Személyesebb beszámoló

Már nagyon régen nem írtam személyesebb beszámolót és talán ideje, hogy egy ilyennel jelentkezzek. Tulajdonképpen novemberben számoltam be utoljára arról, hogy mi a helyzet házunk táján. Az október és november hónap főleg a kutyák körüli teendőkkel teltek el, mert volt összesen 8 kiskutyánk.

A novemberi jó időben a citromfák virágzani kezdtek

Még zöld citrom

Novemberi gyümölcsfáink a kertben

Aki visszaolvas a BLOG-ban az láthatja, mit összekínlódtam velük, amíg végül kikezeltem négyet a vele született bőrbajukból és végül mind a 8-t elajándékoztam ide-oda. 2005 óta van kutyánk, a kutyáinkból már 2 nincsen meg, a legelső kullancsfertőzést kapott és elaltattuk, a másodikat, a nagy kedvencemet, aki mindig nagyon fog hiányozni, megmérgezték a szomszédok. A mostani fiú a nagy kedvencem fia, a nőstény pedig a kedvenc felesége, a mostani fiú anyja. Thomas és Bizsu. Mindig valami disznóság van körülöttük, a kalandjaikat innen a blogból ki kéne másolnom, tudnék egy kis könyvet írni a bosszankodásainkról. Mindazonáltal, imádom őket. A kiskutyázásba azonban már alaposan belefáradtam és mivel senki rajtam kívül nem veszi ki részét a kiskutyák körüli munkában, csak a simogatásokban, végül a nagy elhatározást tett követte és Bizsut decemberben ivartalanítottuk.

Sütkérezés a napon

Azóta eltelt több mint egy hónap és Bizsu meghízott. Ugyan az orvos mondta, változtatni kell az etetési szokásaikon, de én egyelőre lusta voltam ezzel is foglalkozni és az eredmény egy sokkal kerekebb Bizsu:) Így sokkal aranyosabb, de persze, tudom, nem szabad neki kereknek lennie, mert megbetegszik. Sajnos Thomas is szedett fel magára, mert nem visszük őket sétálni. Azért nem visszük őket sétálni, mert folyton valami galiba kerekedik körülöttük és már nincs hozzá lelkierőnk. Az utolsó két alkalommal mikor elvittem őket sétálni is baj lett. Mikor valamikor novemberben Thomast elvittem egy tőlem 1 km-re lakó ismerőshöz és kikötöttem a kertben, addig mocorgott, míg elszakította a pórázt és mivel a helyi kutyák megkergették, ijedtében hazafele kezdett rohanni. A házunk előtt eszébe jutott, jó lesz megdézsmálni kicsit a tyúkketrecet, mielőtt hazajönne, így már akkor érkeztünk oda, mikor a szomszédasszony a gutaütéssel harcolt. Az eredmény ez alkalommal: feljelentés és bírósági ügy valamikor, mikor sorra kerülünk:( Utána sokáig senki nem vitte őket sehova, aztán most január 17-n úgy döntöttem, elviszem Thomast megint egyet járni. Végig megkötve, úriember módjára viselkedett és még a  tyúkokat sem nézegette túlságosan. Aztán elénk került egy macska. Nem is lett volna baj, ha a macska hirtelen nem kezd el futni. De el kezdett. És utána a Thomas. Hozzá voltam kötve én a póráz által, így repültem. Mire eldöntöttem volna, kiengedem vagy nem kezemből a pórázt, már egyet penderültem a  levegőben és bal oldalammal landoltam a durva aszfalton. Jó pár percig nem tudtam felkelni, miközben nagy megkönnyebbülésemre észleltem, hogy semmim nem törött el és hogy Thomast zavarja a nyakában lógó nehéz szerkezet, amiben a felcsavart, rugalmas póráz van és visszarohan hozzám. Valahogy felálltam, aztán láttam, a térdemen csúnya seb lett, ami akkor hirtelen nem fájt. A seb egy héten belül el is fertőződött, mert persze nem csináltam azt, amit a két nagy orvos gyerekünk mondott, akik pont itthon vannak. Úgyhogy most tetszik, nem tetszik, ők kötözik és kezelik antibiotikumos kötéssel a sebemet, ami már kezd javulgatni.Úgyhogy sakk matt, nem tudom hogyan legyen, túl nagyok és nehéz testűek, félek, megint elhúznak, ha elviszem őket. Nem tudom hogyan legyen, nagyon hiányzanak a kutyás séták.

Ami az időjárást illeti, eddig az idén sem volt igazi telünk. Vagy nyálkás, ronda, nedves idő van, vagy gyönyörű meleg napsütéses, de még egy nagyobb esőzéses periódusunk sem volt. Így hát decemberben, még mielőtt neki nem fogtunk volna az ünnepi készülődésnek, tettünk pár szép sétát is a vidéken.