El Camino

Gyerekkoromnak egy bizonyos szakaszában minden nyáron eltöltöttem itt pár
hetet nagyszüleimmel. A vidék, a ház, az ide kötődő emberek és az itt
töltött időkhöz fűződő emlékek mind mind a szívem legbelsőbb csücskében
kaptak helyet, csoda-e hogy rettentően visszavágytam? Nagyszüleimmel ’96-ban
voltam ott utoljára, aztán azóta sem tudom, miért, de egyszer még „felnőttként” egy pasival elvetődtem oda, rémesen nyomasztó volt, menekültem, iszkoltam el onnan, mint a csík. Azóta történt egy s más, tudtam, hogy ennek a Piarg-dolognak a végére kell járnom, és szembe kell mennem vele, hogy a helyére kerüljön, megéljem, amit meg kell és nem utolsósorban megmérettessem magam néhány tekintetben. Sokáig halogattam, vizionáltam mindenfélét, aggódtam, hogy milyen lesz pont ott, pont az ő ágyukban aludni, pont azon az ösvényen sétálni, pont azon a széken ülni, pont azokat a fenyőfákat nézni, pont azokat az illatokat érezni, mindezt három nap híján pont egy évvel Öregapa halála után.
Hiszem, hogy nem véletlenül halogattam ezt az utat, ki kellett várnom a megfelelő időt, Békével, harmóniával, megnyugvással, szeretettel és nosztalgiától mentes elfogadással zárom az utat és a vele kapcsolatos kérdéseimet, issue-imat, sok mindent a helyére tettem és sok választ megtaláltam magamnak. Ez a mélyés, amit csak én ismerek, a saját magam számára elhozott útravaló. Aztán hogy a felszínen mi minden történt?

Kicsit hektikus indulás, sok csomag, délelőtt munka, fiúknak meg hurcolkodás. Átlépés a határon, gyorshajtás a második faluban, büntetés. Érkezés, elrejtett házkulcs megtalálása, a szállás birtokbavétele, az emlékek újraéledése, felső tó körbejárása, felfedezés. Pocuvadlo-i kirándulás: a vadaskert a tó közepénél, nagy hatalmas hiszti, folyton ölbekéredzkedő gyerek, aki csak az állatok közelében nyugszik meg némiképp, az idegeim nehezen csillapodnak, Rudi, a Cornwall-sertés és a fekete szőrű dagimalac sokat segített, éljen az állat-asszisztált terápia, kecskeetetés, póni- és szamár etetés, tókörüljárás, nyakban cipelés, rántott hús és gulyásevés a parton, sok tengeri állat forma kisütése a homokozóban. Otthon alvás, felnőtteknek olvasás, napfürdőzés betakarózva, dideregve, szunyókálás, töltődés, béke, nyugalom. Délután nagy tó feltérképezése, vadkacsák, kavicsdobálás, állatos játékok durván mindig mindenhol, horgászok megközelítése, ahol pont kapás volt, tehát várakozás, ropi-magnumevés és sörivás amíg a fárasztás zajlik, élcelődés, hogy biztos egy kis szaros keszegre várunk ennyit, aztán a tizenkét kilós brutál ponty megpillantása, az események hatása alá kerülés, kivéve állatbarát hősünk, aki a ropijáról csak nem távolítja el a figyelmét egy jöttment halacska miatt, aztán naplemente, aranyhíd, pihi, nyugi, béke, vacsorára kőrözött, isteni jó kemény matracos-zéróébredéses éjszakák.

Piarg 2011 augusztus
Másnap Selmecbánya bejárása, minden addiginál több nyakbancipelés, régi épületek, béna boltok, saját magának vásárolt szavannai állatos színező, nagy séta, jó idő, nyugalom és béke, lassan felszolgált ebéd a tóparton: tűrhető, de porból készült bryndzové halusky és pocsék pörkölt, cserébe viszont atomcuki játszótér és gigantikus kavicsdobálás, színezés otthon, alvás, felnőtteknek olvasás-napozás-szunyókálás megintcsak, töltődés ezerrel, délután viszonylagos semmittevés, chill out a házban-kertben, kora este felsőtavazás, hat kör futás, tóparton pihegés, kavicsozás, beszélgetés. Későn kelés, selmeci végre igazán tökös és olcsó ebéd (savanyú póréhagymaleves és knédlis-káposztás hús), játszóterezés, alvás, szokásos pihi, majd délután az első kirándulás, kisebb-nagyobb hisztikkel tarkítva, egy kisebb esés, vadállat para az erdőben, gyönyörűbbnél gyönyörűbb tájak, rengeteg nyakban-és hátoncipelés, minimális saját lábon járás, hegytetőn alma-sajt uzsonna, virágok, szöcskék, dongók, színek és illatok garmada, a túra végén jól megérdemelt láblógatás a tóban, óriásalvás. Szombaton délelőtt otthoni pihi-olvasás-állatos játékok, házigazdáink várása, örömteli találkozás, kutyával való barátkozás, készülődés, mennyei közös ebéd, balhés kuglóf elfogyasztás, rápihenés a délutáni – második – kirándulásunkra, ezúttal ötösben, kevesebb hisztivel és még kevesebb saját lábon járással, Milosnál való sörözéssel, törpézéssel, csalánba nyúlással, nagyon jó kis beszélgetésekkel, múltidézéssel, merengéssel, pazar kőrözöttes vacsorával és esti sztorizással zárva a napot. Az utolsó napunk délelőttjén még volt egy pöpec kis vízibicózás, hópárducfürdetéssel, egy kecsege-kifogás végigkísérésével, még több kavicsdobálással, patakban elcsúszással, aztán búcsúebéd, búcsúkávézás, búcsúbeszélgetések, meghívások és tervek a jövőre nézve. Sima hazaút a régi úton, sok alvással az ülésben utazó fiúcska részéről és sok olvasással, merengéssel és számvetéssel az én részemről. Kerek, életszerű és töltődős volt nagyon. Jobban nem is sikerülhetett volna.
Három és fél hetünk van most nyugalomban, hogy összeszedjük és felszívjuk magunkat.  Ennyi időnk van magunknak, magunkban. Ennyi idő van Botond gyerekkorából. Utána  megint útrakelünk. Hosszú és nehéz útra készülünk ismét, csak ezúttal nem utazunk sehova. Maradunk a helyünkön, mégis kimozdulunk onnan, ahol most vagyunk, ráadásul nem is egy irányból közelítjük meg a közös célt, hanem  éppenhogy távolodnunk kell egymástól, megtapasztalva, milyen egymás nélkül, tudunk-e bízni egymásban és milyen az egymásra-találás, megtaláljuk-e egymást és azt ahova elindultunk és célul magunknak kitűztünk. Bizakodó vagyok, de izgulok.

Bobó

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>