is megteszi, esetleg a puha talpú otthoni cipő, ha hideg a padló. A baba ugyanis kezdetben még a lábujjaival is kapaszkodik – jobb neki mezítláb, vagy zokniban, azaz, ha érezheti a talajt. Az első kiscipő tekintetében egyébként is megoszlanak a nézetek. A hagyományos szemlélet szerint kell cipő a babának, mégpedig olyan, ami jól tartja a bokáját. Azonban egyre elterjedtebb az a felfogás is, hogy a legtermészetesebb és legegészségesebb, ha a baba mezítláb gyakorlatozik, mivel azonban nem lehet mindig mezítláb lenni, olyan cipő kell, ami a legközelebb áll a mezítlábas viselethez – ilyenek a puha talpú cipők.
• Ha a baba elkezd járni, először még egész nap csak esik-kel.:) Természetesen legyünk mellette, azonban nem kell minden esésnél utána nyúlni, és talpra állítani, elég csak akkor közbeavatkozni, ha nagyot esett, és sír. Egyébként hagyjuk, hadd álljon fel, és kísérletezzen tovább.
• Ha valamit már meg tud csinálni, hagyjuk, hadd csinálja, gyakorolja. Ne segítsünk mindig, hadd kísérletezzen, küzdjön (pl. játszótéren.) Persze a biztonságára mindig figyelnünk kell.
• A tipegő babák élénk érdekélődést mutatnak a lépcsők iránt. Ne kapjuk fel minden alkalommal, ellenkezőleg, szánjuk rá az időt, hogy megtanítsuk a lépcsőn való közlekedésre is. Felmászni már korán képesek (amikor már másznak), lefelé először általában megfordulva, lábukkal előre fognak mászni (ahogy az ágyról lemászást tanulták), majd kapaszkodva, kézen fogva is megtanulnak lépegetve lépcsőzni (felfelé könnyebb nekik.) Tanítsuk meg nekik, hogy mindig kapaszkodni kell a korlátba, ha lépcsőznek. Mindazonáltal még jó sokáig ott kell lennünk velük, és kézen fogva segítenünk, vagy legalább készenlétben állnunk mögöttük, hiszen a lépcsőn még könnyen elveszíthetik az egyensúlyukat.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Ne feledjük, hogy a minden baba más, és nagy eltérések lehetnek a mozgásfejlődésben a kicsik között. De ez nem teljesítménytúra, ezért semmi okunk nincs siettetni egy-egy mozgásfejlődési szakaszt (sőt, kifejezetten ártanánk vele.)

kismama

www.kismamatitkok.hu   „Légy jó anya, és maradj jó nő!”

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE, hogy sose maradj le a legfrissebb cikkekről, amelyek segítenek, hogyan légy jó anya, és maradj jó nő! KÉREM A HÍRLEVELEKET!

Kezdő anyukák oldala