Menükészítés ötletek

Képzeljétek, megint szépen lehavazott szemben a dombon! Az idén még alig láttunk napot. Hideg van, fúj az eszement szél és havas eső esik, bent ég a tűz. Arról akartam mesélni, hogy én már évek óta úgy készülök fel a látogatásokra, vagy nagyobb kajabanzájokra, hogy leülök és egy papíron megtervezem előre nemcsak a menüt, de a tennivalókat is. Ez főleg akkor fontos, amikor nagy ünnepi ebédet szervezek, volt már jópár ilyen mióta görög családban élek. Amikor 10-15 személyre terveztem meg a vacsorát, akkor egy héttel előtte kezdtem. Készítettem egy dokumentumot, melyre minden napot feljegyeztem és minden napra beírtam, milyen munkákat kell elvégezzek.

Ezt a legkönnyebb úgy elkészítenem, hogy a vacsora napját írom le először, vagyis felsorolom az ételeket amiket szeretnék készíteni. Utána visszafele menőleg, minden napra felírom azokat a dolgokat, amiket el kell végeznem. Úgy szoktam megtervezni, legyenek olyan ételek, amiknek nem árt az sem ha 2-3 napot állnak, mert csak még jobban összeérnek, erre a legjobb, legklasszikusabb példa a töltött káposzta.

De milyen ételeket szoktam készíteni?
Ha nyár van, vagy akár ősz, tavasz és szép időt ígérnek, akkor majdnem biztos, hogy betervezek egy grillezős főételt. Általában mindig sütünk ki disznóflekkent, de darált húsos pogácsát, a biftekit, melynek sehol máshol nem lesz olyan finom az íze, mint amikor szénen sütjük. És pár kolbászt, amit a hentestől veszünk, legjobban szeretjük a narancsos kolbászt. Talán valamikor saját magam fogom készíteni, egyelőre nincs hozzá felszerelés, de eddig idő sem volt rá.
Mindig többféle saláta van, ezekből vannak olyanok, amiket akkor frissiben kell készíteni, mint a káposztasaláta és a római saláta, vagy nyáron a görög saláta. Az első kettőnek az alapanyagát akár reggel is megmoshatom, lecsorgathatom és összevághatom, a görög saláta, a horiatiki vagy greek salad akkor finom, ha frissen van minden összevágva, itt nem szeretik, nem szeretjük összeérlelni az ízeket. A tzatziki-nek legalább 3-4 órával fogyasztás előtt kell elkészülnie, míg a salate de beuf-nek azelőtt való nap, így mindig van eme kettőből. Így be lehet tervezni 3 salátát elosztva a vacsora előtti napra, ugyanaznap reggelre és azon frissiben, akkor való elkészítésre. Három nagy tál saláta már nagyot nyom a latban, nagyon feldobja az asztalt de etet is.
Aztán van valami sütős, ezek is mind bemehetnek a sütőbe kora reggel, legyen ez hús vagy pita, mert itt semmit nem szokás forrón tálalni, de a sütős ételek sokkal finomabbak is, ha kicsit állnak és a krumpli még jobban magába szívja a levet. A pita nehéz dolog és ritkán vállalkozom rá vendégeknek, mert több órát tudok vele elpiszmogni, amíg kinyújtom a lapokat, megtöltöm, stb. így inkább magunknak készítek vagy olyankor, ha nem nagy vacsorára készülök, hanem itt lakó vendégeket etetek. Nagyon laktatóak és mutatósak a rakottasak sütőben pl. pasticcio, vagy valamilyen hús krumplival kisütve.
Ha még bővíteni szeretném a palettát, bedobok valamilyen hüvelyes salátát, pl. fekete szemű babot, ezt meg tudom főzni akár 2 nappal előtte és aznap összeállítom, vagy céklasalátát, ezt is megfőzhetem 2 nappal előtte.
És mindezeket majd zárja valamilyen édesség, aminek típusa a kedvemtől függ, nyáron lehet akár fagyi is, vagy sokszor készítek szirupos keverteket, mint a ravani, melyet nyáron fagyival megrakva tálalok.
Ez egy egyszerű menüsor, illetve menügerinc, az étkeket egymás alá írom napokra osztva, majd a személyek számától függően kibővítem, mindig szem előtt tartva hogy húsos vagy halas estét tervezek. A kettőt soha nem keverem, vagy hal van vagy húsfajta. A halas vacsoráknál a dolgom megnehezíti, hogy mindig kell legyen valamilyen húsétel is a halra allergiás gyermekem számára.
Az is fontos, hogy jól érezzem magam az egész közben, ezért úgy járok el, hogy jól begyakorolt étkeket készítek, amiket már rutinosan főzök és emiatt tudom, hogy nem rontom el őket, hacsak valami különleges eset nem áll elő, viszont készítek mindig valami olyat is, ami új és amiről utána nagyon szívesen tudok blogolni:) Így játékkal összekötve az egészet, már nem is fárasztó és már nem egy unalmas feladat, hanem egy új kihívás és egy új blogpost elé nézek örömmel:)
A fentiek után konkrétan: most négy napra terveztem előre család-etetést, mert itthon van legnagyobb fiunk Svédországból és 4 napot marad. A következő tervet vetettem papírra szombaton:
Vasárnap, az érkezés napja: fava, taramosalata (ikrasaláta), töltött káposzta és friss kenyér, kisebbnek rántott hús
Hétfő: halleves, kicsinek darált húsos makaróni, friss kenyér, ravani
Kedd: töltött káposzta és egyéb maradékok, kalács, kisebbnek maradék rántott hús rizzsel
Szerda: garnélarákos makaróni
Igaziból mind a négy napra friss ételt akartam főzni, de annyi töltött káposzta maradt, hogy tiszta vétek holnap megint főzéssel babrálnom, illetve ételfőzéssel, mert azért lesz kalácskészítés
A betervezett dolgaim eddig példátlan pontossággal haladnak:), a tegnapi nap volt a nehéz, mert leírva nem is sok, de 8 órát lenyomtam a konyhában amíg mindennel végeztem cakkumpakk.
Nagyon jól sikerült a favam:)
Alig mentettem meg egy kevés taramosalatat, olyan finom lett ez is. Ez a jellegzetes görög ikrasaláta, amelyről annyit kell tudni, hogy Görögországban krumplis, kenyérbeles, vagy krémes változatával találkozunk. Én most a krémes változatot készítettem, le is írom, hogyan:
Nagyon egyszerű, de kell hozzá egy majdnem profi botmixer, jó erős, nagy fordulatszámú. Görögországban csak a fehér ikra 100%-ban haltojás, a fenti képen a vajszínű. A piros ikrának, bármennyire hihetetlen, csak a 10%-a ikra, a többi töltelék és arra jó a piros, hogy azt a szép rózsaszínt elérjük a fehérhez kavarásával, ami annyira jellegzetes itt a taramosalata-nál.
Hozzávalók egy 4-5 személyes adaghoz:
1 ek fehér ikra
1 ek piros ikra
1 kicsi hagyma, apróra vágva és egy tál hideg vízben átmosva
1 nagyon kicsike cikk fokhagyma, vagy ha nagy cikkeink vannak annak egy körömnyi darabja
2 ek víz (fel lehet használni a hagymás vizet)
1 citrom leve, majd még ízlésre ha kell több citromlé is
kb. 750 ml olívaolaj
A hozzávalókat az olajon kívül a botmixerrel elkezdjük összedolgozni. Lassanként adagoljuk az olajat addig, amíg majonéz-szerű kemény habot kapunk, közben kóstolgatjuk és teszünk hozzá citromlevet még ha szükséges.
Ti hogy szoktatok vendégvárásra vagy hazatérő gyerekvárásra felkészülni?
Van valami jó tippetek, amit megosztanátok velem és az olvasókkal?
Gyertek írjátok meg a hozzászólásokban, segítsünk egymásnak finom vacsorákat megszervezni!

Ágni görög konyhája

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/