Öt azonos alapanyag – három különböző étel.

Végy öt azonos alapanyagot, egészítsd ki egy-két hozzávalóval, mozgasd meg a fantáziádat, készítsd el és élvezd a végeredményt!

Én az öt azonos alapanyagból: edámi sajt, sonka, frissen őrölt fekete bors, tojás, vaj (margarin), egy-két hozzávalóval kiegészítve, három, egymástól teljesen eltérő ételt alkottam.
1. Zsályás sajtleves, sonkás vajgaluskával

Ilyenkor ősszel, már hamarabb sötétedik és egyre hűvösebbek az esték. Jól esik, ez a gyorsan elkészíthető finom, tápláló, forró leves. Átmelegíti testünket, lelkünket.

Hozzávalók 4 személyre:
Zsályás sajtleves, sonkás vajgaluskával
20 dkg sajt
1 kis fej hagyma
1 dl jó minőségű, száraz fehérbor
1 púpozott evőkanál liszt
2 dl főzőtejszín
3 dkg vaj (margarin)
2 gerezd fokhagyma
5 db zsálya levél
1 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt fekete bors
1 l húsleves alaplé
a sonkás galuskához:
10 dkg sonka
1 tojás
2 dkg vaj
7 dkg liszt
Elkészítés:
Először a sonkás galuskát készítem el, mert jót tesz neki ha áll, mielőtt kifőzzük.
A sonkát nagyon apróra vágom. Egy tojást felverek, elkeverem benne a vajat, hozzáadom az aprított sonkát, kissé megsózom, majd összedolgozom a liszttel és félre teszem.
Edényben felmelegítem a vajat, adok hozzá egy kanál olívaolajat, az apróra vágott hagymát és a fokhagymát kissé megpirítom benne, majd rászórom a lisztet és együtt pirítom kissé, de csak világosra, majd felöntöm a fehérborral és a húsleves alaplével. Megsózom, hozzáadom a zsálya leveleket és beleteszem, a lereszelt sajtot, gyakori kevergetés mellett főzöm, hogy a sajt teljesen elolvadjon, majd hozzáadom a főzőtejszínt és készre főzöm az egészet. Miután elkészült, botmixerrel egyneművé mixelem.
Közben egy másik edényben kevés sóval vizet forralok, és ebben kifőzöm a megformált galuskákat.
Tálaláskor a tányérba teszem a galuskákat, rászedem a forró levest és a tetejét meghintem frissen őrölt fekete borssal.  Egy-egy zsályalevéllel díszítem.
2. Sütőtökös, sonkás házi metélt, bazsalikommal

Nagyon szeretjük a tésztaféléket, főleg, ha itthon készül. A házi tésztának nincs párja. Igaz, hogy időigényesebb és dolgozni kell vele, de a végeredmény megéri a fáradozást. A mártás viszont pillanatok alatt elkészül és a friss hozzávalóknak köszönhetően egészséges. Természetesen elkészíthető egy csomag bolti széles metéltből is.

Sütőtökös, sonkás házi metélt, bazsalikommal
Hozzávalók:
20 dkg sonka
6 dkg sajt
15 dkg sütőtök
1 db kápia paprika
4 szál újhagyma
2 dl tejszín
2 dkg vaj (margarin)
1 evőkanál olívaolaj
kis csokor bazsalikom
frissen őrölt fekete bors
A házi metélthez:
30 dkg fele rétes, fele sima liszt
3 db tojás
A tésztához a lisztet átszitálom, beleteszem a robotgép dagasztó táljába, majd hozzáadom az egyenként felütött tojásokat. A gépet beindítom, ami 1-es fokozaton 5-6 perc alatt készre gyúrja. Miután a tészta teljesen összeállt, kiveszem a gépből, megformázom, majd fóliába teszem és a hűtőben fél órát pihentetem a nyújtás előtt.
Miután a tészta eleget pihent, tészta nyújtó géppel többször átnyújtva, 2 mm vastagságra nyújtva metélt készítő fejjel felvágom, majd meglisztezem és hagyom szikkadni, míg a mártást elkészítem.
Természetesen mindezt kézzel is el lehet készíteni, de úgy időigényesebb és fárasztóbb is.
A mártáshoz a vajat felhevítem, hozzáadom az olívaolajat, hozzáadom a felkarikázott újhagymát kissé pirítom, hozzáadom a vékony csíkokra vágott sonkát és paprikát. Megsózom, meghintem frissen őrölt fekete borssal, majd hozzáadom a vékony csíkokra vágott sütőtököt és a reszelt sajtot. Mikor a sajt elolvadt, apróra vágott bazsalikomot adok hozzá, felöntöm a tejszínnel, és összeforralom.
A tésztát 4-5 perc alatt lobogó sós vízben megfőzöm, majd lecsepegtetem, (nem kell leöblíteni) majd kevés kacsazsírt teszek rá és összekeverem.
Tálaláskor a szószt ráteszem a tésztára és meghintem aprított friss bazsalikommal.
3. Piskóta rolád majonézes salátával töltve

Ez egy egyszerűen elkészíthető, nagyon mutatós vendégváró fogás lehet, de fogyaszthatjuk sültek köreteként is, vagy akár reggelire, uzsonnára. Úgy az igazi, ha a majonézt mi magunk készítjük, ami nem tart tovább 5 percnél.

Hozzávalók 4 személyre:
Piskóta rolád majonézes salátával töltve
A piskótához:
3 db kisebb tojás
1 púpozott evőkanál liszt
frissen őrölt fekete bors
1db 20×30 cm-es tepsi
A házi majonézhez:
1 db friss tojássárgája
1 dl napraforgó olaj
1 teáskanál friss citromlé
1 teáskanál jó minőségű mustár
1 csipet só
1 mokkáskanál porcukor
kevés frissen őrölt bors
A töltelékhez:
3 db főtt tojás
10 dkg sonka
10 dkg sajt
2 db kápia paprika
1 szál újhagyma
10 dkg vaj
2 evőkanál tejföl
3 evőkanál házi majonéz, (ha nincs, bolti)
1 csokor friss metélőhagyma
frissen őrölt fekete bors
4 nagyobb saláta levél
A piskótához: 3 egész tojást felütök egy magasabb falú tálban, hozzáadok egy csipetnyi sót és borsot, majd a gépi habverő legmagasabb fokozatán szinte fehéredésig felverem, majd apránként hozzákeverem a lisztet, úgy, hogy ne csomósodjon össze. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, és előmelegített sütőben 200 fokon 10-12 perc alatt készre sütöm. Miután megsült, még melegen, a sütőpapír segítségével feltekerem, a keskenyebbik felénél fogva. Így hagyom kihűlni.
A házi majonézhez: 1 tojássárgájához először hozzáadok 1 teáskanál mustárt, sót, borsot, és a porcukrot. Az egészet jól elkeverem, majd folyamatos keverés mellett, először nagyon lassan, kis mennyiségben elkezdem folyatni hozzá az olajat, mikor látom, hogy krémesedik, akkor bátrabban adagolom míg az egészet fel nem veszi. A végén pedig hozzákeverem a citromlevet. Természetesen a fűszerezést egyénileg lehet változtatni ízlés szerint. Ha friss aprított zöld fűszereket keverünk hozzá, még ízletesebbé tehetjük.
A töltelékhez: 3 főtt tojást nagy lyukú reszelőn egy tálba reszelek, hozzáadom a csíkokra vágott sonkát és a vékonyra vágott újhagymát, 1 paprikát és a sajt egyharmadát, lereszelve. Egy másik tálban, (lehet abban is amiben a majonézt készítettük), összekeverem a  vaj háromnegyedét, a majonézt, tejfölt, 1 evőkanál mustárt, sót és borsot, majd ezt a keveréket ráöntöm az aprított hozzávalókra és jól elkeverem. Az így elkészített salátával megtöltöm a kihűlt piskótát és a maradék vajjal megkenem a tetejét és az oldalát és erre rászórom a maradék sajtot lereszelve, majd a tetejére aprított metélőhagymát hintek.
Tálaláskor egy tálra teszem a megmosott, leszárított salátaleveleket, középre egyenletesen elosztom a kimaradt tölteléket és erre ráhelyezem a töltött piskótatekercset. A két oldalát vékonyra vágott piros húsú paprikával díszítem. Tálalás előtt hűtőbe teszem és egy-két órát hagyom összeérni az ízeket.


Szilvásgombóc

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/