A másnapi indulás későbbre volt téve, ha jól emlékszem 1/2 10-re, hogy valamennyire ki tudjuk magunkat pihenni. Reggel mégis a legtöbben már 8 óra körül a reggelizőteremben ültek és várakozással néztek a második Magyarországi napunk elébe. Sétafika program volt mára betervezve, természetesen a magyar kollégák által megint pontosan és nagyszerűen megtervezve. A délelőtti program a Szentendrei Skanzennel kezdődött, ahová a buszunk szép lassan kicammogott. Én itt szabadságoltattam magam és a Skanzen kapujában elbúcsúztam a társaságtól, mert végre alkalmam nyílt a családommal találkozni.
Miután a csoport bevonult a Skanzen kapuján, mi még bevártuk a késve érkező nagyobbik öcsém és bementünk Szentendre központjába, ahol beültünk a központi téren egy kávézóba beszélgetni. Ez volt az út fénypontja, hisz ez volt az egyik ok, amiért az egésznek meg kellett történnie:) nagyon jó volt, hogy az egész család ki tudott ide jönni, így ha rövid ideig is, de találkoztunk és élvezhettük egymás társaságát. Időközben beértek minket a görög kollégák is, akik kifáradva a Skanzeni melegtől és gyaloglástól, rögtön lerohanták a kávézót.
Innen du 4 körül elmentünk a Pilisi Kisrigó étterembe. A vendéglő varázslatos környezetben, gyönyörű panorámával, zöldellő fák között található. A közvetlen, barátságos kiszolgálás, a csodálatosan tiszta levegő, a hagyományosan magyaros berendezés rögtön megnyerte mindenki tetszését. Az étteremfőnök köszöntése, majd többszöri beszélgetése velünk, a programba való bekapcsolódása megteremtette azt a családias hangulatot, melynek következtében aztán a délután zárásig táncházzal folytatódott:) A középen lévő asztalokat evés után hipp-hopp összeszedték és kialakult egy jó nagy táncparkett. Alig akartunk innen elmenni:) Ezt a helyet mindenkinek csak ajánlani tudom!
Köszöntő
A vendéglő 8-kor zárt, de mi is menni akartunk, mert estére a Mátyás Pincében voltak asztalok foglalva. Ez a görög turisták egyik kedvenc helye, így egyik a másiknak adja a hírt a „magyar hegedűk”-ről, ahogy ők emlegetik egyszerűen a helyet. Ez pont olyan, mint amikor a magyar turista elmegy itt a „görög est”-re és meg van győződve, hogy az amit lát és hall és kipróbál, az a görög néptánc, folklór, hangulat és szokás. Valahogy így ad egy csalfa képet szerintem a Mátyás Pince is a magyar valóságról, mert már rég nem mulat a magyar úgy, hogy közben a cigány fülébe húzza kedvenc nótáját, de a magyar családoknál előforduló ételeknek sincs sok közük az étterem felhozatalának a többségéhez. De hát cirkuszt a népnek, ha ez kell! Így hát elmentünk, igaz már mindenki fáradt volt, ráadásul már megvolt a korai vacsora vagy késői ebéd, ki ahogyan nevezné..
A bor finom volt, az ételek is bizonyosan, de nem mindenkinek sikerült jól rendelnie. A rendelésemet én nem szerettem, pedig aki ismer, az tudja, hogy igencsak szeretem a hasam és majdnem nincs olyan étel, ami ne ízlene, most mégis sikerült olyat rendelnem, amit nem tudtam megenni. A mellettem lévő asztalnál sajttálat rendeltek, megint mások halászlét és gulyást. A gulyásról hallottam, mondták, hogy nagyon finom, de rettenetesen kis adagok voltak. A cigány persze görög nótákat is húzott nekünk, hát mi kell több egy bolondos amatőr néptánccsoportnak, rögtön felugrottak a Mátyás Pince asztalai közé táncolni. A többi vendég meglepetten nézte, de maguk a pincérek is, gondolom nem mindennapos itt a táncolás. A kedv azonban gyorsan alábbhagyott, hisz a folyamatos zenélést nem bírná meg senki pénztárcája, így miután elfogyasztottuk a vacsorát, hamarosan vissza is indultunk a szállásra, egy újabb jól sikerült nap kellemes emlékeivel a szívünkben.
