… hogyan is érthetné meg egymást.Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.
Karinthy Frigyes
… és ráadásul beszélgetni sem igen tudnak egymással elvárások és hatalmi játszmák nélkül.
Inanna
Nem vagyok sem pszichológus, sem párkapcsolati terapeuta, nem okoskodni és észt osztani akarok. Sőt, még csak kéretlen jó tanácsokat sem szeretnék adni senkinek. Egyszerűen csak le szeretném írni egy közel egyéves kalandozásom tanulságait. Aki nyitott szívvel tudja olvasni, az levonhatja a maga következtetéseit. Aki nem, az megsértődhet…
Jó két éve történhetett, hogy kiderült, korábban a férjem interneten keresett társat magának. Akkor már pár éve érezhető volt, hogy valami nincs rendben a kapcsolatunkkal, pánikba esett, hogy ha én nem leszek, akkor ő magányos marad. Bennem pedig ott volt a kisördög: mi van, ha még mindig keresgél???
Elhatároztam, hogy megkeresem.
Akkor még nem tudtam, hogy ez meglehetősen reménytelen vállalkozás. Nem is találtam meg. (Ő viszont megtalált engem, de ez egy másik történet.)
Előttem azonban egy nagyon különös, izgalmas és tanulságos világ nyílt meg.
Szó szerint megnyílt. Annyi kedvességet, bókot kaptam, hogy az önbizalmam szárnyra kapott. Végre azt éreztem, hogy engem is, így is, ilyennek is lehet szeretni. Azt hiszem, függővé is váltam. Közel egy évig lehettem fent azon az oldalon, közben legalább ötször töröltem magam, aztán újra regisztráltam.
De nem csak önbizalmat kaptam. Néhány nagyon jó barátra is szert tettem és rengeteg tapasztalatra saját magamról és a férfiak lelkéről is.
Azt mondják, az internet világa csak egy virtuális világ. Az inkognitó mögé bújva mindenki azt mondd magáról, amit akar.
Igen, ez így is van.
De az inkognitóban ott rejlik egy másik lehetőség is: a teljes őszinteség lehetőségéé.
Megtanultam, hogy ha én nyitott és őszinte vagyok, ha nem elvárásokkal kezdek egy beszélgetést, ha hajlandó vagyok igazán odafigyelni a másikra, ha nem ítélkezem felette, akkor ugyanezt kaphatom vissza.
Olvasgatva a HősNők cikkeit és a hozzászólásokat, azt vettem észre, hogy más is van, ki ugyanabba a hibába esik bele, mint amibe én is beleestem.
Én is rosszul éreztem magam a házasságomban. Úgy éreztem, hogy a férjem egyszerűen nem ért meg. Hogy ő csak a saját érdekeit tudja nézni, engem pedig önzőnek tart, ha én is ezt próbálom tenni.
Úgy éreztem, én már mindent megtettem, hogy megjavítsam a kapcsolatunkat, ő az, aki nem képes kommunikálni velem, nem tudja elfogadni az én álláspontomat és nem akar megváltozni.
Abban reménykedtem, hogy ha majd egy kívülálló harmadik – egy terapeuta, egy mediátor – mondja neki, vagy ha egy számomra sokat adó könyvből olvashatja el, akkor majd megérti.
Csakhogy rá kellett döbbennem: mindenki azt veszi észre a világból, ami benne is megvan.
Úgy fogja értelmezni a hallottakat, vagy az olvasottakat, hogy azok őt fogják igazolni.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Az egyetlen lehetőség arra, hogy a másik megértsen téged, hogy nyitott szívvel, őszintén, elvárások és hatalmi játszmák nélkül tudjon feléd fordulni az az, ha Te is nyitott szívvel, őszintén, elvárások és hatalmi játszmák nélkül fordulsz felé.
Piszok nehéz és kockázatos vállalkozás. Hiszen te teljesen kiszolgáltatod neki magadat. Ott állsz majd meztelenül, védtelenül és semmi garancia nincs arra, hogy nem fogja elharapni a felkínált nyakadat. De gondold végig, mit kockáztatsz azzal, ha nem teszed meg!
A férfiak, akikkel kapcsolatba kerültem azon az oldalon többnyire nős emberek voltak. (Valószínűleg a fent lévő nők többsége is házas és valamilyen szinten lelki beteg – és ezt nem minősítésnek szántam. Én is egy voltam közülük.)
A férfiak többsége persze boldogtalan házasságban élt, de volt olyan is, aki igazán szerette a feleségét, nem akarta elveszíteni, nem akart neki fájdalmat okozni… mégis úgy érezte, hogy valami hiányzik az életéből, hogy neki akkora szíve van, hogy abba belefér még más is.
Amikor arról beszélünk, hogy azért nem tudjuk megoldani a párkapcsolati problémáinkat, mert a férfi nem partner ebben, pedig a kommunikációhoz két ember kell, akkor azért gondoljunk mindig arra is, hogy ahhoz is két ember kell, hogy elrontsunk egy kapcsolatot.
Nem mondom, hogy minden férfi, akivel a társkeresőn találkoztam egy elsárkányosodott feleség áldozata volt, de magunkat se tartsuk kizárólag áldozatnak.
Ha egy helyzetben rosszul érzed magad, gondold végig, hogy igazából mi okozza ezt a rossz érzést és miért? Nézz magadba és keresd meg az érzéseid gyökerét! Sorra jönnek majd a negatív érzések: a mellőzöttség, a meg nem értettség, a tehetetlenség… De ha igazán le tudsz menni az érzelmeid legalsó bugyraiba, csodálatos dolgokat fogsz találni! Azért fáj, hogy így beszél velem, mert szeretem. Azért bánt, hogy nem beszélget velem, mert hiányzik…
És ha megtaláltad, mondd is el neki!
Neki mondd el!
19 thoughts on “Férfi és nő”
Comments are closed.
Nagyon tetszik ez az irás. DE! Nem mindíg így van. Én 33 évig éltem házasságban és ezalatt az idő alatt mindent kipróbáltam, hogy a férjemet érzelmekre, együttműködésre tudjam késztetni. Semmi, de semmi nem jött össze. És ez nem az én hibám volt.
Nem szabad elfelejteni, hogy vannak olyan emberek, akiknek akkora érzelmi deficitjük van, hogy képtelenek szeretni, megérteni, kedvesek lenni stb. ami szükséges a társának. Én egy ilyennel éltem együtt, és végig magamat hibáztattam, hogy biztos nem teszek meg mindent. Mindent és még attól is többet tettem, de ő a hallgatáson kívűl semmilyen reakciót nem mutatott. Ezzel csak azt szerettem volna illusztrálni, hogy nem mindig bennünk van ám a hiba, vannak ilyen emberek is. És ez nem minősítés, ez tény. Annyira, mint az, hogy kék a szemem, vagy barna. Ő pedig ilyen. És nem hajlandó változni. Az érzelmei be vannak betonozva.
Ne hibáztassuk magunkat, mert azzal magunknak sokat ártunk, ő pedig ugyanolyan lesz. 🙂
Nagyon szép, amit írtál, és biztos igaz is. Én is megtettem sokszor, amit javasoltál, úgy tűnt átmenetileg működik, de nálam igencsak rövid volt ez a táv. Nem tudom, hányszor kell megpróbálni, van-e értelme minden áron megtartani egy rosszul működő kapcsolatot, ha az egyik ragaszkodik az irányító szerephez, és nem akar ebből engedni.
Nem akar egyenrangú társat, mert ragaszkodik a lejárt szerephez (apa – családfenntartó – dirigens stb), ami már fizikailag sem megy…
Mégis, igaz, hogy akkor is befelé kell néznem, önmagamba, hogy megoldást találjak. Megoldás pedig csak akkor lesz, ha tisztán, józanul gondolom át a tennivalókat, akár mennem kell, akár maradok.
Üdvözlettel
Viola
Bátor vagy, hogy megírtad !
Inana! Köszi!!
Mi már páran írtunk erről néhány napja- és én ma is azon töröm fejem, ha aszerint a férfi nyilatkozat szerint tennék mindent, amit férjem egyik barátja vall, jobb volna-e?
Évek óta hangoztatja, szüksége van a NŐkre! Nőkre !
Kik, mint mondja, nem férfiasodtak el. Nem akarnak mindent -jobban- megoldani, otthoni szerepeikből kinőni, boldogan végzik a házimunkákat és szeretetben nevelik gyermeküket, férjüket becsülik, tiszteletben tartják döntéseiket.
Nekem ez nagyon-nagyon durván hangzott, máig nőgyűlölőnek tartjuk viccesen.
Bár egyébként a gyakorlatban udvarias, segítőkész a nőkkel.
Egyszerűen a feminizmussal hozott elvekben látja a probléma gyökerét!
Van ebben valami- de, valljuk be, vesszőparipánk teljes joggal a társadalom által ránk kényszerített szükséges szerepek betöltése annyi területen, mi egy idő után jellemünk formálását kívánta meg.
Ki ne lenne boldog otthon- jóval kevesebb feladat mellett???
Mégis, mindent összeszedve is marad a kérdés, tud-e valamiképp a mostani világ elvárásai mellett a pár gondok közt is előtérbe helyezni a kapcsolatuk fenntartásáért kis sétákat, mozit, kávézást, huncutkodást pár- pár órára beépítve rendszerességgel a gyakorlatban?
Hisz ez mindig elnapolható, ha valami közbe jön. Roppant észen kell lenni és tudatossággal következetesen ragaszkodni a kikapcsolódás óráihoz kettecskén, különben megint úszás jön a feladatok árjában.
Vagy rosszul látom?
(Persze, ez egyoldalú megközelítése a párkapcsolati problémáknak, de talán itt kezdődik el, mikor már nem szentelünk egymásnak elég időt és előbb-utóbb akár a Nő akár a Férfi hiányérzeteket kezd begyűjteni, majd ez tovább gördül egy kedves Ismerőssel (ki Hölgy / Úr!) ill. ott van egy helyes söröző vagy még jobb a túlóra is, mint a kihűlt otthon.)
Leegyszerűsítettem, nagyon nem szakszavakkal és tudományosan írtam le mindezt, de egyszerű földi halandóként beszélhetünk ezen oldalon minden egyéb más csodáról (Avatar, pénzügyis ismeretek, karrierépítés , stb-k) mind nagyon fontos !!! Tudom!
Ezért szeretek itt lenni!!!
De, ugye, kevésbé megy ráhangolódni minden másra, míg lelkünk közben társkapcsolati problémák miatt nem teljesen nyugodt, nyitott, befogadóképes.
Vagy nagy jelentőséget tuladjdonítanék a Családi idill meglétének?
Tanulságos és igen elgondolkodtató írásodról jutott eszembe Csipike mondása (Fodor Sándor meséje): „Csak azokon van hatalmam, akiket szeretek… és ártani is csak azoknak tudok.”
Nagy utazás kezdetén vagy, kedves Inanna! Jó az irány, ezt már tudod. Adni csak akkor tudsz, ha már van miből. Derűt és erőt kívánok hozzá! 🙂
Hú, ez egy kemény téma, és 1 vagy több csalódás után nagyon nehéz érzelmileg semleges véleményt formálni.
Az évtizednyi házasságban eltöltött idő alatt egy könyv segített megérteni azt, hogy nem mindegy, hogy kit hogyan szeretek. Nem mindenkinek ugyanaz a „szeretetnyelve”… és ez oda-vissza igaz. Ha valami defekt van, megakad a kommunikáció, és hiányérzete van valamelyik félnek egy kapcsolatban, akkor biztosan nem kapja meg azt a fajta szeretetet, amire szüksége lenne ahhoz, hogy teljes értékű embernek érezze magát. Hogy ne legyen nagyon homályos: van aki attól érzi szeretve magát, ha meghallgatja a másik, és teljes figyelmével felé fordul. Van akinek a testi közelség adja meg ezt a tudatot. Van olyan, aki akkor érzi, hogy a másik szereti, ha ő fizikailag segít a mindennapi dolgokban, stb.
Ezeknek a dolgoknak a felismerése és alkalmazása sokat segített, hogy megértsem a férjemet.
És igen, ha én vagyok padlón, ki várhatja el tőlem, hogy elkezdjem így-úgy szeretgetni a másikat, amikor nekem lenne szükségem szeretetre?! Hát, valakinek el kell kezdeni, és annak könnyebb, aki már rájött, hogy valami nem stimmel…
Én egy „vesszőparipámat” osztom meg az olvasókkal: éspedig azt, hogy szerelem nélkül se a férfi ne nősüljön, se a nő ne menjen férjhez. Tudom, hogy a nőkben általában (bennem a fent leírtakból kiderül, hogy nem közéjük tartozom) olyan nagy a gyermek utáni vágy, a férjhez menési vágy, hogy nem várják meg, amíg olyan valakire bukkannak, akibe beleszerethetnének. Pláne, ha a férfi sem az, akkor hiába minden, csak kalitkának érzi a házasságát, és – ideig-óráig tűri, amíg a gyerekek fel nem nőnek – aztán menekülni szeretne belőle. Csak a szerelemmel kezdődött házasságokból lehet elmélyült szeretet – bár ha a felekből hiányzik az a képesség, az a vágy, hogy szerelemmel szeressenek, akkor más a helyzet, akkor jól érezhetik magukat egy langymeleg kapcsolatban, becsülettel kiállhatnak egymás mellett. De ha eleve úgy köttetett az a házasság, hogy mindegyik érzelmileg többre vágyott volna, de hát „jött a gyerek”, meg úgysem találok jobbat, akkor nem lehet csodálkozni a fentebb leírtakon, persze ha mindenki az én utamat követné, akkor kihalna a társadalom… Viszont boldogok lennének azok, akiket a szerelem boldogít elsősorban, mert előtt-utóbb megtalálnák. Sziszi
Annak idején, mikor az igazit kerestem (5 éve :D), akkor a kis listámra, amiben meghatároztam tulajdonképpen, hogy KIT keresek, akkor ott volt az is, hogy a szeretetnyelvünk egyezzen. Akkor még nem ismertem a szeretetnyelv szót :D, de valahogy így fogalmaztam: legyen képes úgy szeretni engem, ahogy az nekem jó, és én legyek képes úgy szeretni őt, ahogy neki jó.
Meg is lett, azóta is így van ez nálunk. Ennek nagyon fontos passzolnia, mert különben két külön nyelvet beszél a pár…
Nagyon jó kis cikk!
Nekem az a véleményem, hogy az emberek a szeretethiány miatt képesek olyan kapcsolatokat is létrehozni/ fenntartani, ami nem működik. A szeretethiány pedig nem abból fakad, hogy a másik nem szeret eléggé minket, AZ ÖNSZERETETLENSÉG A BAJ! Nem a másiktól kell elvárni, hogy szeressen vagy, hogy tökéletesnek lásson minket.. Ha ezt tesszük a rabszolgájává válhat akárki.
Tudjátok én úgy gondolom, (és most kezdem megérteni igazából) hogyha magamat szeretem, akkor minden rendben van 😉 Nem a férfi az, akinek minket boldoggá kell tennie. Nem is ez a feladata!!
Szerintem mindenki nyugodtan nézhet tükörbe, vagy odatarthatja a férjét párját a tükör helyett. Mit látsz? Sikeres boldog elégedett embert, aki szivesen okoz örömet másnak, de nem azért, hogy viszonozzák, hanem mert jól esik neki. Vagy egy lestrapált, agyonhajszolt, lelkileg kiüresedett Nőt látsz, aki a férjét hibáztatja, hogy nem képes megbecsülni Téged/Titeket. Ha magatokat nem becsülitek, és nem szeretitek eléggé, más sem fog!
Ahogy a férfi viselkedik Veletek szemben, úgy gondolkodtok magatokról.
De ez csak az én véleményem:)
MInden Jót Nektek!:)
Köszönöm a cikket!
Sziasztok!
Zsutta: az én házasságom majdnem abba ment tönkre, hogy a Családi Idillre vágytam, és ha ezt bármi elrontotta, és nyilván sokszor előfordul, ahol emberek élnek és nem robotok.. szóval azt gondoltam, kész, vége, fejezzük be. Ma is elkeserít ha édes családtagjaim ölik egymást és/vagy engem, de mára (sok év után) azt mondom, nincs idill, csak a mesében. Amióta ezt elfogadtam, kicsit könnyebb.
Más: Időnként kilépni a napi rutinból kettesben, valami jót csinálni – szerintem is jól látod, ez kötelező 🙂
Másik dolog motoszkál bennem.. az is nehéz volt hosszú házasságom alatt, hogy elfogadjam hogy ő nem én vagyok, ő nem is a barátnőm, ő más, máshogy él meg dolgokat és máshogy fejezi ki. De ettől még jó fej, és szeret és én kellek neki meg a gyerekeink. Úgyhogy a szeretetnyelv-könyvről írhatna valamelyikőtök, mert nagyon jó.
Én is próbálkoztam társkeresőkkel, főiskolás koromban, amikor nem volt senkim, csak úgy poénból. Aranyos fiúkat ismertem meg, érdekes tapasztalat volt. Bár egyikőjükkel sem „jöttem össze”.
Én azért megcáfolnám azt, hogy ha nyílt vagy valakivel, akkor muszáj kiszolgáltatnod magadat neki. Szerintem a kettő nem ugyanaz. Célszerű óvatosnak is lenni, van egy határ, amit be kell tartani, hogy ha közelebb jön az illető, akkor visszavonulót fújsz. Mert neked nem jó.
Egyetértek a szeretetnyelv dolgában. 🙂 Sok konfliktust tud okozni emberek között a különböző szeretet-nyelv.
Erzsébet: Én nem tudom, hogy szerettem-e valaha szerelemmel a férjemet. Lehet, de én úgy érzem, hogy annál sokkal mélyebb valami volt mindig is. Kezdettől láttam a hibáit is, és el tudtam fogadni őket, kezelni is sikerült őket. Szóval, ha a szerelem alatt a rózsaszín ködöt értjük, hát az nekem nem volt! Lehet, hogy már érettebb voltam annál, hogy ilyenekbe belebonyolódjak…
Én ezt a könyvet olvastam: Gary Chapman, Egymásra hangolva, öt szeretetnyelv a házasságban http://www.libri.hu/konyv/egymasra-hangolva-1.html
„Küldök Neked egy cuppanós, meg :
Küldök Neked egy cuppanós, meg:
Küldök Neked egy cuppanós nagy Puszit !
Nem őrültem meg,
a lányom telefonján van-e
kis dalocska és nekem
annyit adtatok ma,
hogy ez jutott eszembe!
(Ha dallamát ismeritek, még jobb! Kis laza, de nem az a lényeg-szerintem)
Hú, de jó volt olvasni ezt a sok hozzászólást! 🙂
Most már csak azt szeretném, ha a férfi olvasók is megszólalnának.
Most ez így olyan sok volt nekem, hogy nem reagálnék azonnal. Egyelőre emésztgetem.
És most éppen örvendezik a lelkem, nem csak a sok-sok hozzászólás miatt, henam azért is, mert ma lefoglalóztam álmaim házát. 🙂
S ha már a pasikat ragoztuk, legyen e dalocska róluk szóló.
Ha kis időt tudtok a humorra szánni, a dalt egy kedves úr szolgáltatja nekünk.
http://www.youtube.com/watch?v=O-OYbJ7-gME&feature=related
Inanna evvel mindeng leirtal es igy is kellene hozzaallni a dolgokhoz: „Megtanultam, hogy ha én nyitott és őszinte vagyok, ha nem elvárásokkal kezdek egy beszélgetést, ha hajlandó vagyok igazán odafigyelni a másikra, ha nem ítélkezem felette, akkor ugyanezt kaphatom vissza.” Meg kell hagyni mindket felnek a barmikori visszavonulas lehetoseget meg akkor is ha ez nekem nagyon faj, viszont ha igazan szeretem a Paromat es tudom,erzem az O dontese az O javat szolgalja barmennyire is faj ez nekem tiszteletben kell tartani es hagyni – hiszen az O dontese, az O felelossege. + amennyiben en „artatlan voltam” a dontese meghozatalaban akkor sokkal jobb jon utana. En a paromat egy internetes tarskereso oldalon talaltam meg – igaz 1 honapig keptelen voltam valaszolni neki mivel nem talaltam meg az email-cimet, aztan mikor vegre megtalaltam es valaszoltam elkuldtem a telefonszamomra csak sms-re (merthat annyira azert nem voltam biztos onmagamban, foleg nem a nyelvtudasomban ami idonkent meg mindig elojon) annyira osszepasszoltunk, hogy 1.5 honap utan hozzakoltoztem es mar a 3.eve egyutt vagyunk. Igaz en leadtam a rendelest milyen part is szeretnek belsoleg, ehhez a Tudatalatti 10 parancsolata-bol a parkapcsolati meditaciot hasznaltam ugy, hogy 2×21 napig irtam eloszor reggel es este, masodszor csak naponta 1x /mindket alkalommal visszaakart kapni az elozo parom mindenaron/ viszont azt tudtam szamomra sokkal jobb kapcsolat jar. Meg azt is megrendeltem az Univerzumtol olyan valakire van szuksegem akinek van az en Nokia telefonomhoz toltoje – merthogy eppen nem volt folosleges kiadni valo £10-m, a dolog vicces resze csak most jon – kb. 6-7 honap utan mutatta meg nekem hogy egy nejlonzacskonyi Nokia telefontoltoje van, mivel ez a telefon a kedvence 🙂 Amugy szerintem azert van annyi elrontott kapcsolat mert egyszeruen felunk a vesztesegtol – nem talalunk part, kifutunk az idobol, annyi ideje egyutt vagyunk mar, megkulonben is elvagyunk a kenyelmi zonankban. Sajat tapasztalatom nem ujrakezdeni nehez, hanem eljutni addig a pontig amikor azt mondom most mar mast akarok Susana
Talán Popper Pétertől olvastam azt, hogy akkor születünk meg, amikor a haláltól való félelem erősebb lesz a születéstől való félelemnél.
Valóban, piszok nehéz változtatni, és nagyon nehéz eldönteni, hogy érdemes-e egy megromlott kapcsolatot még éveken keresztül reparálgatni, próbálkozni a megjavításával, vagy ki kell lépni és nem érdemes megvárni, amíg már olyan öreg és összetört leszel, hogy nem leszel már képes egy új kapcsolatra.
Egyszer azt mondta nekem egy párterapeuta, mikor megkérdeztem, hogy honnan lehet azt tudni, hogy egy kapcsolat végleg tönkrement-e, vagy még megjavítható, hogy, ha már a másik szagát sem bírod elviselni, akkor az már nem csupán kommunikációs zavar.
Én nem tartottam itt. Meg voltam győződve arról, hogy a mi kapcsolatunk még helyrehozható. Nem az én döntésem volt a válás, mint ahogy szerintem semmi sem az én döntésem volt ebben a kapcsolatban. Tudjátok, tipikus nyuszi voltam. De ha már így történt, akkor tanulok a hibáimból.
Igen, én is írtam listát az ideális társról. Ami igazán lényeges, az megvan benne. Csak nem 40-es, hanem 35 éves, nem latinos, hanem fekete. 🙂
Nem gondoltam volna, hogy én ilyen szerelmes tudok lenni és hogy ez az érzés megadatik még nekem. Ha nem lett volna az életemben ez az internetes-társkeresős-önmegismerős-tanulós időszak, valószínűleg szóba sem álltam volna vele. Úgyhogy semmit sem bánok!
Hálás vagyok a Sorsnak, hogy azután hozott össze a férjemmel, miután ezt a könyvet elolvastam… 🙂
Mindenkinek jelentem, a férjem elolvasta írásaitok és mindketten törekszünk a megjött béke idő minél hosszabb megtartására a tanult javaslatokkal.
Tegnap este …
Szép Napot!
Inana! A ház 4 sarkát ne feledd kívánságokkal együtt!
Nagyon érdekes, és tanulságos volt olvasni az írásaitokat
Én 21 éve élek társ nélkül,talán elgondolkodom azon, hogy
körülnézek a halpiacon.
Egyébként én azzal értek egyet, hogy minden rajtunk múlik.
Az önszeretet, az önmagammal való rendben levés a legfontosabb, hiszen a másik fél csak a engem tükröz vissza.