Néhány nappal ezelőtt volt szerencsém elbeszélgetni két, harminchoz közeledő, nagyon talpraesett, nagyon csinos nővel. Mindketten magányosak. Mindketten a szüleikkel élnek. Mindketten modern, öntudatos, önmegvalósító nők. Mindketten panaszkodtak. Egy gödör mélyén ülve.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Az egyikük saját vállalkozásában dolgozik, a másikuk diplomás alkalmazott.
Az egyikük szőke. A másik barna. (A harmadik csodaszép – ahogy a népdalban van :)) Látszólag tűz és víz a két nő, a problémáik mégis ugyanazok: megrekedtek egy szinten, ami túlságosan nem fájdalmas, sőt, elviselhető, de fogalmuk sincs, hogyan fognak tovább lépni, hogyan fognak saját családot alapítani, hogyan fogják a saját életüket élni…
Lehet, hogy Te most éppen nem a harminchoz közeledsz, hanem a negyvenhez, vagy ötvenhez, lehet, hogy nem a szüleiddel élsz, hanem lassan felnövő gyerekeiddel körbevéve, együtt a pároddal. De az is lehet, hogy magányos vagy egy párkapcsolatban, illetve boldog és kiegyensúlyozott egyedül élve is.
Valószínűleg semmi közös nincs benned a fent említett nőkkel, sőt, már réges-rég a saját életedet éled. De biztosan előfordult már veled az, hogy fogalmad sem volt arról, hogy mi lesz a következő lépés!
Ez főként akkor szokott fájni, amikor egy hosszas küzdelem után elérünk egy-egy nagyobbacska célt, és még nem tűztük ki a következőt. Mint például a barna hajú lány esetében a diploma és nyelvvizsga megszerzése, vagy a szőke hajú lány esetében a szépen működő, folyamatos megélhetést biztosító ügyfélkörrel rendelkező vállalkozás kiépítése. Ilyenkor vágyunk arra, hogy bárcsak felrepülhetnénk, és madártávlatból láthatnánk a saját életünket, és így könnyedén rádöbbenhetnénk, hogy merre fogunk tovább haladni, mert abban biztosak vagyunk, hogy bármilyen jó is abban a pillanatban, nem akarunk azon a szinten megrekedni, hanem igen is, tovább akarunk előre haladni.
Ilyenkor szokott kiderülni, hogy minden, amit elértünk, esetleges, és véletlenszerűen egymás után következő események láncolata, és felmerül bennünk a gyanú, hogy minden, amit hittünk és vallottunk magunkról addig, az csak mese volt habbal.
Ilyenkor derül ki, hogy a nagy célok csak ideig-óráig tartanak, és nem adnak választ azokra a borzasztóan fontos kérdésekre, mint például:
- Mi az életem igazi értelme?
- Mikor leszek végre teljesen boldog?
- Mikor leszek végre büszke magamra?
- Mikor fogok végre elégedettséget érezni?
- Mi fog történni a közeljövőben?
Ugyanakkor ha arra kerül a sor, hogy lépni lehetne valamerre, akkor nem merjük bevállalni, túl rázósnak, túl kényelmetlennek, túl… bárminek tűnik a dolog, és visszahúzódunk a megszokott, kissé kényelmetlen, kissé kilátástalan helyzetünkbe, aztán, ha szerencsénk van, viszonylag jól alakulnak a továbbiakban is a dolgok (de mint tudjuk, ennek semmi köze a szerencséhez).
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Mert mi is hiányzik ilyenkor?
Többek között a tisztánlátás és a megfelelő életstratégia!
Ha tisztán látnánk, mi lesz a következő lépés, és az utána következő, és az az után következő, és ezen lépéseknek mik lesznek a következményei holnap, holnapután és jövőre, akkor nyilván nem félnénk belevágni, vagy ha mégis, akkor legalább örökre elvetnénk az ötletet, így legalább azzal tisztában lennénk, hogy mit NEM akarunk.
De amíg ezekkel kapcsolatban csak sötétben tapogatózunk, és süket füllel kagylózunk a világba, addig arra kellene inkább figyelni, hogy bárhol is tartasz az életedben, ideje lenne tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy most merre haladsz, merre AKARSZ haladni, és milyen stratégiát kívánsz alkalmazni.
Kapcsolódó cikkek:
7 thoughts on “Előre a jó úton, de tele kétségekkel?”
Comments are closed.
Hát igen, szerintem EZT mindenki érzi, akár boldog, akár boldogtalan. Kellenek az új célok, és én úgy látom, ha kell, lesz. Valahogy az élet mindig feldob egy labdát…
Az más kérdés, hogy a komfortzónád határát átmered-e lépni. Nehéz, néha fájdalmas, de csak így fejlődhetsz.
Szívesen megkérdezném ezektől a lányoktól, hogy ha nem a saját életüket élik, akkor kicsodáét?
Az élet nem az, ami majd lesz. Az élet most van.
Ida, én mindig felteszem ezt a kérdést, illetve mindig elmondom erről a véleményemet, ha megkérdeznek, de a válaszok mindig ugyanonnan indulnak: az önigazolásból.
Az meg egy nagyon furcsa jószág, többet van ellenünk, mint velünk…
Vica
Sziasztok! Hirtelen annyi gondolat-foszlány kezdett el cikázni bennem, , hogy nem is tudom honnan kezdjem. Mondjuk a „mit kezdjek magammal 30-as szingli csajoktól” személy szerint kiráz a hideg, de ez az én elengedni valóm, nem terhellek vele Titeket. És igazából nem csak róluk szól az írás.
Egyéni oktatással foglalkozom, így az évek során sok 15-50 éves korú nőt ismerhettem meg, gondjaikkal problémáikkal együtt. Hozzátéve tesóimról, barátnőimről és saját életemből hozott tapasztalatokat azt gondolom, hogy sokszor mi nők mindent szeretnénk egyszerre. Karriert, párt,gyereket, önmegvalósítást. Tanulni, dolgozni, gyereket nevelni. S lássuk be, ezek mind nem mehetnek tökéletesen egyszerre. Mindennek megvan a maga ideje, amit ráadásul a biológia is rendesen beszabályoz számunkra.
Milyen a jól élhető női életút? 100 évvel ezelőtt ez nem volt kérdéses. Ma zavarban vagyunk, mert nekünk kell eldöntenünk. Lehet, hogy ez a kérdés is megérne akár egy egész könyvet.
Személyes véleményem, hogy 20 és 30 között pl. teljesen felesleges a 42. diplomára és karrierre gyúrni. Az esetlegesen felépített karrier mindenképpen megtörik a családalapítással és szinte teljesen elölről kell kezdeni 40 felett. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kapcsolatok, párkapcsolat kialakítására, utazni, embereket megismerni hobbikon keresztül, barátokat szerezni stb., nem az irodákban kuksolni este 10-ig, és arra várni, hogy hátha valamelyik kolléga vagy üzletfél elvesz feleségül. Azt gondolom, hogy a nagy tanulási láz sokszor csak kompenzáció. Mit is kezdjek magammal?
30-45-ig a családnak van szüksége ránk. Persze ez nem zárja azt ki, hogy dolgozunk, hiszen ez sokunk számára anyagi szükséglet is. De az energiánk nagy részét biztos, hogy a család viszi el.
Az önmegvalósító munkára bőven van még időnk 45-és 65 között, amikor gyerekeink megnőttek és már más minőségben van szükségük ránk.
Tisztában vagyok vele, hogy jelenlegi társadalmunkban ez nagyon nehéz kérdés, hiszen szinte sosem vagyunk „jó munkaerő”. Mert vagy az a baj, hogy még nem szültünk, tehát fogunk, vagy az hogy szültünk és kis gyerekeink vannak, vagy 45 felett egyszerűen bekerülünk a senior kategóriába, ami azért nem jó, nehogy többet kelljen nekünk fizetni, mint a fiatal munkaerőnek.
Úgy gondolom , hogy ezen tendenciák ellen nekünk nőknek is tennünk kellene. Elfogadtatva és elismertetve azt, hogy igen egy női életút más, mit a férfié. Bizonyos szakaszaiban más-más téren fontos és hasznos. Na ha ezt sikerült elérnünk, akkor leszünk igazán egyenjogúak.
Hogy hogyan, azt még nem tudom, de gondolkozom rajta :))))))
Puszi mindenkinek
Vica, iszonyatosan jókat írtál!
Már régóta gondolkodom azon, hogy lehet-e olyan tanácsot adni a női életútra, ami általános intelem, de biztos, hogy ezzel nem érnénk célt.
Azzal viszont igen, ha elmondjuk a tapasztalatainkat a nálunk fiatalabbak számára, aztán mindenki szűrje le magának a dolgokat!
Én 19 évesen szültem a lányomat, és máig jó érzés visszagondolni arra az anyaság-érzésre, ami akkor volt bennem: könnyen szültem, gyorsan, a szüléstől 10 évre elegendő energiákat kaptam, olyan szinten megnőtt az önbecsülésem, hogy sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatása is lehet, szóval mindent jobbá tett.
Lett egy tündéri, bölcs gyerekem, akivel együtt kupálódtunk tovább.
Semmiféle hátrányom nem származott abból, hogy korán szültem, sőt!
Nagyon egyetértek azzal is, hogy 45-65 év között van itt az ideje az önmegvalósításnak, csak az a gond, hogy addigra a magyar nők teljesen elhasználódnak!
Tehát kell valami speciális ajánlás, de főleg azt tartanám üdvözítőnek, ha megértenék a nők: korán szülni jó! Még a karrier előtt akár.
Most szült az egyik unokatestvérem lánya, akit még annak idején én babusgattam. Anyám mesélte, hogy kétségbe volt esve a teljes család, hiszen még csak 22 éves az anyuka, és nincsenek összeházasodva.
Kérdeztem anyámat: anyu, hány évesen szültél engem? 19. Én hány évesen szültem Margust? 19. Most akkor miről is beszélünk?
Az a fura, hogy azoknak is megváltozik a véleménye, akik még egészen másképp csinálták, mint a mai trendek.
Holott az már egy bevált módszer, működik, mégis, fel nem foghatom, honnan ered ez a teljesítménykényszeres, karrieres, diplomahalmozós mentalitás.
Persze csinálja mindenki úgy, ahogy szeretné, de tényleg úgy csinálja, ne pedig úgy, ahogy a mostani íratlan szabályok „megkövetelik”!
Tessék minél előbb gyereket szülni, érvényesítei a genetikai küldetést, aztán van még 50-60 év az önmegvalósításra, karrierre, bármire 🙂
Ha állástfoglalhatok ilyen módon, akkor én ezt javaslom, pár szóban megfogalmazva.
Rita, furcsa, de mostanában gondolkodtam ezen én is. Ha újrakezdhetném, sokkal korábban szülnék (28 és 32 voltam, amikor megszülettek a fiaim), a három diplomámból a nagyobb része meg kompenzáció…
Mai fejemmel egyetem mellett lazán szülnék.
Ugye ismeritek a mondást: „Az élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek elköltöztek és még a kutya is megdöglik…” 🙂
Szerintem karrier szempontból is a legjobb fiatalon szülni. Én az egyetem alatt szerettem volna, a sors úgy hozta, hogy még hamarabb lett. 🙂 De nem bántam meg. Nem mondom, hogy ha választhatnék, megint így csinálnám… Azért még tuti várnék 1-2 évet.
De hát semmi hátrányunk nem lett belőle. Sőt nekem még egy plusz motiváció, hogy sokkal nehezebb helyzetből indulok, mint a kortársaim, és senki nem várja el tőlem, hogy jól teljesítsek. Sőt, még talán az átlagot sem várják el. Én pedig már-már hobbiszinten felülmúlom a várakozásokat! 🙂
De most komolyan… Egyetemre járok, voltam GYESen, az alatt rengeteget tanultam, most vállalkozok, és közben rengeteget vagyok a fiammal. A védőnő folyamatosan dícsér minket, mert nem vagyok olyan görcsös, és aggódó, mint az idősebb anyukák…
És mire végzek az egyetemen, lesz egy öt éves fiam! 🙂 Szóval jöhet a karrier.
Na jó, persze ennek ára is van: hogy a férjem még korainak érezte a családosdit.
Ebből a szempontból viszont lehet hogy később jobb szülni. Huszon-harmincévesen már kicsit valószínűbb, hogy a pasi már tényleg egy életre szól…