Több van mögöttünk, mint előttünk
Mindent megrágó Vilhelmina az éjjel folyamán, a harminckilencedik és a negyvenkettedik velőtrázó álombeli sikolya között, -amire szerencsére rajtam kívül még ő maga sem ébred fel és amit szétcsúszott idösanyja, a leánygyermek ivóbutykosának a szájba tömködésével orvosol-, kinövesztette a 12. gyöngycsíkját. Így mind a négy első őrlője bevetésre kész, már amennyire a fogíny áttörését annak nevezhetjük, a mogyorónyi bucik még jelen vannak.
Rafkós Tüneményünknek kifejezetten jól esik a dörgölésem, napközben szívesen járul a kezemhez tátogva, ekkor kéri az ujjbegyem általi masszázst, ha jól megnyomkodom, ő elégedetten dünnyög.
A manuális módszerek mellé ma délelőtt kiosztottam kettő fél milli panadolt is a békesség kedvéért, mert már az ölben létet is csak hátrafeszítve 120 decibeles hangerősséggel viselte.
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>