Egyik családtagnak ajándékba Victoria Hislop ” The thread” c. könyvet adom. A könyv ha jól tudom még nem jelent meg magyarul, így abban sem vagyok biztos, hogy mi lesz a címe, hiszen a thread szó nemcsak szálat hanem cérnát és köteléket is jelent és a könyv témája alapján bármelyik lehetne. Victoria Hislop „A sziget” c. könyvéről és az ebből készült görög sorozatfilmről, valamint a leprások szigetéről tavaly már több beírást is írtam. A könyv, amiről ma írok egy kötelező olvasmány mindenkinek, aki szereti Görögországot és főleg azoknak, akik valamilyen módon kötődnek Szalonikihez. A szerző egy család történetén keresztül Szaloniki 19 sz.-beli, színes és viharos történetét mondja el. Számomra hihetetlen milyen autentikusan mesél görög szokásokról, hagyományokról, íratlan szabályokról, ételekről, italokról, helyekről egy olyan valaki, aki nem is görög, de nem is él Görögországban. Victoria Hislopról tudom, hogy van egy háza Krétán, de azt is tudom, hogy milyen nehéz, akár itt élve is, mindent megérteni ami körülöttünk történik. Az író rengeteg kutatómunkát fektetett a könyvbe és az eredmény számomra lenyűgöző.
Szaloniki a legtöbb embert elvarázsolja, aki valamikor is élt falai, utcái között. Egy színes, nagy történelmi múlttal rendelkező, érdekes város. Nem akarok egy száraz történelmi beírást, csak érinteni szeretném a legfontosabb momentumokat a történelmében, melyekre a könyv családi és szerelmi története is épül.
Az első nagy jelentőségű esemény, mely a város képét megváltoztatta, az 1917-s tűzvész volt, mely a város egy szegényebb negyedében tört ki. A véletlenszerűen kitörő tűz 32 óra alatt 9.500 házat égetett le egy kb. 1.000.000 nm-s területen és összesen 72.500 ember vallotta kárát. A várost újjáépítették, a városkép modernebb, korszerűbb lett de sokan soha nem tudtak újrakezdeni.
A kép a francia katonaság által kiadott „Incendie de Salonique. 18-19 Aout 1917” c. albumból származik
1922 a történelem eddigi legnagyobb népesség-áttelepítő programjának-, a görögök számára a Kis Ázsiai katasztrófának az éve. A török és görög állam közötti megegyezés alapján és természetesen az érintettek megkérdezése nélkül, óriási tömegeket kényszerítettek addigi lakóhelyük elhagyására és új helyre, új országba való átköltözésre. Az észak Görögországi, főleg Szaloniki-beli muzulmán törököket áttelepítették Törökországba és cserébe a Kis Ázsiai partok menti görög városok görög lakosait átmenekíthették Görögországba.
Mindezt teoretice, mert sajnos a gyakorlatban nem történtek a dolgok egyáltalán békésen. Az áttelepített görögök nagy része Szalonikbe érkezett, mert a színes város hangulata, szokásai, vérmérséklete, éghajlata, de a körülmények is olyanok voltak, hogy nagyban hasonlítottak a Kis Ázsiából érkezettek addigi életkörülményeihez. Szalonikiben már az 1922-s nagy érkezés előtt is kb. 30.000 betelepült élt, ezek többsége bolgár, szerb, orosz, kaukázusi és kisázsiai volt, akik békésen éltek egymás közelségében.
Az 1922-24 között érkező Kis Ázsiai kitelepítettek teljesen megváltoztatják a város összetételét. Ezek a menekültek nemcsak tragikus körülmények között utaztak az új hazába, de eleinte tragikus körülmények között is éltek. Szaloniki megtelt rongyokba öltözött, beteg és szerencsétlen, éhező emberekkel, hajléktalanokkal, munkanélküliekkel, akik a költöztetés során elvesztették családtagjaikat. Alig volt család, melyeknél mindenki épen és egészségesen megérkezett volna. Aki nem pusztult el útközben, az elsodródhatott a családjától, az újságok tele voltak olyan hirdetésekkel, melyek segítségével emberek remélték megtalálni családtagjaikat. Az államnak meg kellett oldania a betelepítettek elszállásolását, étkeztetését majd foglalkoztatását. Az 1922-s Kis Ázsiai katasztrófa után, Szaloniki és környéke kb. 200.000 lakossal lett felduzzasztva, az egész országba pedig több mint 1 millió menekült érkezett 1922 szeptemberétől kezdve. A Szaloniki-beli törökök gyakorlatilag mind ki lettek telepítve, házaikba a menekülteket költöztették. A számuk azonban nem volt egyenlő, sokkal többen jöttek mint mentek el, Szalonikiben sok láger lett alapítva. A tragikus sorsokról nem lenne elég csak egy bejegyzést írni..
Kalamaria-i kapu, a megszállás ideje alatt
Alig kezdett a helyzet állandósulni, beköszöntött a második világháború. A háború alatt a Szaloniki-beliek gyakorlatilag haltak éhen.. Törökök már nem voltak vagy alig, de a háború előtt kb. 50.000 zsidó élt a városban. Nagy részüket deportálták Lengyelországba, ahol tudjuk, mi lett a sorsuk. Az 50.000-s kisebbségből alig 2.000 körüli azoknak a száma, akik megmenekültek. A városkép ismét tragikusan változott.
Zsidó halászok Szalonikiben
A háború vége után nemsokára a polgárháború (1945-1949) tizedelte meg a város sorait. A németek ellen harcoló partizánokat a háború után a gazdag polgárok ellenségnek kiáltották ki és kommunista gyűjtőnév alatt elkezdődött a kíméletlen üldözésük, majd az akár 20-25 évig tartó bebörtönzésük is. Nagy részüket lakatlan szigetekre száműzték, mint Makronisos és Gyaro, ahol embertelen körülmények között éltek.
Partizántánc a polgárháború idején
A politikai helyzet ingadozó volt egészen a katonai junta beköszöntéséig, mely 1967-től 7 évet, egészen 1974-ig tartott. A junta elleni legjelentősebb momentum az 1973 november 17-n történt diákfelkelés az Athéni Polytechnika intézetében, mely a modern görög történelem egyik legjelentősebb mozzanata.. Ma november 17-e az egyik nemzeti ünnep Görögországban. A halálos áldozatokat követelő felkelés nem döntötte meg a juntát, de elkezdte ásni alatta a gödröt. A junta végül 1974 július 24-n dőlt meg, Ciprus törökök által való elfoglalásakor, mely a modern görög történelem egy másik nagy katasztrófája.
Mindezek a véres és történelemváltoztató események romantikus és érdekes leírása V. Hislop könyvében felkelti az érdeklődést nemcsak a színes város, Szaloniki iránt, de maga a modern kori Görögország története iránt is. Teljes szívemből tudom ajánlani a könyvet mindenkinek, aki nem csak ponyvát szeret olvasni.
