Kalózöböl

A legtöbb Görögországi nyaralóhelyen előfordul a szervezett, fakultatív programok között a kalózhajós kirándulás, vagy esetenként, mint nálunk Evián, a kalózöbölbe tett kirándulás. De nagyon sok szigeten van Sarakiniko-nak nevezett kalóz-öböl. A múlt héten én is elvittem vendégeimet Sarakiniko-ra, a kalózöbölbe, ide minden nyáron minimum egyszer elzarándokolok, habár nincs éppen közel. De mi köze van Görögországnak a kalózókhoz? Hajaj, nagyon sok! Csak éppen a felületet fogja megkarcolni ezen írásom.

Mint minden tengeri népség, a görög is, hol kalózok áldozataként, hol mint nagynevű kalózok szülője szerepel évezredeken keresztül az írott történelem könyvének lapjain. Csak hát az ókori Görögország fényéveinek csillogása annyira elkápráztatja szemünk, semmi mást nem látunk meg tőle. Pedig mennyi sok-minden van még!

Történelmi írások arról tanúskodnak, a mediterrán térség az, ahol legősibb a kalózkódás mestersége, melyen idegen hajók kifosztását, elrablását, utasok lemészárlását vagy rabszolgának való elhurcolását és eladását értjük. Az ókorban  a kalózkodás mesterségét tisztelet övezte. A Földközi tenger kalózaival úgy Homérosz, mint Thuküdidész, Hérodotosz és más nagy nevű ókori személyiségek foglalkoztak írásaikban.

Híresek voltak a Tafos-i (Lefkada melletti szigetcsoport) és a Cilicia-i kalózállamok (Ciprus mellett, Kisázsia partjai mentén).  Ez utóbbiban, Plutarchos szerint, rendezett közösségekben éltek, Mithras istent imádták és több mint 1.000 hajóval rendelkeztek fénykorukban. Az ókori mediterrán térség népei mind büszkélkedhetnek nagy nevű, rettenthetetlen és félelmetes kalózokkal, úgy az etruszkok és illírek, mint az ógörögök. A kalózok tevékenységeit időközönként és bizonyos területekre szűkítve számos felemelkedő civilizáció korlátozta, de a végleges felszámolás csak az i.e. I. sz-ban, a rómaiak ideje alatt következhetett be. Ekkor jött létre először egy olyan nagyságrendű állam és államapparátus, mely egy adott pillanatban, egyszerre az egész tengeri mediterrán térséget ellenőrizni tudta. A „Lex Gabinia” nevezetű törvény meghozatala után, ütött az ókori kalózkodás órája. 500 hajó, 120.000 katona lett bevetve, és 6.000 talentum-ba került a győzelem (mai viszonylatban több mint az USA féléves büdzséje), mely 120 kalózbázis, több mint 500 kalózhajó felszámolását és 10.000 kalóz megsemmisítését jelentette.

Ezután a tengeri népeknek sokáig nem kellett a kalózoktól rettegniük. Újkori megjelenésük az i.u. III századra tehető. 267-ben egész Athént feldúlják, csak az Akropolisz marad érintetlenül erős falainak köszönhetően. Sajnos ekkor lerombolják Herodes Atticus odeonját és a csodálatosan szép Attalos Stoa-t is. A rómaiak nagyon nagy nehézségek árán tudták csak őket visszaszorítani, utánuk a csodálatos városból csak egy szürke romhalmaz maradt. A bizánci korban a kalóztevékenység hanyatlásnak indult, míg végül és utoljára az arab kalózkodás lett az, ami még rettegésben tartotta a Földközi tenger térségét.

Ezek voltak azok a bizonyos „sarakinikoi” kalózok, akikről manapság minden eldugott, kis öblöt elneveznek, melyekhez képzeletbeli vagy megtörtént kalózesemények fűződnek. A sarakiniko szó eleinte a „shargiyyin” (=keleti) arab szóból eredt, de később tág értelemben véve minden muszlim népre alkalmazták. Maga a szó a magyar nyelvben sem hangzik biztatóan (=szaracén, szerecsen). A IX. sz-ban ezzel a szóval jelöltek egy arab népcsoportot, mely az akkori Spanyolországból való kiűzetése után kalózflottát alapított és eleinte Egyiptomba helyezték bázisukat. Onnan indított támadásaikkal az egész mediterrán térséget rettegésben tartották, ez a magyarázata annak is, miért van a szigeteken is a települések nagy-része magas helyeken, mely nem is látszik a tengerről. Ezen nagyhírű és rettegett kalózok emlékét őrzik országszerte a Sarakiniko-nak nevezett öblök.