Állatkert Játszóház
Nem is tudom eddig miért nem írtam erről a jó kis helyről, pedig párszor már megfordultunk ott. Valahogy azt hittem az Állatkert Játszóházat senkinek sem kell bemutatni, de a minap, amikor barátnőimnek élménybeszámolót tartottam, az derült ki számomra, hogy kevesebben ismerik ezt a tuti helyet, mint gondoltam. Eddig mi is csak állatkerti sétáink végeztével tértünk be egy kis játékra, pedig külön programként is érdemes meglátogatni, nekünk az egyik kedvenc játszóházunk a budapesti választékból.
Az Állatkert Játszóházban a mai menő játszóházak játékparkjához képest kevesebb az ugrálós, dühöngős játék, nincsen benne annyi légvár, mászóka, mint sok játszóházban, így a legkisebbeket is bátran el lehet vinni, már egy éves koruk előtt is találnak ott pakolgatni, nézegetni valót a babák és eközben attól sem kell félnünk, hogy a nagyobb gyerekek elsodorják, fellökik Őket, mert jól elkülönített részeken vannak a különböző funkciójú játékterek.
Belépve, a játszóház közepén egy játszótér fogadja a gyerekeket, ami teljesen olyan, mint egy szabadtéri játszótér. Fa mászóka hintával, még igazi homokkal feltöltött homokozó is van, sok-sok homokozó játékkal!
A játszótér körül rengeteg jópofa járgány parkol. Mini bicikli, nagyobb bicikli, tricikli, Bobby car, kis motor, roller, lehet gyakorolni, mert van hely bőven. A járgányokon kívül babakocsik is akadnak a parkolóban, Zoé egyből meg is ragadott egy kék példányt és már tolta is fel a kedvenc helyére, az emelvényen lévő babázó szobába. A kislányok és a házias kisfiúk Mekkája ez a rész. Rengeteg baba, babázási kellék, hosszú konyhabútor, tele edényekkel, több kosárnyi fa, műanyag és textil élelmiszerrel! Zoét alig lehet kirángatni erről a részről.
Szintén ezen az emelvényen vannak a babajátékok is, különböző készségfejlesztők, építő játékok, de van ott egy csomó póni ló is és egy babzsákokból álló dögönyöző vagy éppen pihenő hely is, ki mire használja.
Majd elfelejtettem a másik helyszínről írni, ahol szintén sokat időzünk mindig, a pecázó rész, Zoé imádja! A játszótér szélén van egy jó nagy tó, amiben még vízimalom is van és sok-sok hal. A halakhoz persze hálók is vannak és lehet versenyezni, hogy ki fog több halat a vízből!
A játszótér másik oldalán, egy szintén elkerített részen sok társas játék, ügyességi játék található. Ezen a részen lehet rajzolni is és kis laptopok is vannak.
A játszóház végében van az ugrálóvár, melybe az emeletről egy csúszdáról lehet behuppanni.
Az emeleten rengeteg Playmobil van, fa építők, kis vasút, szóval az inkább a fiús részleg, kisfiúk és apukák világa.
A bejáratnál van a büfé is, ahonnan jól belátható az egész játszóház és mindenféle gyereknek, babáknak való dolgok is kaphatóak, még bébi ételt is árulnak.
Kedves, figyelmes a személyzet és tetszett, hogy kis kosárkákban még zsebkendőt is kitesznek, aminek én nagyon örültem, hiszen a táskámat nem szoktam bevinni a játéktérre és tök jó, hogy nem kell folyton a táskámhoz járkálnom ha zsepire van szükségünk.
Csütörtökönként 11 órától Cili Zenebölcsijén is részt vehetnek a játszóházban lévő gyerekek, külön nem kell fizetni a zenebölcsin való részvételért.
A játszóházból kifelé sétálva még grátisz élmény is jár, ugyanis az út az elefántok mellett vezet ki az utcára és a kerítés nagy lukain remekül lehet kuksizni a nagy fánikat, Zoé nagyon élvezte!
Mielőtt haza indultunk volna, még sétáltunk egy jót a ligetben, megnéztük a csacsákat (kacsákat) és a galambokat, úgyhogy igazán szuper kis délelőttünk volt.
Az Állatkert Játszóházban külsős látogatóként hétköznap 1000 Ft, állatkerti látogatóknak pedig 500Ft egy óra játék. Hétvégén külsősként 1400 Ft, az állatkertből jőve pedig 700 Ft-ba kerül egy óra. A díjszámolás negyed óránként történik, tehát minden megkezdett negyed órát kell kifizetni.
TIPP: Hétfőtől csütörtökig ha felmutatsz egy IKEA Family kártyát, fél áron mehettek be! Így tehát csütörtökön például 10-től 12-ig, 1000 Ft-ért 2 órát játszhattok és közben még egy zenebölcsis foglalkozáson is részt vehettek.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/