A „TO LYMNI” Magyarországon – 2

Következzen hát a folytatás:

Szeptember 8-n délben 2-kor indultunk Limniből és szeptember 9-n este 8-ra értünk Budapestre, Kőbányára. A szeptember 10 szombatja nehéz nap volt, de ezt tudtuk előre. Én személy szerint, mivel tudtam, hogy a hosszú üléstől meg fáradtságtól be szokott alaposan dagadni a bokám, a buszban lefoglaltam nagy pofátlanul 2 helyet magamnak és kettőt a férjemnek, így kényelmesen ülhettünk. Gondoltam egyrészt az is jogosít erre, hogy mindketten jó nagy emberek vagyunk:), másrészről pedig már másodszorra fogok teljesen lemerülni ettől az idegenvezetési és szervezési munkától, amit teljesen önkéntesen végzek, semmilyen anyagi előnyőkkel számomra nem jár, tehát ha mást nem, egy dupla helyet megérdemlek, az örömön kívül, hogy Magyarországon lehetek.:) Voltunk többen, akik így ülhettünk, így hát az úton végig a lábaimat a széken tartottam, így elkerültem a dagadást, ami nagyon fontos volt az elkövetkezendő napok jó lefolyásának reményében.

Tehát szeptember 10, szombat. Reggel korán kellett indulni, 1/2 9-kor, mivel egész napos Csemői szüreti fesztiválon vettünk részt. Ez nagyon érdekesnek tűnt már így előre is, így hát örömmel keltünk korán, faltuk be dagadt szemekkel a reggelinket és ültünk még félig szúnyókálva újból buszra.

Csemő falu Szolnok irányában 80 km-re található Budapesttől. Egy gyönyörű, rendezett, csupa virág falu, melyet széles utak öveznbek és rendezett porták tarkítanak. A görög társaság el volt ájulva a falutól, a kedves alpolgármestertől, a fafaragó művésztől… na de ne szaladjak a dolgok elébe.

Természetesen megint egy magyar kocsi vezetett fel bennünket, nem kellett idegeskedni, GPS-t és térképet nézni. Útközben meséltem a görög társaságnak erről arról, gulyásról, szalámiról és egyéb finomságokról:) A faluba kissé megkésve érkeztünk, utána meg folymatosan hajtottam megint őket, de így van ez, ha kevés időre megy az ember és sokat akar azalatt tenni. A társaság nagy része egész jól bírta a hajtást, csak az öregúr tánctanárunk háborodott fel egy adott pillanatban, hogy túl gyors neki a ritmus. De hogy a kronológiai sorrendet megtartsam, megérkezésünk után egyenesen bementünk a Községházára, ahol Huszár Sándor alpolgármester kedves, rövid köszöntővel fogadott, melyet ott helyben lefordítottam és tolmácsoltam a csoportnak. Ezek után máris kezdődött az evés ivás, nehogy kiszáradjunk:), kaptunk üdítőket, vizet, kávét.

A Községházáról a virágos térre kifordulva, átmentünk az úton és megcsodáltuk Orisek Ferenc köztérre kiállított fából faragott szobrát, mely a négy évszakot ábrázolja. A szobortól mindenki teljesen elvarázsolódott és még csak a nap elejénél tartottunk…

Gyors-talpalásban vissza a buszra..

A szobor után már nagyon kíváncsiak voltunk magára a művészre, akinek a háza-táján berendezett kiállítása volt a következő célpont. Ahogy a busszal a régi tanyasi iskolához közeledtünk, megcsodálhattuk a homokos földet, mely annyira jellemző a pusztavidékre és a görögöknek teljesen szokatlan, de bevallom, nekem is. Kerestük a folyót, melynek medréhez tartozna a homok, de mondták nekünk, hogy nincsen víz, ez jellegzetes talaj. Sikerült a homokos út ellenére a busszal sikeresen eljutni a fafaragó művész úr házához, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket.

Gyönyörű helyen él a művész és a felesége, a volt tanyasi iskolának az épületeiben. A kert csodálatos, mesélték, az őzikék egészen közel jönnek.

Mielőtt a kiállítóterembe beléptünk volna, kedvesen köszöntöttek minket és pár szót meséltek arról, hogy mit fogunk látni. Orisek Ferenc nem végzett képzőművészetet vagy egyéb művészeti szakot, autodidakta módon kezdte el a fafaragást és csodálatos dolgok kerültek ki a keze alól. Elmondása szerint rengeteg művével már nem találkozhat, ezért egy adott pillanatban úgy döntöttek feleségével, helyi kis kiállítótermet rendez be azoknak a daraboknak, melyek még nála vannak. Így került aztán képbe a volt iskola épülete és költöztek majd erre a helyre. Ritkán készített eladásra, most már egyáltalán nem, inkább közterületekre vagy középületekbe szereti műveit kiállítani, adományozni. Valamikor 5 évig Brassóban élt, amikor ott a műszaki egyetemet végezte, hihetetlen tiszta kiejtéssel és hibátlanul szólt hozzám és beszélgetett románul, el nem tudom képzelni 49 óta hogy is nem felejtette el. Arról is mesélt, milyen kevés volt a román Brassóban, hogy csak csoportosan mertek járni, féltek, nehogy megverjék őket a magyarok a legkisebb feszültség kialakulása után. Elmesélt egy esetet, amikor a buszban egy pár román ült hátra és a magyar évfolyamtársai küldtek nekik egy üveg innivalót, mondván nekik, látják, idegenek, biztosan jólesik egy kis itóka. Hol vannak már azok az idők?:(
Jöjjön pár szép alkotás:

Sok kérdés a görögök részéről, sok mese, minden kis szobornak megvan a maga története, hihetetlen..

Hát persze, mi is következhetett volna a kiállítás megtekintése után? Egy kis hamuban sült pogácsa  a megfáradt görög népnek:)

A fafaragó művész kérésére görög táncot roptunk saját énekünkre az udvaron. Az őzek nem jelentkeztek:)

Orisek Ferenc

Még egy utolsó beírás a vendégkönyvbe és indulunk, hajtom őket, hová máshová? Hát ebédelni!!:)

Átvágtuk hát megint a szép Csemő főterét

..és beültünk a kis vendéglőbe

Klárinak köszönhetően lehettünk Csemőn, köszönet érte!!

Már nagyon kellett sietnünk a nyammogással, mert már megjelentek az első szekerek. Ugyanis szekeres felvonuláson vettünk részt, teljes pompában, népviseletben, jó vastag anyagokban mi is, de a magyar Koccintósék is! Alig tudtuk lenyelni a falatot, már hajtott bennünket Klárika és a görögöket én: ELLA, ELLA, PAME, PAME!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! hogy legyen időnk átöltözni a Községházán, mielőtt a templom előtti téren felülünk a  szekerekre.

…folyt. köv.