Ezt bárki meg tudja csinálni.

Folytatom a szerintem kárt okozó mondatok felsorolását:

Ezt bárki meg tudja csinálni!

Sajnos? Szerencsére?
Egyáltalán nem tudja bárki. Ez, ha tényleg lelkiismeretesen és következetesen csináljuk, ez egy nagyon komoly szakma. Előnye vagy hátránya hogy ezt így nem lehet iskolában elsajátítani? Nincs olyan szak az egyetemen, hogy hálózatépítő. Ezt a tudást sok helyről kell összeszedni.
Számomra ez például előny volt, mert 42 évesen semmi kedvem nem volt beülni az iskolapadba, de a tanulásra, fejlődésre nagyon vágytam, vágyom. Természetesen fogalmam sem volt, micsoda fába vágom a fejszém, de már belevágtam:) És az, hogy sikerül-e megcsinálni, csak pár év múlva fog kiderülni.
De az a jó az egészben, hogy semmi vesztenivalóm nincs. Pénzt nem kellett befektetnem, a munkahelyem ugyanúgy megvan. A szabadidőm alakult át. Más típusú könyveket olvasok, azokból egyszerre hármat négyet, ami nem igazán jó…Ha öt év múlva sem keresek ezzel az egésszel sok pénzt, a tudás, amit időközben felszedtem már az enyém marad, és nagyon sok helyen fogom tudni kamatoztatni.
Milyen tudásra gondolok?
Fontos a személyiségfejlődés, amin mindenki, aki ezzel az egésszel komolyan elkezd foglalkozni átesik. Ez egyszerűen ennek a szakmának a semmi mással össze nem hasonlítható voltából adódik. Csak akkor lehetek sikeres, ha minden embernek aki az én hálózatomba tartozik /vagyis alattam van, hogy ilyen szép MLM-es szakzsargonnal éljek/ önzetlenül és személyre szabottan tudok segíteni. Ehhez fejlődnöm kell emberismeretből, kommunikációs készségből, meg kell tanulni kérdezni és a kérdésekre adott választ meghallgatni. És mindezeket őszintén tenni, mert ha a másik fél úgy érzi, hogy érdekből viselkedem vele kedvesen, vagy vagyok rá kíváncsi, az egész a visszájára fog elsülni.
Meg kell tanulni örülni a másik sikerének. Ezt muszáj egy példával illusztrálnom, remélem annak is érthető lesz, aki egyáltalán nem tudja, hogy is működnek a hálózatok.
Többször adódott már olyan helyzet /ebből is jól látszik, hogy ez nem piramisjáték/, hogy egy hónapban én nem tudtam új embereket regisztrálni, csak a régiekkel dolgoztam, és hónap végén azért értem el egy bizonyos szintet, mert aki közvetlenül alattam van elérte a munkatársaival. Így én abból a vonalból egy fillért sem kerestem, de nem ez számított! Az ő sikere, hogy meg tudta csinálni, az volt egyedül a fontos.
És ehhez, hogy ezt tényleg így meg tudjam élni, többek között meg kellett tanulnom hosszú távban gondolkozni.
Ha bizonyos dolgokat távolabbról szemlélünk teljesen meg tud változni a fontosságuk.
Ez megint egy olyan igazság amit velem a hálózatépítés tanított meg, de remekül alkalmazom azóta az egész életemre.
Ha én a fent említett példát abban az adott hónapban nézem, akár kudarcként is felfoghatom.
De ha mondjuk hatvan hónapot választok, időegységként az egy hónap helyett? Hiszen én öt évet tűztem ki, hogy elérek egy bizonyos szintre.
Rögtön jelentőségét veszti az egész, csak az számít, hogy ebben a hónapban is tettem a dolgom, fejlődött a hálózatom, és a konkrét eredmény eléréséig még rengeteg időm van.
De másfajta fejlődésen is átesem ezekkel párhuzamosan.
Például jött az ötlet, hogy szeretnék saját honlapot szerkeszteni. Ezt nem várja el tőlem senki  a hálózatomban, ez az én vágyam, egyszerűen lenyűgöz az internet, az itt lévő lehetőségek.
Én aki pár hónapja még olyan alapfogalmakkal sem volt tisztában, hogy URL, web2, és még sorolhatnám hosszan, de miért tegyem magam még nevetségesebbé:) ?
Szóval én most egy online tanfolyamot végzek, és tanulok. Ki tudja ebből a tudásból is mi fog kikerekedni? Egy biztos: előnyömre válik.
Rengeteget tanulok az étrend kiegészítőkről, vitaminokról. Ez persze most „szakmába vág”, de ettől függetlenül is nagyon hasznos.
Na jól eltértem az eredeti szándékomtól, de így hagyom ezt a bejegyzést, fontosnak éreztem elmondani ezeket a megélt személyes tapasztalatokat.
Még van legalább egy mondat, amivel adós maradtam, ígérem be fogom pótolni.

Mire jó az MLM ?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/