Békesség

A szamurájmester egyszer felment a hegyre, hogy tovább tökéletesítse a jellemét. Erre az útjára elkísérte régi barátja, egy szerzetes. A nap végén leültek az egyik patak partjára, egy kis vízeséssel szemben, és mély meditációba merültek. A mester eközben is megérezte, hogy van valami a közelükben. Óvatosan oldalra nézett, és megpillantott egy halálos mérgű kígyót, amely éppen a szerzetes felé kúszott.

A mester tudta, a legapróbb mozdulattal is megriaszthatná a kígyót, az pedig ijedtében megmarná a szerzetest. Úgy döntött, meg se moccan, de tovább figyeli a támadóját.

A kígyó felkúszott a szerzetes combjára. A mester meglepetten látta, hogy barátja ajkán különös mosoly jelenik meg. Már ő is észrevette a kígyót, de megőrizte a nyugalmát, úgy tekintett a halálos veszélyt jelentő hüllőre, mintha a táj, a környezet természetes része lenne, mintha nem árthatna neki.

A kígyó átkúszott a szerzetes lábán, és továbbhaladt a mester irányába. Ahogy a közelébe került, felemelte a fejét, és látszott rajta: marni készül. A mester még ekkor sem mozdult meg. A kígyó látván, hogy a kiszemelt préda nem próbál menekülni előle, zavarodottan visszakúszott a bokrok közé. A mester megkönnyebbült, de ugyanakkor elszégyellte magát; megértette, mi a legnagyobb hibája.

– Mi bánt? – kérdezte tőle a szerzetes.

– Egész életemben próbáltam olyanná válni, hogy senki ember fia ne merjen rám támadni. Most, hogy elértem ezt a célomat, minden élőlény ösztönösen fél tőlem. Úgy, ahogy ez a kígyó is.

– Láttam, mi történt – mondta a szerzetes. – De ne zavarjon, hogy a kígyó megijedt tőled. Legyőzted őt, anélkül, hogy harcoltatok volna. Ennek köszönhető, hogy most még mindketten életben vagytok. Ennyi történt, nem több, miért szomorkodsz hát?

– Azért, mert olyan erős lettem, hogy senki nem mer a közelembe kerülni. Így sosem ismerhetem meg a valódi békét – mondta a mester. – Te viszont nem féltél a kígyótól, és a kígyó sem félt tőled. Nyugodt a tudatod, érett, és emiatt a kígyó úgy tekintett rád, ahogy a kövekre, a fákra, vagy a szélre tekint. Így van ez az emberekkel is: valamennyien elfogadnak téged.

A szerzetes elmosolyodott. Elégedett volt, hogy barátja, a szamurájok mestere ilyen komoly felfedezést tett önmagával kapcsolatban.

A mester a következő néhány évet azzal töltötte, hogy tökéletesítse a tudatát, hasonlóvá tegye a szerzeteséhez.