Az utolsó előtti esély

Az utolsó előtti esély

Motoros jogsi… Hmm… Két évvel ezelőtt, amikor határozottan és lelkesen beállítottam az egyik vidéki motoros suli irodájába, se isten, se ember nem állíthatott volna meg. Örömmámorban úszva jártam az elméleti órákra, ahol próbálták a fejünkbe verni a közlekedés legapróbb szabályait is. A motor szerkezeti felépítésénél már kicsit lohadt a lelkesedésem, de aztán rájöttem, hogy még a pasik közül sem tiszta mindenkinek… Akinek nincs érzéke a technikai dolgokhoz, nagy bajban érezte magát. De, azóta tisztában lettem azzal, hogy gyakorlat és rutin kérdése még ez is. Már, ha van valaki, aki normálisan elmagyarázza a dolgokat és nem néz hülyének, ha kérdezek valamit. Mert ugye senki sem úgy született, hogy már kapásból tudta a motor részeit és nem utolsósorban vezetni a járművet!
Sok motoros oktató hajlamos arra az eltévelyedésre, hogy azt higgye, aki jogsit akar, annak már van gyakorlata. Persze, én is egy ilyen cserebogarat fogtam ki! A sikeres elméleti vizsga és elsősegély megszerzése után, a rutinpályán kötöttünk ki. Oktatóm elhadarta, melyik kütyü mire való, mit csináljak, merre menjek, és mint a kezdő torreádor, úgy éreztem magam… A motor volt a bika, és nekem kellett kordában tartanom, megfékeznem, ha kicsit el akart szabadulni.
Arról nem tehettem, hogy nem születtem motoros családba, és még csak egy Simson sem volt a környezetemben. Nos, ezzel persze egyedül voltam a díszes jogsit akaró bagázsban. Persze, az első sikeres körök megtétele után teljesen beleszerelmesedtem a vezetés érzésébe, és csak egyetlen pillanatra nem figyeltem. Meg is történt a baj, elestem a motorral. A két lábamról lement a kulimáz, és egy időre abba kellett hagynom. Ebből az egy időre dologból két év lett, nem volt pénzem, hogy befejezzem a jogsit.
Idén tavasszal szomorúan mondta az ex oktatóm, hogy sajnos lejárt a két év, elévült az elméleti vizsgám és elölről kellene kezdenem az egészet. Na, ezzel el is temettem magamban a dolgot, mert ugyebár még akkor sem lett volna rá pénzem.
A hétvégén összehaverkodtam egy motorossal, aki ajánlott egy jó oktatót egy egészen másik településen. Felhívtam a fickót, és elmondta, hogy a két év oké, de erre még rá kell számolni egy fél évet, amikor is pótvizsgát tehet a delikvens. Még szerencse, hogy ültem, amikor ezt meghallottam! A drágalátos ex oktatóm minek is közölt volna velem egy ilyen információt?! Ugyan már! Hadd fizessen a szerencsétlen ismét!
A tanulság: nem kell mindent elhinni, és utána kell járni a dolgoknak… Szóval, most keményen ráfekszek megint az elméletre, aztán próbálok nem elesni megint…

Rózsaszín motoros