„Ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent…” (Tina)
Biztosan Te is ismered ezt a mondást. Egyszerű, gyönyörű örök igazság. Ezt akkor értettem csak meg igazán, amikor a feng shui elveinek alkalmazásával valami változni kezdett körülöttem. Illetve bennem

Ellentmondásos, útkeresős időszakomat éltem a húszas éveim első felében. Vágytam a biztonságra és a szabadságra egyaránt, kapaszkodtam a megszokott dolgokba és közben fel akartam falni a Világot. Nincs ebben semmi, mondhatni, ez teljesen átlagos, a huszonévesek többsége így érez. Nyugtalan, befolyásolható, leginkább külső dolgokban, történésekben keresi az örömét és boldogságát. Régi bútorok és a kis emlékeim között éltem, ismételtem a megrögzött szokásaimat, nem dobtam ki semmit, a tárgyak és megszokások aztán lassan rámnehezedtek, lehúztak, néha maguk alá temettek. Pedig milyen nagyon fiatal voltam! A feng shuiba való belemélyedés és az elveinek alkalmazása indította el aztán bennem azt a lassú változást, ami által végül viszonylag hamar a helyükre kerültek a dolgok. Én pedig végre olyan életet élhettem, amilyenre mindigis vágytam.

Mindenekelőtt megszabadultam a múltba, a gyermekkorba húzó, akár fájdamas kamaszkori csalódásokra emlékeztető tárgyaktól. Egy nagy dobozt megtöltöttem fotókkal, levelekkel, ajándékokkal – és megszabadultam ezektől. Ezzel együtt pedig rengeteg rossz érzéstől, bizonytalanságtól is. Végre felszabadultam! Úgy éreztem, amikor ezt meg tudtam tenni, akkor kezdtem el igazán felnőni. Tudtam, mit szeretnék és mit nem, nem engedtem, hogy visszahúzzon a múlt és képes voltam a továbblépés érdekében egy döntést hozni. Helyet csináltam valami újnak, ami aztán persze szépen meg is érkezett az életembe. És ez még csak az első lépés volt! A feng shui elveinek további tanulmányozása és használata egy olyan pozitív lavinát indított el, amit már nem lehetett, de nem is akartam megállítani. Az életem feltartóztathatatlanul megindult abba az irányba, amelybe korábban is terelgetni szerettem volna, csak akkor még nem tudtam, hogyan is kezdjek hozzá. Akkor már tudtam: kívül kellett elkezdenem, hogy az belül folytatódjon és kibontakozzon valami, amire mindig is vártam. Hogy valóban a helyére kerüljön az életem kirakós-játékának minden darabkája és az tartósan úgy is maradjon.

Akkor döntöttem el, hogy ezeket a dolgokat másokkal is szeretném megismertetni: a kívülről induló, de belül is rendet rakó és így kívül-belül megtisztító térrendezési elveket. Feng Shui tanácsadó lettem. Az első „alternatív” végzettségem két állami diploma után – és a második olyan, ami a pedagógus végzettségem mellett igazán adott valami Értéket. Hiszen mi más volna értékesebb, mint egy „külső sorvezető” ahhoz, hogy igazán boldog lehessek?:-)

A feng shui segítség ahhoz, hogy az energiáidat valóban oda csoportosítsd, arra fordítsd, ami igazán fontos a számodra. Sőt: segít felismerni, mi az, ami igazán fontos a számodra. Egyszerre nincs fölösleges energia-pazarlás, nincsenek támadó, romboló energiák körülötted – a környezeted teérted kezd el működni, folyamatosan támogat téged a hátramozdítás helyett. A szétszóródás, szétforgácsolódás, kapkodás helyett sok időd marad saját magadra és arra, ami-aki igazán értékes neked. Az otthonod valódi pihenést nyújt majd és mivel a családtagjaidnak ugyanígy, az otthoni hangulat is egyszerre nyugodtabb, harmonikusabb lesz. Ha megfigyelted, a derűs, kiegyensúlyozott embereknek a lakása is ilyen: nyugodt, tiszta, egyszerű, levegős, világos, szinte mosolygós.

A lakás mindig a leghűbb tükörképünk. Mit látsz, ha megállsz a bejárati ajtódban és benézel a lakásodba? Mit gondolnál az ott lakó ember(ek)ről, ha idegenként tennéd ezt? Hol és mit változtatnál meg drasztikusan külső szemlélőként – és pontosan mi hiányzik ahhoz, mint a lakás lakójának, hogy ezt megtedd?

„Ahogy kint, úgy bent…”

Köszönöm Verának a vendégblogger-meghívást!
Szeretettel: Tina



AJÁNDÉKOK az otthonod tavaszi felfrissítéséhez (a képekre kattintva tudod letölteni őket a honlapjaimról feliratkozás után):

Kineziológia, stresszoldás, önismeret

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>