Fejlemények fent és lent

A politikusaink nem sokat alszanak ezekben a napokban. A jelen helyzet a következő: tegnapelőtt Papandreu miniszterelnök nem mondott le, sőt mi több, megkapta a Parlamenttől – szorosan ugyan – a bizalmi szavazatot. A koalíciós kormány kialakításának azonban akadálya van, mert az ellenzéki párt elnöke, Antonis Samaras semmiféle tárgyalásba nem akar bocsátkozni addig, amíg Papandreu le nem mond.
Azóta folyamatos tárgyalások folynak, több témával az asztalon, melyekből természetesen a legfontosabb az „idő” témája, vagyis mikor legyenek a választások. Eleinte arról tárgyaltak, hogy szakértőkből álló ideiglenes kormány működne pár hétig, melynek fő feladata az lenne, elfogadják az EU feltételeket, hogy inkasszálhassuk a 6. részletet, mert minden most ennek függvényében történik.

Végül kikristályosodott ma reggelre 3 változat ami lehetséges:

1. hónapokig tartó koalíciós kormány, abban az esetben, ha olyan képletet tudnak felmutatni az ellenzéknek, melyre az bólint
2. marad a jelen kormány, ahogyan van, elfogadja az EU csomagot, megszorításokat és konkrét választási dátumot ír ki
3. rögtöni választások
Közben többször elmondták. hogy decemberben kiürül az államkassza, ha nem kapjuk meg a 6. részletet..
Nálunk
Ami helyi viszonylatban történik: napok óta folyamatosak a kisebb áramszünetek. Nem tudom miért, de senki nem tudja. Nekem a hónap elején romlott el véglegesen a UPS-m, így a gépem ki van téve az áram igadozásoknak. Tegnap az ifjúsági néptánc csoport próbáját ültem végig. Összeszorult a szívem. Gyönyörű, vidám, szép fiatalok, hogy történhetett ez velük, mi lesz velük? Végig kacagták a próbát, egy adott pillanatban nem volt áram az égőkben, de a konnektorban igen, így folytatták a táncot a sötétben, teljes kedvvel és erő- meg energiabedobással. Sokat dolgoznak azon, hogy a program jó legyen, de igazi élvezettel csinálják. Közben tanulnak, a fiatalság minden reményével készülnek a jövőre..
Én minden reggel arra ébredek, hogy éppen most jön meg az áram. Azt már nem tudom mikor vették el és mennyi időre.
Az idő folyamatosan 10 fok reggel, délre meg felmegy 15-re is, sőt Limniben ennél jóval melegebbre ha nap van. Nap azonban fura módon nincs hetek óta, csak néha bújik elő. Gyászol az idő is.
Végezzük dolgunkat fél szemmel az Athéni fejleményeken.. mást úgysem tudunk tenni a jelen helyzetben.

A görög kaland

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>