El merjem mondani?

Nem vagyok babonás. Tényleg nem. Vagy mégis?

Valami mindig van, amire készülünk, amire vágyunk, ami még csak alakulófélben van. Az ember lánya tervezget, előre gondol dolgokat, álmodozik, ha…ha…ha… Nagyon jó lenne ha megvalósulna, ilyenkor (legalábbis én) legszívesebben mindenkinek elmondanám, hogy osztozzanak velem mások is a várakozás izgalmában. És már többször is előfordult, hogy amit elterveztem, első örömömben elmondtam, és nem vált valóra.

De miért? Vajon múlik-e valami azon, hogy kimondom? Nem értem. Az „okosok” azt mondják, hogy be kell vonzani a jót, nálam ez azt jelenti, hogy kimondom hangosan. És pont emiatt nem sikerül? Tényleg nem értem…

Arról nem is beszélve, hogy olyan nehéz magamban tartani… rettentő nehéz! Amikor legszívesebben erről beszélnék mindenkinek, formálnám, de választhatok: vagy magamban teszem, vagy kimondom, és akkor lehet hogy elúszik… De én nem akarok babonás lenni! És tényleg nem is vagyok az! (vagy mégis)

Itt van például „EZ” a dolog (nem merem leírni)! Egyedül kell végigcsinálnom, nem kérhetek segítséget, fontos döntést kell meghoznom egyedül, olyat, ami hosszú távon meghatározó lesz majd. Jó lenne megosztani másokkal, elmondani a kételyeimet, összeszedni a támogató- és az ellenvéleményeket, de nem merem. Most nem. Ez nagyon fontos, nem lehet hogy ne sikerüljön…

Persze, nem megoldható, hogy senki ne tudjon róla, hiszen vannak emberek, akik értinve vannak, őket ha akarnám se hagyhatnám ki, tehát már megdőlt a „nem beszélek róla”- elv. Na de akkor? Honnan számít babonának és honnan nem?

Na de most elhatároztam! Senkinek nem mondok semmit! Kérdés, hogy meddig bírom! Körülbelül egy hét, vajon kibírom-e addig? Én, aki egy nyikkot nem tudok magamban tartani, kibírom-e hogy ne szóljak róla…

Aki csak egy kicsit is ismer, az tudja,  hogy valóságos fizikai kínokat kell átélnem, ha nem beszélhetek valamiről. Így aztán nem lehet, hogy felesleges legyen az erőfeszítés…

…

A fent leírt sorokat kb.egy hónappal ezelőtt vetettem papírra. Az azóta eltelt időszakban „AZ” a dolog megoldódott,  (ez egy külön misét is megér, majd máskor írok róla). Nem szóltam senkinek, nem pletyóztam el, és úgy sikerült, ahogy elterveztem. Most már csak azt kell megvárnom, vajon az eredmény is megfelelő lesz-e.

Valószínűleg sosem fogom megtudni, hogy volt-e haszna a nagy titkolózásnak, vagy amúgy is így volt elrendeltetve a történet. Mindegy is.  Ártani biztos nem ártott…

És Ti? El meritek mondani?