A gyermek a szülő tünete?

Nem ritka, hogy a szülők (legtöbbször az édesanya persze) felkeresnek valamilyen – a gyermekkel kapcsolatos – problémával, de végül az édesanyát kell oldani és nem a gyermeket. Vagyis ő, a gyermek „csak” lereagálja a szülő problémáját, stresszét és az nála jelentkezik valamilyen tünet formájában.
6-7 éves korig az édesanya és gyermeke szimbiózisban vannak, ez azt jelenti, hogy mindent, amit az édesanya átél, azt „veszi” a gyermek is, így valóban nem meglepő, hogy sok esetben nem is a gyermeket kell oldani, ugyan a tünetek nála manifesztálódnak, de az ok az édesanyánál keresendő.

Csinos, fiatal anyuka azzal a problémával keresett fel, hogy 3 éves kislánya nem akar WC-re menni, visszatartja a székletét, ebből adódóan pedig állandó székrekedési problémái vannak.
Rövid beszélgetés után úgy tűnt, hogy az édesanyával kell dolgozni, amit aztán az izomtesztelés is igazolt.
(3 éves gyermeket mindenképp az édesanyán keresztül kell oldani, de ebben az esetben ugye nem is a gyermek volt az, akit oldani kellett.)
Az oldás elején kiteszteltem, hogy az édesanya kishitűnek és fenyegetettnek érzi magát a jelenben.
Korregresszióban pedig az 5-6 hónapos magzati korban kellett dolgoznunk, ebben az időpontban az édesanya szintén kishitűnek, valamint keserűnek érezte magát. Az izomtesztelés során kijött még segédfogalomként a magasság-mélység, illetve a terhesség is.
Homlok-tarkó tartás közben a fiatal anyuka elmesélte, hogy amikor az édesanyja őt várta, akkor nagyon örült, boldogan élte meg a várandósságot, azonban a környezetében mindenki igyekezett a kismamát lebeszélni az újabb gyermekvállalásról, szinte senki sem állt ki mellette és mindenki úgy gondolta, hogy rossz döntést hozott a későn vállalt harmadik terhességgel, és ez a „fejre olvasás” éppen akkor történt, amikor kliensem édesanyja az 5. hónapban volt. Itt kapcsolódik be a magasság-mélység, azaz egyszer fent, egyszer lent: hatalmas öröm a várandósság miatt, és boldogtalanság a környezet negatív hozzáállása, reakciója miatt.

Az Alkat/Funkciós fájdalomviselkedés további magyarázatot adott, miszerint „ebben a kapcsolatban senki nem törődik az én érdekeimmel”. Így érezte a várandós anyuka, ezáltal így érezte a kis magzat is.
Így már érthető volt, hogy kliensem miért érezte magát fenyegetettnek a jelenben, mert bekapcsolt az 5-6. hónapos magzatkori stressz – amikor az ő érdekeivel senki nem törődött, ill. miért érezte magát keserűnek. A hiányzó pozitív érzelmi töltés a bátorság, a múltban a védettség volt, vagyis ez az, amit kliensem akkor és ott hiányolt. Azt, hogy az anyukájának legyén elég bátorsága, hogy kiálljon érte/mellette, és megvédje őt a környezet negatív reakciójával szemben. Ezt a hiányzó érzést kompenzálta a jelenben úgy páciensem, hogy gyermekét túlzottan védte, túlzottan aggódott érte (amit aztán saját maga látott be az oldás során…). Vagyis próbálta megadni neki mindazt, amiről ő úgy gondolta, hogy nem kapta meg. Ez a túlvédés (mint túlaggódás, túlféltés) vezetett oda, hogy az első alkalommal, amikor a kislánya nem „rendeltetésszerűen” ment WC-re, páciensem annyira aggódott, hogy a kislány ezt megérezte, és onnantól fogva stressze lett rajta.
Az oldás megerősítéseként még kellett csinálnunk egy korrekciót, ami szintén arra utalt, hogy kliensem bizony édesanyját okolta azért, amiért nem állt ki érte (nem védte kellőképpen), vagyis sérült az anya-gyermek kapcsolat, ami miatt kliensem tudat alatt elhatározta, hogy ő bizony másképp csinálja… Ez pedig már az említett túlvédéshez vezetett. Vagyis nem az történt, hogy a kislánynak székrekedése lett és ez miatt az anya aggódni kezdett, ellenkezőleg és fordítva: az édesanya görcsös túlaggódása vezetett az emésztési, székrekedési problémákhoz…

Megbeszéltük az édesanyával, hogy ezentúl nem figyeli a kislányt árgus szemekkel, nem esik rögtön pánikba mindenért, és nem aggódik túl mindent. Hiszen, ha a kislánya megérzi, hogy az édesanyja „lazább”, nem olyan görcsös (!), és nem akarja mindenáron mindentől megvédeni (!), akkor a kislány is sokkal felszabadultabb lesz. Ugyanis nemcsak a negatív érzelmi töltést képesek a gyerekek finom kis szenzoraikkal érzékelni, de bizony – és szerencsére – a pozitívat is! 🙂

(Zárójelben hadd jegyezzek meg egy gondolatot, ami a bejegyzés írása közben merült fel bennem. Milyen érdekes: egy három éves kislánynak azért volt problémája a jelenben, mert a nagymamája várandósan magas negatív érzelmi töltést élt át, így az anyukája is, aki akkor magzat volt… Vagyis ez az élethelyzet két, sőt három generáción keresztül „dolgozott” tudat alatt…! Éppen ideje volt oldani, hogy ez a jövőben soha többé ne okozzon problémát! :-))