„Kérem a kulcsot!”
Egy öregember ült a székesegyház orgonájánál. Alkonyodott. A gyakorlott orgonista szomorú, mélabús dalokat játszott, mert tudta, hogy hamarosan felváltja egy fiatal. Szürkületkor fiatal férfi toppant be a templom hátsó bejáratán. Az öreg észrevette az érkezését, kivette a kulcsot az orgonából, zsebre süllyesztette, és lassan megindult az épület végébe. Amikor elhaladt a jövevény mellett, az kinyújtotta a kezét, és így szólt:
-Kérem a kulcsot!
Az öreg átadta neki, ő pedig sietős léptekkel az orgonához ment, egy röpke pillanatra megállt, majd a billentyűsorok elé ült, helyére illesztette a kulcsot, és játszani kezdett. Az öreg is ügyesen és nagyon szépen játszott, de a fiatal egyszerűen zseniálisan. Soha nem hallott muzsika áradt a sípokból. Betöltötte a katedrálist, a várost, de még a környéket is.
A világ először ámulhatott Johann Sebastian Bach zenéjén. Az öreg arcán könnyek gördültek le.
-Mi lett volna, jaj, mi lett volna, ha nem adom oda a mesternek a kulcsot?
Természetesen odaadta neki, és a fiatal természetesen fel is használta azt a kulcsot.
Kijózanító gondolat, hogy mások jövőjének kulcsát tartjuk a kezünkben. Nem vagyunk egyedül a világon.
Cselekedeteink másokat befolyásolnak, akik közül sokakat soha nem is fogunk megismerni.
Ezért kötelességünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk mindazzal, ami túlmutat saját létünk határain.
Zig Ziglar
Petőházi Mónika, facebook, twitter
Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>