Rege az óvodáról

Rege az óvodáról

Ahhoz képest, hogy január elejei kezdést tűztünk a zászlónkra, Huncos* még mindig csak papíron óvodás. És egy darabig ez még így is lesz. Hogy miért? Elmesélem.

Kezdődött azzal, hogy óvónénije továbbképződik és utolsó vizsgája január 7.-én volt, ezt természetesen megvártuk.

Január 10.-ére előre betervezett közfodrászólásón jártunk, persze szintén halaszthatatlan volt. A lelkemért. Mert ha nem mehettem volna, sikítva futottam volna, a lassan a kertvégéig dagadó Dunának.

Mivel heti 3 napos kezdetet jelöltünk meg, maradt volna a szerda meg a péntek. Oltás rulez volt (lásd előző poszt bekezdése), így a múlt hét is az ördögé lett.

Folytattuk volna a nehézkes kezdésünket ezen a héten hétfőn, ámde már múlt hét vége felé jelezte az óvónéni, hogy bárányhimlő vs. fosós-hányós vírus tombol, csak úgy miheztartás végett. Egyetlen ellenkezés nélkül hajtottam fejet, nem vagyok a magam ellensége, valahogy el tudom képzelni az életem a két beteg gyerek ápolása nélkül is. Tudom, önző gondolkodásra vall.

Végül ma érkezett az újabb telefonhívás, kiszállt a nagy tekintélyű intézmény képviselője, a köz érdekeit és a járványügyi szempontokat (úgymint orrcsöpögős vírusos tüdőgyulladás, fosós-hányós calici és az ezekhez képest diszkréten meghúzódó ártatlan barihimlő) szem előtt tartva, bezáratta az ovit február 15.-ig.

Így most láb lógatunk. Egyáltalán nem érzem, hogy bármiről is lemaradnánk. Huncos év vesztes és még így is bő 3 évet fog oviba járni.

*A büdöse amikor mesélem ma, hogy saaaajnos, pár napig még nem tudunk oviba menni és sorolom az okokat, ő sírva fakad és brühühüzik, hogy de menni aha-kaha-rook. Mondom, oké, akkor öltözz fel, induljunk. Vigyorog egy hatalmasat, majd közli, neeeeeem, én gondolok, nem indulunk.

HuncÚr&MinkaLány