Levendulás créme brulée

A kertünkben, mint minden évben, ilyenkor ismét virágzik a levendula (és késő ősszel is fog egyszer még:!-)). Ezen kívül egy csokis desszertet tervezve vettem egy üveg házi tejszínt – a csokiból viszont végül közös kekszalkotás lett a kisfiammal, így a tejszín maradt. Ma már el kellett használni, úgyhogy rövid keresgélés után mi ezzel ünneplünk – mesésen levendulás, igazi „liget-ízű”!:-)))

Levendulás créme brulée (desszert.eu)

Hozzávalók (4 csészéhez):
4 db tojássárga
60 g cukor
300 g tejszín
50 g tej
friss levendula virágzat ízlés szerint

A tetejére:
kristálycukor

Elkészítés:

1. A levendulavirágot egy lábasba morzsoljuk.
2. A tejet, tejszínt, és a levendulavirágot főzzük fel, majd teljesen hagyjuk kihűlni, végül szűrjük le belőle a levendulavirágzatot, arra már nem lesz szükségünk.
3. Ha a tej kihűlt, robotgéppel habosítsuk kemény habbá a tojássárgákat a kristálycukorral.
4. A kemény tojássárga habba, lassú fordulaton, habverővel dolgozzuk bele a tejes keveréket is.
5. Végül töltsük a kerámia formákba a masszát, és 100 C-os sütőben, légkeverés nélkül 60 percig szárítsuk.
6. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni, egy órán át hűtőben pihentessük.
7. Végül a tetejére karamellizáljunk kristálycukrot.

Tündérliget

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/